
Ferenc pápát február 14-e óta kezelik a kórházban
Fotó: Vatican News
Vasárnap reggel a szentszéki sajtóiroda közölte, hogy Ferenc pápa nyugodtan töltötte kilencedik éjszakáját a római Gemelli kórházban, ahol kétoldali tüdőgyulladással kezelik.
2025. február 23., 10:412025. február 23., 10:41
Amint a Vatican News közölte,
Szombaton este a Szentszék azt közölte, hogy a Szentatya állapota továbbra is kritikus. Matteo Bruni szóvivő a szentszéki sajtóteremben szombaton megerősítette, hogy Ferenc pápa légzését a nap folyamán nagy áramlású oxigénnel segítették, és vérátömlesztésre is szüksége volt.
Amint az MTI írta, a pápát kezelő orvoscsoportot vezető Sergio Alfieri professzor pénteken azt nyilatkozta:
„Azt mondta, hogy az igazat mondjuk” – hangsúlyozta az orvosprofesszor.

Ferenc pápa állapota továbbra is kritikus, nincsen túl a veszélyen, hosszabb asztmás légzési rohama volt – közölte a Szentszék szombat este.
Oroszország nem fogja „befagyasztani” az ukrajnai katonai műveleteket anélkül, hogy a háború „mélyebb okait” kezelné – jelentette ki Mihail Galuzin külügyminiszter-helyettes.
Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma arra szólította fel az amerikai katonai beszállítókat, hogy fokozzák a fegyvergyártást, mivel az iráni háború folytatódásával egyre nagyobb az aggodalom a készletek kimerülése miatt.
A román védelmi minisztérium szombaton közölte, hogy a hadsereg radarfelderítő rendszerei nem észleltek Románia légteréből Bulgária felé tartó drónt.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
Kémkedéssel gyanúsított román állampolgárt tartóztattak le Németországban a rheinei Szövetségi Bíróság által kiadott elfogatóparancs alapján – jelentette be a román külügyminisztérium.
Az Iránnal folytatott, hónapokig tartó háború után bizonyos lőszerek készletei „szűkösebbek” lettek, de az Egyesült Államoknak vannak más, kevésbé fejlett fegyvertípusai is, amelyekkel szükség esetén folytathatják a harcot – ismerte el Donald Trump.
Oroszország nem hívja vissza konzultációra romániai nagykövetét, azonban egy orosz diplomata bukaresti hatóságok általi kiutasítására „megfelelő válasz” fog érkezni.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a nemzetbiztonsági tanács szerdai ülésén megerősítette: partnereitől elutasító választ kapott arra a kérésére, hogy biztosítsanak további légvédelmi eszközöket ballisztikus rakéták ellen.
A Tisza-frakció kezdeményezte, hogy a parlament jövő kedden válassza meg Magyarország új köztársasági elnökét.
szóljon hozzá!