
Sürgeti a támogatást. Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter szerint a következő hetek és hónapok döntő fontosságúak lesznek
Fotó: X/Lloyd Austin
Az Ukrajna Védelmi Kapcsolattartó Csoport (UDCG) hétfői, 22. Ramstein-formátumú csúcstalálkozóján több ország is támogatta Németország kezdeményezését, hogy Kijev számára légvédelmi eszközöket találjanak.
2024. május 21., 10:292024. május 21., 10:29
2024. május 21., 16:162024. május 21., 16:16
Az Ukrajna számára légvédelmi rendszerek felkutatására irányuló kezdeményezést Belgium, Dánia, Kanada, Hollandia, Kanada és Norvégia finanszírozza – közölte a német védelmi minisztérium az X-en (korábban Twitter) közzétett bejegyzésében.
Más országok, köztük
Lettország pedig kifejezte csatlakozási szándékát a kezdeményezéshez.
A csúcstalálkozót Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy
A csúcstalálkozón közel 50 ország védelmi miniszterei és tisztségviselői vesznek részt, hogy folytassák az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás koordinálását.
Austin „kemény és veszélyes harcnak” nevezte a Harkivi területen folyó orosz offenzíva elleni védekezést. Hozzátette, hogy ez „csak aláhúzza a csúcstalálkozó fontosságát”. A tárcavezető végezetül kijelentette, hogy
Bár a csúcstalálkozó konkrét eredményeit még nem jelentették be, Austin szerint az Egyesült Államok „már számos, Ukrajna számára kiemelt fontosságú igényt teljesített, és még sokkal több segítség van úton”.
Austin hozzátette, hogy
Oroszország május 10-én indított újabb offenzívát Harkiv megye északi részén. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a moszkvai erőknek sikerült 10 kilométerre előrenyomulniuk a térségben, de az első védelmi vonal megállította őket.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
Az Európai Parlament kedden megszavazta Diana Iovanovici Șoșoacă EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
Újabb minisztereket mutatott be Magyar Péter.
szóljon hozzá!