Hirdetés

Őrizetbe vették Nagy-Britanniában a WikiLeaks alapítóját

[FRISSÍTETT] A brit rendőrség tegnap svéd kezdeményezésre, nemzetközi elfogatóparancs alapján őrizetbe vette Julian Assange-ot, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítóját. Az elfogatóparancsot svéd ügyészek adták ki a 39 éves ausztrál férfi ellen, akit Svédországban nemi erőszakkal gyanúsítanak, amit Assange cáfol.

Hírösszefoglaló

2010. december 07., 12:122010. december 07., 12:12

A brit rendőrség tájékoztatása szerint a férfi feladta magát, s egy londoni rendőrőrsön vették őrizetbe helyi idő szerint délelőtt fél tízkor. Addigi tartózkodási helyét nem közölték.

Assange-ot a svéd hatóságok egyrendbeli kényszerítéssel, kétrendbeli szexuális zaklatással és egyrendbeli nemi erőszakkal gyanúsítják – tudatta közleményében a brit rendőrség. A férfi a nap folyamán állt bíróság elé, hogy meghatározzák kiadatásának időpontját. Ennek az őrizetbe vételtől számított 21 napon belül meg kell történnie.

A védelem a kérelem elutasítását követeli, arra hivatkozva, hogy a svéd hatóságok kiadhatják az Egyesült Államoknak Assange-et. Az amerikai igazságügyi hatóságok a kémkedésről szóló, 1917-es törvény alapján indítottak eljárást az újságíró ellen, ami azt jelenti, hogy akár halálbüntetést is kiszabhatnak rá, miként az 1950-es évek elején a Rosenberg házaspárra. Az európai országok nem adnak ki gyanúsítottakat olyan államoknak, ahol a halálbüntetést nem törölték el. Assange ügyvédje éppen erre a körülményre alapozhatja taktikáját. A bíróság végül úgy döntött, hogy december 14-ig meghosszabbítja Assange őrizetbe vételét.

Assange idén Svédországban töltött egy kis időt, ahol két svéd nő – a WikiLeaks önkéntesei – vádolták meg nemi erőszakkal és szexuális zaklatással. A svéd ügyészség ez alapján indított vizsgálatot, majd azt beszüntette, végül pedig újraindította a nyomozást a két svéd nő állításainak kivizsgálása érdekében. A férfi terhére rótt vádak, amennyiben bizonyítást nyernek, maximum négyéves börtönnel sújthatók.
A férfi svéd ügyvédje azt mondta, hogy ügyfele harcol a kiadatás ellen. Meg van győződve ugyanis arról, hogy a külföldi hatalmak befolyásolják Svédországot a kérdésben.

Az Assange által alapított WikiLeaks azzal haragította magára az amerikai kormányt és más államokat, hogy az általa megszerzett több mint 250 ezer amerikai diplomáciai táviratot folyamatosan nyilvánosságra hozza. A kiszivárogtató portálnál Assange őrizetbe vételének hírére közölték, hogy a korábbi normális ügymenetben folytatják működésüket. Kristinn Hrafsson szóvivő kijelentette: a honlap működik. A korábban meghatározott menetrend szerint folytatják tevékenységüket. Bármilyen, Assange-dzsel kapcsolatos fejlemény sem változtat a diplomáciai okmányok nyilvánosságra hozatalában, sem a nap folyamán, sem az elkövetkező napokban.

A honlap működését Londonból és máshonnan érkezett emberek csoportja biztosítja majd. Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter egyébként még hétfőn Washingtonban bejelentette, hogy „jelentős” intézkedéseket rendelt el a WikiLeaks ellen folyó büntetőjogi vizsgálattal kapcsolatban. „Az Egyesült Államok nemzetbiztonsága veszélybe került. Veszélybe került olyanok élete, akik az amerikai népnek dolgoznak. Az amerikai nép maga is veszélybe került ezáltal az arrogáns, megfontolatlan és semmiképp sem hasznos akciók révén. Mindent megteszünk, amit csak tudunk” – mondta Holden. A bejelentés azzal párhuzamosan hangzott el, hogy Svájcban a PostFinace bank befagyasztotta a WikiLeaks alapítója, Julian Assange folyószámláját.

A WikiLeaks által megszerzett amerikai diplomáciai táviratokból egyébként tegnap kiderült: a NATO titkos terveket készített, hogy megvédje a Baltikumot az esetleges orosz fenyegetésekkel szemben. Az egykori szovjet tagállamok, Észtország, Lettország és Litvánia megvédését célzó tervek elkészítéséről titokban határoztak az idén a NATO főhadiszállásán az Egyesült Államok és Németország sürgetésére, véget vetve ezzel az észak-atlanti szövetség olyan szempontú megosztottságának, hogy miképpen tekintsenek Oroszországra – írta a The Guardian.

Ezzel párhuzamosan a Varsóval folytatott tárgyalásokon Washington felajánlotta, hogy a Gdansk és Gdynia balti-tengeri kikötőkbe telepítendő különleges haditengerészeti erőkkel megerősíti Lengyelország biztonságát Oroszországgal szemben, továbbá F-16-os gépeket vezényel az országba, valamint C-130 Hercules típusú szállító repülőgépek ingáznának a németországi amerikai támaszpontok és Lengyelország között. A The Guardian szerint a NATO-vezetők a novemberi lisszaboni csúcstalálkozón csendben jóváhagyták az új, Kelet-Európa sebezhető pontjainak védelméről szóló stratégiát.

Moszkvai külügyminisztériumi források értetlenségüknek adtak hangot, mondván: a minapi Oroszország–NATO-csúcson közös nyilatkozatban szögezték le: a NATO-tagállamok és Oroszország biztonsága szorosan összefonódik, és hogy a felek tartózkodnak az erőszakkal való kölcsönös fenyegetéstől, továbbá az erőszak egymással szembeni alkalmazásától. Egy magát megnevezni nem kívánó katonai-diplomáciai forrást idézve az orosz Interfax hírügynökség azt jelentette: Moszkva már évek óta tudta, hogy a NATO a Baltikumra vonatkozóan egy esetleges orosz fenyegetés esetére kidolgozza a katonai fellépés koncepcióját. Az illető szerint ennek fényében a tegnap napvilágra került iratokban nincs különösebb újdonság.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés