
A szennyezés miatt horgászati és halászati tilalmat rendeltek el a Fekete-Körös magyarországi szakaszán
Fotó: Facebook/Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság
Eltávolították péntek délután az egy nappal korábban talált szennyező anyagot a Fekete-Körösről – tájékoztatta Pozsárné Kaczkó Zita, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) PR-munkatársa az MTI-t. Pásztor Sándor nagyváradi vízügyi igazgató szerint szó sincs szennyezésről, a bomlásnak indult növényzet gyűlt fel.
2026. július 24., 19:322026. július 24., 19:32
2026. július 24., 20:232026. július 24., 20:23
A szóvivő elmondta, a teljes uszadékot – vélhetően marhafekáliát – eltávolították a folyóról; a szennyezés terjedésének megakadályozása érdekében telepített merülőfalat egyelőre a helyszínen hagyják.
Hozzátette, a szakhatósági vízmintavételek eredményére valószínűleg hétfőig várni kell, a laboratórium ugyanis akkorra tudja ellenőrizni, hogy baktériumfertőzés jelen van-e a mintákban. Pénteken délelőtt a Békés Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztályának Mezőgazdasági Osztálya
Az általános horgászati tilalom a Fehér-Köröst és a Kettős-Körös felső szakaszát az összefolyástól a békési duzzasztóműig jelenleg nem érinti. Az általános tilalom visszavonásig érvényes.
A kormányhivatal fürdési tilalmat is elrendelt a Fekete-Körös Gyula-Városerdei és Doboz-Szanazugi szabadstrandjain a Románia felől érkezett szennyezés miatt.
Pásztor Sándor, nagyváradi székhelyű a Körösök Vízügyi Igazgatóságának vezetője a Bihari Naplónak határozottan cáfolta a szennyezés hírét.
Elmondása szerint a jelenség hátterében természetes biológiai folyamat áll. A rendkívüli aszály miatt a Fekete-Körös vízhozama jelenleg mindössze egy köbméter másodpercenként, holott normális körülmények között ennek tizenhatszorosára lenne szükség. A Tenke alatti szakaszon már egyetlen mellékfolyó sem táplálja a Fekete-Köröst, mert valamennyi kiszáradt. A kevés víz gyorsan felmelegedett, ennek következtében elszaporodott a vízi növényzet, amely bomlásnak indult.
„Ez, valamint a sár és más növényi maradványok gyűltek össze. Ez egy természetes biológiai folyamat” – magyarázta az igazgató. A felhalmozódást tovább fokozta, hogy a magyar oldalon, a határszelvény közelében egy új vízügyi műtárgy és egy ideiglenesen telepített szivattyú részben feltorlódást okozott.

Arad megyében egymást követő két évben is kiszáradt a Tőz, a Fehér-Körös hozama a júliusi átlag tizedére esett, a feltóti víztározónak pedig csak alig egyharmada van tele. Bihar megyében több településen vízkorlátozást vezettek be.
A román vízügyi szakemberek azonnal laboratóriumi vizsgálatokat végeztek, és az eredményeket a magyar fél rendelkezésére bocsátották.
„Ma (péntek, szerk. megj.) reggel a magyar fél elé tettem a román fél hivatalos adatait, amelyek kiválóak. Egy picit magasabb a foszforszint, de az sincs a megengedett határérték fölött, és az is a felgyűlt növényzet miatt van, tehát az sem szennyezés” – fogalmazott. Az igazgató hozzátette, hogy a magyar szakemberek saját mérései is ugyanerre az eredményre jutottak, de „a hivatalos közleményre még várni kell” – tette hozzá Pásztor Sándor.

„Nem tudunk levegőt venni a saját otthonunkban, a gyerekek fuldokolnak, az idősek alig kapnak levegőt” – így írják le helyzetüket jászvásári lakosok, akik szerint ismét elviselhetetlenné vált a környéket beterítő bűz.
Miközben az amerikai hadsereg péntekre virradóra sorozatban már a 13. napon hajtott végre támadásokat iráni célpontok ellen, Irán csütörtökön elutasította azt az amerikai tűzszüneti megállapodást, amelyet az iraki miniszterelnök terjesztett Teherán elé.
Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön bejelentette, hogy Ukrajna és az amerikai védelmi beszállító, a Raytheon a vállalat vezetőivel folytatott megbeszélés után megállapodott a Patriot elfogórakéták közös gyártásáról.
Az amerikai kormány nem tervezi, hogy beavatkozzon annak érdekében, hogy megakadályozza Andrew és Tristan Tate kiadatását az Egyesült Királyságba, ahol a két férfit nemi erőszakkal, emberkereskedelemmel és a testi sértéssel vádolják.
Az Iránhoz közel álló jemeni húszi fegyveresek csütörtökön bejelentették, hogy két szaúdi olajszállító hajó ellen hajtottak végre katonai támadást Szaúd-Arábia elleni tengeri blokád részeként.
Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére Oroszországgal – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Donald Trump amerikai elnök különmegbízottaival, Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel egyeztetett a békefolyamat lehetőségéről.
Bár Románia líbiai nagykövetségén több mint tíz éve nem tevékenykedik személyzet, folyamatosan fizették a bérleti díjat az ingatlan után – árulta el Oana Țoiu ügyvivő külügyminiszter.
Szervezett bűnözői csoportot számoltak fel a bolgár, görög, holland és román hatóságok, a bűnszervezet előállított hét tagja a gyanú szerint bérelt, lopott és hamisan regisztrált járművekkel csempészett migránsokat a Balkánon keresztül Olaszországba.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Az alaptörvény 17. módosításával Magyarországon politikai önkényuralmi rendszer jött létre, és a Fidesz, mint ellenzéki párt ezzel szemben határozza meg magát – jelentette ki Orbán Viktor szerdán Budapesten.
Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter szerint az Iránnal folytatott háború 37,5 milliárd dollárba került az Egyesült Államoknak, de a szakértők korábban a CNN-nek azt nyilatkozták, hogy a tényleges összeg valószínűleg ennél jóval magasabb.
szóljon hozzá!