2010. augusztus 10., 10:252010. augusztus 10., 10:25
Csizner összesítése szerint a nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában egyedülálló bűncselekmény-sorozatban 9 helyszínen összesen 78 lövés történt, 7 helyszínen 11 molotovkoktélt dobtak el. A bűncselekmények során hatan haltak meg, köztük egy gyerek, továbbá öten súlyosan megsérültek és köztük is van egy gyerek.
A nyomozók szerint összesen 55 ember testi épségét veszélyeztették az elkövetők. A romák sérelmére elkövetett bűncselekmény-sorozat három gyanúsítottját – K. Árpádot, K. Istvánt és P. Zsoltot – társtettesként, sok ember életét veszélyeztető, részben kiskorú sérelmére, előre kitervelten, aljas indokból, több emberen elkövetett emberöléssel, csoportos fegyveres rablással és lőfegyverrel és lőszerrel való viszszaéléssel gyanúsítják.
A bűncselekmény-sorozat negyedik gyanúsítottját, Cs. Istvánt – aki két helyszínen sofőr volt – előre kitervelten, több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsítják a rendőrök. Az NNI szerint korábbi sérelmekből fakadó bosszú és a félelemkeltés volt a romák elleni bűncselekmény-sorozat elkövetőinek motivációja.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.