
Fotó: Német kormány
Az EU újabb döntéseket hoz az orosz támadás ellen védekező Ukrajna folyamatos lőszerellátásának további javításáról a tagállami vezetők következő találkozóján – mondta Olaf Scholz német kancellár csütörtökön a szövetségi parlamentben.
2023. március 16., 12:032023. március 16., 12:03
2023. március 16., 12:282023. március 16., 12:28
A kancellár a tagállami állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanács március 23-án kezdődő kétnapos tanácskozására kidolgozott német álláspontot ismertetve aláhúzta, hogy Németország az európai partnereivel együtt gondoskodik arról, hogy Ukrajna továbbra is megkapja az orosz támadás elleni védekezéshez szükséges fegyvereket és egyéb hadifelszerelést.
Németország a közös cél érdekében hajlandó megnyitni közbeszerzési programjait más tagállamok előtt – ismertette Olaf Scholz.
Az EU a nemzetközi jogot sértő agresszió miatt Oroszországra kifejtett „szankciós nyomást” is fenntartja, és „arra is figyelünk közösen, hogy harmadik országok ne kerülhessék meg szankcióinkat”
– tette hozzá.
Aláhúzta, hogy
és az EU közös támogatási programjaiban is részt vesz, amelyekre csak az idén 18 milliárd eurót fordít.
Kifejtette, hogy Németország az ukrajnai menekültek befogadásának terheiből is a méretének és erejének megfelelő mértékben veszi ki a részét. Ebben a munkában nagyszerűen teljesítenek a tartományok és a helyi önkormányzatok – utalt a több mint egymillió menekült elhelyezésének feladataira.
Hangsúlyozta, hogy hazája továbbra is támogatja Ukrajnát „politikailag, erkölcsileg, humanitáriusan és fegyverekkel is, és ezt a támogatást addig folytatjuk, amíg csak szükséges”. Hozzátette, hogy Németország sikeresen végrehajtotta az Oroszország háborúja miatt szükségessé vált energetikai szerkezetváltást.
Ez azt jelenti, hogy „nyolc hónap alatt függetlenítettük magunkat az orosz gáztól, az orosz olajtól és az orosz széntől”, méghozzá úgy, hogy „senkinek sem kellett fáznia, nem volt gazdasági összeomlás, és nem kellett kényszerhelyzet miatt leállíttatni üzemeket” – mondta Olaf Scholz, rámutatva, hogy a földgáz világpiaci ára már az Ukrajna elleni orosz támadás előtti szinten van.
Az eredmények annak tulajdoníthatók, hogy „mindenki összefogott”, „az ország összetartott”. Ez azt mutatja, hogy Németország képes gyorsan és jelentősen megváltozni, ha arra van szükség, ami jó jel az ország előtt álló kihívásokat tekintve.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a Nyitottakták.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Immár kormányszinten is reagált Románia Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnökének kijelentésére, amelyben azzal vádolta a romániai bevándorlókat, hogy kifosztják a német szociális rendszert.
Jókora pofont jelent Donald Trump elnök és a Republikánus Párt számára a keddi félidős kongresszusi választások eredménye, hiszen a demokraták mind a képviselőházban, mind a szenátusban átvették a többséget.
A Romániában található amerikai katonai támaszpontokat is azon potenciális célpontok között tüntette fel két iráni konzervatív lap, amelyekre válaszcsapást mérhetnek egy újabb amerikai és izraeli támadás esetén.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozta nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) szerdán, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulóján.
szóljon hozzá!