
A Székelyek Világszövetsége szerint a székelyek honos népcsoporttá nyilvánításának lényege, hogy jogilag kimutassák a székelységet Magyarországon is.
2017. november 10., 12:172017. november 10., 12:17
2017. november 10., 12:342017. november 10., 12:34
Amint arról beszámoltunk, csütörtökön helybenhagyta a budapesti Kúria a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát, amelyben még a nyáron hitelesítették a székelyek honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló választópolgári kezdeményezést, így indulhat az aláírásgyűjtés.

Helybenhagyta a budapesti Kúria a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát, amelyben még a nyáron hitelesítették a székelyek honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló választópolgári kezdeményezést, így indulhat az aláírásgyűjtés.
A Székelyek Világszövetsége pénteken közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz, amelyben felhívja a sajtó figyelmét a honossági beadványukkal kapcsolatosan „néhány olyan dologra, amit valószínűleg nem értettek meg”.
„Az egész beadványnak a lényege jogilag kimutatni a székelységet Magyarországon is. Tehát még ha kisebbségnek is jegyezzük be, ez által semmit nem fog változni a székelyek státusa Magyarországon, mivel amellett, hogy a székelyeket kimutatjuk, magyar állampolgárok is lehetnek.
– áll a szervezet közleményében.
A Székelyek Világszövetsége hangsúlyozza, a beadvánnyal semmi hátsó szándékuk nincs, „csupán a saját nemzettudatunkat szeretnénk kimutatni a legalább annyira fontos magyar nemzettudat mellett”.
Biztosíthatjuk a magyarországi politikusokat, pártokat is, soha nem volna képes a Székelyek Világszövetsége arra, hogy megossza a nemzetet, mert tudjuk, együtt erősek vagyunk, és tudniuk kell, hogy a székely akkor lesz jó magyar, ha minél székelyebbé tud válni. Köt minket elődeink akarata is, akik a vérüket adták a nemzetért, és biztosíthatjuk a magyarságot, ezt mi mai napig is megtennénk, ha nemzetünket támadás érné” – írják a szervezet képviselői.
A Székelyek Világszövetsége végül arra kéri „a magyar testvéreket, pártokat” függetlenül attól, hogy milyen politikai nézeteik vannak, támogassák honossági beadványukat.„És előlegezzék meg a bizalmukat felénk, mert ezt a székely nemzettudat erősítéséért tesszük” – zárják a közleményt.
Mint ismeretes, a romániai magyar pártok és szervezetek vezetőinek többsége a javaslat hitelesítése kapcsán júliusban a Krónikának nyilatkozva természetellenesnek, meggondolatlannak és nevetségesnek nevezte a polgári kezdeményezést, miszerint a székelységnek külön népcsoportot kellene alkotnia Magyarországon. „Székely vagyok, de a magyar nemzeten belül nem vagyok kisebbség. A kezdeményezést nem támogatom” – hangsúlyozta érdeklődésünkre Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a téma kapcsán.

Természetellenesnek, meggondolatlannak és nevetségesnek tartja a romániai magyar pártok és szervezetek vezetőinek többsége azt a polgári kezdeményezést, miszerint a székelységnek külön népcsoportot kellene alkotnia Magyarországon.
A székely önrendelkezés kinyilvánítása, a függetlenedés a hosszú távú célja az Egyesült Államokban létrehozott Székelyek Világszövetsége nemrég nyilvánosságot kapott kezdeményezésének, miszerint nyilvánítsák honos népcsoporttá Magyarországon a székelyt.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
szóljon hozzá!