Hirdetés

Spanyolországban több mint nyolcszázzal nőtt a halottak száma egy nap alatt

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

Spanyolországban a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma egy nap alatt ismét több mint nyolcszázzal emelkedett – tájékoztatott a spanyol egészségügyi minisztérium vasárnap.

MTI

2020. március 29., 14:492020. március 29., 14:49

A szaktárca adatai szerint az elmúlt egy nap során 838-an hunytak el. A járvány következtében eddig összesen 6528-an haltak meg. Az eddig azonosított fertőzöttek száma 78 ezer felett van, 6500-zal több mint egy nappal korábban. Ugyanakkor a vírus terjedésében lassulás figyelhető meg, mivel az esetszám napi növekedése mintegy kétezerrel kevesebb, mint két napja. A minisztérium több mint 14 ezer gyógyult páciensről adott hírt, az elmúlt 24 órában 2424-en hagyhatták el az egészségügyi intézményeket.

Az eddig kórházi ápolásra szorulók száma meghaladja a 43 ezret, egy nap alatt több mint 2700 új esetet kezeltek.

Hirdetés

A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 megbetegedés miatt intenzív osztályra több mint 4907-en kerültek, 332-en szombat óta. A dél-európai országban a járványügyi szakemberek szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy több kórház intenzív osztálya teljesítőképessége határán van. A spanyol fővárost is magában foglaló 6,5 millió lakosú madridi autonóm közösségben a legmagasabb a fertőzöttek száma, eddig több mint 22 ezren kapták el a kórt, a fertőzésbe 3082-en haltak bele. A régió intenzív ellátásának tehermentesítésére több, jelenleg kevesebb beteget ellátó tartomány egészségügyi felszereléseket, lélegeztető készülékeket ajánlott fel, köztük például Galicia, Murcia és Andalúzia.

A lakosság arányában az Ibériai-félszigeten található tartományok közül Andalúziában a legkevesebb a fertőzött, ott eddig mintegy 4700 esetben mutatták ki a vírust, az áldozatok száma pedig 207. Összességében a legkevesebb fertőzött az észak-afrikai exklávékban, Ceutában és Melillában van, valamint a Kanári-szigeteken, ahol a legelső spanyolországi megbetegedést regisztrálták január 31-én. Spanyolországban két hete szükségállapot van érvényben, amely alapján az oktatási intézmények zárva tartanak és csak meghatározott esetekben, például munkába járás vagy bevásárlás miatt lehet elhagyni a lakhelyet.

A spanyol kormány vasárnapi rendkívüli ülésén további szigorításról dönt, hétfőtől két hétre leállnak a nem létfontosságú ágazatok. Pedro Sánchez miniszterelnök szombati bejelentésében hangsúlyozta: az intézkedés célja, hogy még tovább csökkentsék az emberek közötti érintkezést, és még többen otthon tudjanak maradni. A létfontosságú ágazatok közé tartozik például az egészségügy, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, az áruszállítás, az áram-, gáz-, vízellátás, a gyógyszeripar, a telekommunikáció és a média is.

 

kfkr \ kszk \ bzt \ kvs

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
2026. június 25., csütörtök

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt
2026. június 25., csütörtök

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét

Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét
Hirdetés
Hirdetés