Hirdetés

Romániában is működött titkos CIA-börtön az Európa Tanács illetékese szerint

Az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa szerint Európában három országban – Lengyelországban, Romániában és Litvániában – tartott fenn titkos börtönöket az amerikai CIA a terrorizmus elleni harc jegyében. A román illetékesek máig tagadják az először hat évvel korábban ezzel kapcsolatban megjelent információkat.

MTI

Hírösszefoglaló

2011. szeptember 05., 14:572011. szeptember 05., 14:57

Thomas Hammarberg, a strasbourgi székhelyű, főként emberi jogi kérdésekkel foglalkozó összeurópai szervezet emberi jogi biztosa hétfőn tett közzé összegzést arról, hogy a rendelkezésére álló adatok szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség milyen titkos műveleteket hajtott végre Európában 2001 végétől kezdve, attól fogva, hogy a világ különböző pontjain terrorizmussal gyanúsított személyeket ejtett foglyul.

Hammarberg szerint a titokban folytatott vallatással nyert információk értéke megkérdőjelezhető, az viszont kétségtelen, hogy ez a titkos tevékenység az emberi jogok súlyos sérelmével járt.

Kínvallatással hallgatták ki a foglyokat

A CIA az Egyesült Államok területén kívül legkevesebb hét helyen – ezen belül a három említett európai országban – létesített titkos börtönt, ahol „továbbfejlesztett kihallgatásnak” vetettek alá személyeket. Ez nem ritkán kimerítette a kínvallatás fogalmát: a magánzárkában elkülönítve tartott foglyok alvásmegvonást, számos kegyetlenkedést, egyebek közt a látszólagos vízbefojtás technikájának alkalmazását szenvedték el.

A különböző titkos börtönöket megjárt foglyokat évek elteltével sem állították bíróság elé – ők végül rendszerint a kubai területen található guantánamói amerikai támaszpontbörtönben kötöttek ki.

Lengyelországban 2002. december 5-én kezdte meg működését a CIA titkos börtöne: ezen a napon érkezett Szymany repülőterére az a gép, amely Bangkokból hozott két „nagy értékű foglyot”. Később, 2003 folyamán újabb foglyok érkeztek Lengyelországba, köztük olyanok, akik a feltételezések szerint részt vettek a 2001. szeptember 11-i merényletek kitervelésében.

A lengyelek nem vettek részt a foglyok kihallgatásában, de nyilvánvalóan megadták a legfelsőbb szintű politikai felhatalmazást, valamint bizonyos mértékű titkosszolgálati támogatást is nyújtottak - hangsúlyozta Hammarberg.

Az ET emberi jogi biztosa szerint Bukarest közelében 2003. szeptember 23-án kezdett működni a titkos börtön – közvetlenül azután, hogy a lengyelországit bezárták. A lengyelországi fogvatartottak közül legkevesebb egyet bizonyítottan átszállítottak a Bukarest melletti Băneasa repülőtérre. A CIA romániai tevékenysége két évig folytatódott. A román hatóság vajmi kevés hajlandóságot mutattak utóbb a történtek feltárására – állapította meg Thomas Hammarberg.

Az emberi jogi biztos szerint a harmadik érintett európai ország, Litvánia valamivel több szándékot mutatott a tények utólagos tisztázására, bár homályban maradtak fontos kérdések a litvániai CIA-tevékenység kiterjedését illetően.

A „terrorizmus elleni háború” csúcsidőszakában a három említett ország rendkívüli felhatalmazást adott az amerikaiaknak, teljes titoktartást biztosítva számukra – emlékeztetett Hammarberg, és úgy vélekedett: a történtekkel kapcsolatban fel kellene fedni a teljes igazságot, és garanciákat kellene nyújtani arra, hogy a titkosszolgálatok között ilyen fajta emberi jogsértő együttműködés soha többé nem ismétlődhet meg.

A bukaresti illetékesek tagadják a CIA-börtön létét

Mint ismeretes, az Európa Tanács svájci raportőre, Dick Marty által négy évvel ezelőtt kiadott jelentés már megállapította, hogy Romániában is működött titkos CIA-börtön.

Először 2005-ben merült fel, hogy Románia titkos CIA-börtönöknek adott otthont. A 2006-ban létrehozott bukaresti parlamenti bizottság ugyan nem talált erre bizonyítékot, viszont Dick Marty 2007-es jelentésében arról írt, hogy Romániában és Lengyelországban titkos börtönök működtek.

A jelentés szerint Ion Iliescu exelnök megállapodást írt alá 2001 októberében az Egyesült Államokkal arról, hogy az amerikai fél kiterjessze tevékenységét Románia területére. Ez azt jelenti – szögezi le a jelentés –, hogy az amerikai hadsereg fedése alatt a CIA-személyzet teljes szabadságban, a romániai hatóságok ellenőrzése nélkül tevékenykedhetett az ország területén.

A svájci raportőr szerint Washington választása azért esett Lengyelországra és Romániára, mert a két ország gazdaságilag törékeny volt, és stratégiai fejlődésükhöz létfontosságú volt az amerikai támogatás. Fontos adu volt az amerikai fél kezében – áll a jelentésben –, hogy jelentős támogatást ígért Románia sikeres NATO-csatlakozásához. Marty szerint az amerikai hírszerzés Lengyelországba szállította, és ott vallatta az értékesebb foglyokat, Romániában pedig kevésbé fontos személyeket őriztek és hallgattak ki. A foglyok szállítására az amerikaiak a Konstanca melletti Mihail Kogălniceanu-repülőteret használták.

A dokumentum szerint a létesítményről Ion Iliescu korábbi, Traian Băsescu jelenlegi államfő és Ioan Mircea Paşcu volt védelmi miniszter is tudott. A liberális Norica Nicolai vezette bukaresti parlamenti vizsgálóbizottság ugyanakkor cáfolta ezeket a megállapításokat. Elutasította a Marty-jelentés állításait a román elnöki hivatal és a hírszerző szolgálat is.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés