
Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij
A Kijevnek átadott NATO-fegyverek azonnal ukrán tulajdonba kerülnek, így Kijevnek képesnek kell lennie arra, hogy azokkal csapást mérjen például „oroszországi légi bázisokra” – jelentette ki hétfőn Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.
2024. május 27., 14:352024. május 27., 14:35
Stoltenberg véleményét a bolgár fővárosban, Szófiában ismertette a NATO parlamenti közgyűlésének ülésén, az Egyesült Államokban júliusban tartandó NATO-csúcstalálkozót megelőzően.
ami azt jelenti, hogy csapást mérhetnek velük legitim katonai célpontokra, többek között Oroszországban. Például olyan légibázisok ellen, amelyeket Oroszország használ” – tette hozzá.

Ukrajna nyugati szövetségeseinek túl hosszú idő kell ahhoz, hogy katonai segélyekről döntsenek – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Reuters hírügynökségnek hétfőn Kijevben adott interjújában.
Az észak-atlanti szövetség vezetője ugyanakkor szót emelt az ellen, hogy a NATO-erők Ukrajna területén vagy légterében bevetésre kerüljenek, mert szerinte ellenkező esetben „nehéz lesz a szervezetet távol tartani a konfliktustól”.

Az Ukrajna Védelmi Kapcsolattartó Csoport (UDCG) hétfői, 22. Ramstein-formátumú csúcstalálkozóján több ország is támogatta Németország kezdeményezését, hogy Kijev számára légvédelmi eszközöket találjanak.

Emmanuel Macron francia elnök vasárnap óva intett attól, hogy felhagyjanak Ukrajna katonai támogatásával.
Öt ember meghalt, és legalább tucatnyian megsebesültek a szombat délután Krakkó főterén történt lövöldözésben – közölte a lengyel rendőrség.
Vitába keveredett Elon Musk amerikai milliárdos és a SpaceX vezérigazgatója és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – számolt be a Kyiv Independent.
Bizonyára sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy az iráni rezsimhez közel álló, keményvonalas lapok a héten több ország mellett a Romániában működő amerikai katonai támaszpontokat is a lehetséges célpontok között emlegették.
„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.
Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a Nyitottakták.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!