
Dicséret. Ylva Johansson szerint a részleges schengeni bővítés is jelentős eredményt hozott
Fotó: Facebook/Ylva Johansson
Az év elején Románia és Bulgária részlegesen csatlakozott a schengeni térséghez, ennek eredményeképpen a külső határaikon 80 százalékkal csökkent az illegális határátlépések száma – hívta fel a figyelmet Ylva Johansson belügyekért felelős uniós biztos kedden Strasbourgban az Európai Parlamentben.
2024. november 27., 10:572024. november 27., 10:57
Johansson a Bulgária és Románia teljes körű schengeni csatlakozásáról szóló plenáris vita keretében méltatta, hogy a magyar elnökség által vezetett pénteki budapesti informális miniszteri találkozón az osztrák, bolgár és román belügyminiszter fontos megállapodásra jutott, amelynek fényében e két tagállam szárazföldi határain januártól eltörlik az ellenőrzéseket, miután az év elején a tengeri és légi határokon már véglegesen megszüntették őket.
– hangoztatta.

Bulgária és Románia is előrelépett a schengeni övezetbe való csatlakozás feltételeinek teljesítésében, így januári csatlakozásuk reális célkitűzés – jelentette ki Ylva Johansson pénteken Budapesten.
László András, a Fidesz EP-képviselője felszólalásában rámutatott, hogy a magyar EU-elnökség egy történelmi megállapodás küszöbén áll: a 2007-es EU-csatlakozás után január 1-től Bulgária és Románia a schengeni övezet teljes jogút tagjaivá válhat.
Másrészt az alku része, hogy közös, többnemzetiségű rendőrkontingens segíti védeni az új külső schengeni határokat az illegális migránsoktól” – jelentette ki.
László András szerint ez a jó megoldás a migrációs válságra, nem a belső határok lezárása.

Schengen-tag lehet Románia január elsejétől, miután megállapodás született a témában – jelentette be pénteken Budapesten Orbán Viktor magyar és Marcel Ciolacu román miniszterelnök.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
Az Európai Parlament kedden megszavazta Diana Iovanovici Șoșoacă EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
Újabb minisztereket mutatott be Magyar Péter.
A Tisza Párt nem szavazza meg az Országgyűlés alelnökének „a magyar érdekeket eláruló” Szijjártó Pétert – írta Magyar Péter kedd reggel a Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!