Hirdetés

Sulyok Tamás: Magyarország elnöke nemcsak lelki, hanem közjogi értelemben is felelős határon túli honfitársaiért

•  Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A hazát, a nemzetet szolgálni a legnagyobb megtiszteltetés – jelentette ki Sulyok Tamás köztársasági elnök vasárnap a Sándor-palota előtt megtartott, ünnepélyes beiktatásán mondott beszédében. Beszélt ugyanakkor arról is, hogy az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb és legfontosabb eredménye, hogy ma Magyarország köztársasági elnöke nemcsak lelki értelemben, hanem közjogi értelemben is felelős határon innen és túli honfitársaiért, aminek határozottan eleget is kíván tenni.

Krónika

2024. március 10., 16:352024. március 10., 16:35

2024. március 10., 17:492024. március 10., 17:49

Az államfő felidézte: „nem terveztem ezzel a szolgálattal, nem készültem erre a feladatra”, de ha a sors váratlan helyzetek elé állít és szolgálatra hív, az elől nem szabad kitérni.

Idézet
Esküm szentesíti hazámhoz fűződő hűségemet és elkötelezettségemet”

– fogalmazott, hozzátéve: a jogállamiság garanciáját nyújtó alaptörvény érvényesülése mellett mindig is kiállt.

Hirdetés

Sulyok Tamás kiemelte: elnökként mindenkor a magyar emberek méltóságának védelmezője kíván lenni,

az elődei által „kikövezett” úton a jó példákat követni fogja, de igyekszik hozzátenni a maga „utcaköveit”.

Az én támaszom, egész életem iránytűje a jog, ehhez mérten és híven kívánok dolgozni – közölte az államfő.

Sulyok Tamás ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az alaptörvényben meghatározott jogkörben a jogállamot kívánja képviselni, és azt is kiemelte, számára minden hatalom csak a jog keretei között értelmezhető.

A köztársasági elnök megjegyezte, személyiségéből adódóan képtelen hajlékony értelmezési keretű vagy érdekalapon változó jelentésű fogalmi kerettel operálni, a jogállam fogalmát annak eredeti jelentése szerint csak úgy használja, hogy az állam működésének egésze a jognak van alávetve.

Idézet
Feladatom és szolgálatom mostantól más, mint amit eddig végeztem, de az alapértékek ugyanazok, mint amikhez eddig is hűen, határozottan tartottam magam. Köztársasági elnökként is az alaptörvény munkám sarokpontja, kerete és mércéje

– fogalmazott Sulyok Tamás, hozzátéve: az alaptörvény pontosan fogalmaz, a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.

•  Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Galéria

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ez az egység az, amit nem lehet és nem is enged megbontani és ez a működési forma az, amelynek keretei között értelmezi a szolgálatát és melynek határait következetesen fogja őrizni és nem engedi átlépni – rögzítette.

Idézet
A közbizalomnak a 21. századi Magyarország kötőanyagának kell lennie, demokratikus államberendezkedésünk enélkül nem képzelhető el

– jelentette ki vasárnap a Sándor-palota előtt megtartott, ünnepélyes beiktatásán mondott beszédében Sulyok Tamás köztársasági elnök, hozzátéve: bizalom nélkül nincs működőképes állam, gazdaság és jogrendszer sem.

Az államfő hangsúlyozta: a jó élet, a biztonság, a rend, az igazság és a szabadság kiteljesedése akkor lehetséges, ha a polgárok és az állam célja közös. Nem lehet szembemenni az emberek akaratával, az államnak szolgálnia kell a polgárait – jegyezte meg.

Az állam sem működik ugyanakkor hibátlanul, ezeket a hibákat hivatott kiküszöbölni a jogorvoslati rendszer, az Alkotmánybíróság és a bíróságok munkája – mondta. Sulyok Tamás a jog alapján álló, értékközpontúságot követő együttműködést ajánlott, rámutatva: „Magyarország jövője, családjaink békéje és országunk stabilitása rajtunk áll”. Kijelentette:

köztársasági elnökként azért fog dolgozni, hogy a magyarok büszkék lehessenek majd történelmük most következő fejezeteire is.

Hazánk megkérdőjelezhetetlenül a Nyugat része, tudatos elhatározással vált azzá – mondta ugyanakkor Sulyok Tamás. Kiemelte: európaiságunk Szent István döntése, amelyet nemzedékek sora erősít meg folyamatosan mind a mai napig.

Idézet
A magyar ezért egyben európai, és nemcsak földrajzi, hanem szellemi értelemben is, de nem olvad bele, hanem összeforr vele, és ez a kettő nem ugyanazt jelenti

– fogalmazott. „Mi, magyarként forrtunk össze Európa sorsával, sajátságunkkal gazdagítva azt, és mindaddig tudjuk erősíteni a kontinenst, amíg ezt magyarként tehetjük” – tette hozzá. Rámutatott: feladatunk nehézségét az adja, hogy Európa jövője nemcsak rajtunk múlik, hanem az európai nemzetek összességén, a közösség minden egyes tagján.

•  Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Galéria

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Idézet
Hogy Európa tagadás lesz vagy ígéret, múlt vagy jövő, azt 27 állam polgárai döntik el

– mondta, hozzátéve: ennek a döntésnek csak egyhuszonhetedéért tudunk mi, magyarok, felelősséget vállalni.

Ezért is kiemelten fontos, hogy ebben a bizonytalanságban legalább mi, magyarok, álljunk biztos lábakon – jelentette ki a köztársasági elnök.

Idézet
Nemzeti hitvallásunk kijelöli az utat a más népekkel való kapcsolattartásban, együttműködésre törekszünk a világ minden nemzetével

– hangsúlyozta Sulyok Tamás államfői. A köztársasági elnök kiemelte: a nemzetközi kapcsolatoknál a nyitottságban és a külhoni magyarokkal vállalt szoros kapcsolattartásban elődje kiváló példával járt előtte, melyet követni érdemesnek tart, erről az útról nem kíván letérni.

Idézet
Az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb és legfontosabb eredménye, hogy ma Magyarország köztársasági elnöke nemcsak lelki értelemben, hanem közjogi értelemben is felelős határon innen és túli honfitársaiért, aminek határozottan eleget is kíván tenni

– hangsúlyozta. Beszélt arról is, hogy különös aggodalommal szemléli a háború sújtotta ukrán államban élő kárpátaljai magyarok életét. Hozzátette, megbecsüléssel tekint a magyarországi nemzetiségekre, az ország történelmének és jelenének szerves és értéktöbbletet adó részére, nemzeti és kulturális önazonosságuk szabad megélésének támogatását pedig magától értetődőnek tartja.

Kiemelten fontosnak nevezte továbbá a szomszédos országokkal, Magyarország regionális partnereivel a jó kapcsolatokat és a szoros együttműködést a visegrádi országokkal.

korábban írtuk

Államfővé választotta Sulyok Tamást a magyar Országgyűlés, az ellenzék kivonult
Államfővé választotta Sulyok Tamást a magyar Országgyűlés, az ellenzék kivonult

Megválasztotta Sulyok Tamást köztársasági elnökké az Országgyűlés hétfőn. Az Alkotmánybíróság elnöke – aki a tisztségre egyedüli jelölt volt – 134 támogató szavazatot kapott a titkos voksoláson.

korábban írtuk

Sulyok Tamás, a köztársasági elnöki szék várományosa tavaly édesapja halálraítéléséről is beszélt a Krónikának
Sulyok Tamás, a köztársasági elnöki szék várományosa tavaly édesapja halálraítéléséről is beszélt a Krónikának

A 2023-as Kolozsvári Magyar Napok vendége volt Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke. Kolozsvári látogatása alkalmából a Krónika interjút készített a neves jogásszal, ebből közlünk szemelvényeket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés