Hirdetés

Rajtol a jubileumi szent év: Ferenc pápa vezeti az ünnepi misét

Ferenc pápa

A kapu kitárása után Ferenc pápa lesz az első, aki áthalad rajta

Fotó: Videófelvétel

Ferenc pápa vezeti az ünnepi misét a Szent Péter-bazilikában kedd este, amelynek keretében elindítja a 2025-re meghirdetett jubileumi szent évet a bazilika szent kapujának a megnyitásával.

MTI

2024. december 24., 13:152024. december 24., 13:15

A rendkívüli szertartás-együttes a Szent Péter-bazilika bejárati előcsarnokában kezdődik. A Vatikán előzetes közlése szerint egy énekkel kísért rövid imádság és az Evangélium részlete felolvasása után Ferenc pápa a bazilika szent kapujához járul, és a kapu megnyitásával elindítja a szentévet. Az olvasmányok, énekek, fohászok fő nyelve a latin, de angolul, franciául és spanyolul is imádkoznak.

Az utolsó pillanatban dől el, hogy az influenza miatt gyengélkedő egyházfő gyalogosan közelíti meg a kaput vagy kerekesszékkel.

Hirdetés

A szent kapu 2016 – az akkor Ferenc pápa elrendelte rendkívüli szent év vége – óta zárva van. Nyolc évvel ezelőtt be is falazták, a téglafalat az utóbbi hetekben bontották le.

Régebbi hagyomány szerint a pápa egy kisebb díszkalapáccsal üti meg a szent kaput, de Ferenc pápa 2016-ban és előtte II. János Pál is a 2000-es szentévben egyszerűbben, kalapácsütés nélkül, a kezével tárta ki. A kapunyitáskor a pápa elmondja az ilyenkor szokásos latin nyelvű formulát, amely arra utal, hogy megnyitja az igazság kapuját.

A kapu kitárásakor Ferenc pápa megáll és csendben imádkozik, majd megszólalnak a bazilika harangjai.

A szentévnek a szentestével egybekötött elindításának minden részlete szimbólumokban gazdagnak ígérkezik. A L’Osservatore Romano szentszéki napilap emlékeztetett arra, hogy a pápai ruházat két domináns színe az arany és a zöld lesz: az arany az örökkévalóságot jelképezi, a zöld pedig a remény színének számít, mivel a jubileumi szent év központi üzenete a remény lesz.

A pápa liturgikus köpenyére az apostol Szent Péter és Szent Pál alakját hímezték, és horgonyokat is, amelyek szintén a reményre utalnak.

A kapu kitárása után Ferenc pápa lesz az első, aki áthalad rajta, majd az egyház tagjai követik, valamint ötven hívő a világ minden részének képviseletében. Az országok között szerepel Irán és India is.

A szent kapu megnyitásán az olasz és külföldi politikai, intézményes, kulturális élet vezetői is részt vesznek, többek között a római kormányfő Giorgia Meloni.

Ferenc pápa, miután belépett a szent kapun a bazilikába, a frissen restaurált főoltárhoz megy, ahol ünnepi szentmisét vezet. Ez a mise a jubileumi szent év legelső eseménye.

A december 24-i misén a kontinenseket képviselő gyermekek virágokat visznek az oltárnál elhelyezett gyermek Jézus szobrához, melyet a mise végén a bazilika betlehemes jászlába helyeznek el.

A bazilikában egyháziak és világiak lesznek jelen, összesen hétezren férnek be; akik kimaradnak, a Szent Péter tér kivetítőin követhetik az eseményt.

2000 óta a most kezdődő lesz a harmadik szentév: a 2026. január 6-ig tartó egyházi esztendőben a Vatikán több mint harminc millió zarándok érkezésével számol. Az olasz belügyminiszter Matteo Piantedosi egyenesen negyven millió látogatóról beszélt. A becslések szerint az Egyesült Államokból 2,5 millióan, Németországból nyolcszázezren érkezhetnek.

A szent év jelentősebb eseményei között az úgynevezett jubileumi találkozók szerepelnek, amikor a pápa különböző szakmák, társadalmi csoportok képviselőit fogadja.

Kiemelt várakozás előzi meg a fiatalok július végi jubileumát, amelyre több mint egy millió fiatalt várnak az egész világból, és újdonságnak számít a tinédzserek jubileuma is április végén - nyilatkozta a programok vatikáni felelőse Rino Fisichella érsek.

December 25-én délben Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika központi erkélyéről elmondja karácsonyi beszédét, amelynek állandó témája a béke. A beszéd után Urbi et Orbi áldását adja Róma városára és a világra.

Szerdán délutántól haladhatnak át a zarándokok a bazilika szent kapuján: az év minden napján reggeltől estig ingyenesen, előzetes foglalás nélkül.

A kapunál csak nagyon rövid időre lehet majd megállni imádkozni, a tömeget terelni fogják.

korábban írtuk

Karácsonykor rajtol a jubileumi szentév: Ferenc pápa nyitja meg a Szent Péter-bazilika szent kapuját
Karácsonykor rajtol a jubileumi szentév: Ferenc pápa nyitja meg a Szent Péter-bazilika szent kapuját

Ferenc pápa december 24-én este nyitja meg a Szent Péter-bazilika szent kapuját, amivel kezdetét veszi a jubileumi szentév, december 26-án pedig a római Rebibbia börtönben teszi meg ugyanezt – jelentette be Rino Fisichella érsek.

December 26-án a pápa a római Rebibbia-börtönben nyitja meg az ott kialakított szent kaput, majd beszédet mond a Szent Péter téren.

December 29-én a római lateráni Szent János-bazilika szent kapuja nyílik meg a világ templomainak szent kapuival együtt.

Ami a biztonsági intézkedéseket illeti, hétfőtől a Vatikán vörös zónának számít. Kedd délután egy órától majdnem hermetikusan lezárják a Szent Péter teret és környékét: a járműforgalmat teljesen kitiltják, kizárólag gyalogosan lehet majd megközelíteni a pápai államnak a Vatikán falain kívüli területét.

A közeli metrómegállókból a Szent Péter tér felé vezető utakon biztonsági folyosókon lehet majd csak haladni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 24., péntek

Pro Bono Publico: a magyar kormány folytatja az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények támogatását

Folytatódik a magyar kormány támogatása – számolt be a három fő erdélyi magyar felsőoktatási intézményt tömörítő Pro Bono Publico konzorcium csütörtöki budapesti tárgyalásainak eredményéről a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem.

Pro Bono Publico: a magyar kormány folytatja az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények támogatását
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Tagadja Pásztor Sándor, hogy romániai eredetű szennyezés lenne a Fekete-Körösön

Eltávolították péntek délután az egy nappal korábban talált szennyező anyagot a Fekete-Körösről. Horgászati és halászati tilalmat rendeltek el a folyó teljes magyarországi szakaszán.

Tagadja Pásztor Sándor, hogy romániai eredetű szennyezés lenne a Fekete-Körösön
2026. július 24., péntek

Sem Irán, sem Trump nem áll készen a tűzszünetre, és ezt egyre jobban érezzük majd a zsebünkön

Miközben az amerikai hadsereg péntekre virradóra sorozatban már a 13. napon hajtott végre támadásokat iráni célpontok ellen, Irán csütörtökön elutasította azt az amerikai tűzszüneti megállapodást, amelyet az iraki miniszterelnök terjesztett Teherán elé.

Sem Irán, sem Trump nem áll készen a tűzszünetre, és ezt egyre jobban érezzük majd a zsebünkön
2026. július 24., péntek

A győzelem kulcsa? Ukrajna saját gyártású Patriot rakétákkal harcolhat az oroszok ellen

Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön bejelentette, hogy Ukrajna és az amerikai védelmi beszállító, a Raytheon a vállalat vezetőivel folytatott megbeszélés után megállapodott a Patriot elfogórakéták közös gyártásáról.

A győzelem kulcsa? Ukrajna saját gyártású Patriot rakétákkal harcolhat az oroszok ellen
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Az amerikai külügyminiszter elmondta, meg kívánja-e akadályozni a Trump-kormány a Tate fivérek kiadatását

Az amerikai kormány nem tervezi, hogy beavatkozzon annak érdekében, hogy megakadályozza Andrew és Tristan Tate kiadatását az Egyesült Királyságba, ahol a két férfit nemi erőszakkal, emberkereskedelemmel és a testi sértéssel vádolják.

Az amerikai külügyminiszter elmondta, meg kívánja-e akadályozni a Trump-kormány a Tate fivérek kiadatását
2026. július 23., csütörtök

Tovább nőtt az olajár és tovább eszkalálódhat a háború, miután már a Vörös-tengeren is támadások értek tartályhajókat

Az Iránhoz közel álló jemeni húszi fegyveresek csütörtökön bejelentették, hogy két szaúdi olajszállító hajó ellen hajtottak végre katonai támadást Szaúd-Arábia elleni tengeri blokád részeként.

Tovább nőtt az olajár és tovább eszkalálódhat a háború, miután már a Vörös-tengeren is támadások értek tartályhajókat
2026. július 23., csütörtök

Zelenszkij: Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére

Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére Oroszországgal – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Donald Trump amerikai elnök különmegbízottaival, Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel egyeztetett a békefolyamat lehetőségéről.

Zelenszkij: Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Tizenkét éve nincs személyzet az ország líbiai nagykövetségén, mégis több százezer dollárt fizettek ki a bérleti díjra

Bár Románia líbiai nagykövetségén több mint tíz éve nem tevékenykedik személyzet, folyamatosan fizették a bérleti díjat az ingatlan után – árulta el Oana Țoiu ügyvivő külügyminiszter.

Tizenkét éve nincs személyzet az ország líbiai nagykövetségén, mégis több százezer dollárt fizettek ki a bérleti díjra
2026. július 22., szerda

Migránsok illegális szállítását tető alá hozó embercsempészeket fogtak el, Románia is érintett

Szervezett bűnözői csoportot számoltak fel a bolgár, görög, holland és román hatóságok, a bűnszervezet előállított hét tagja a gyanú szerint bérelt, lopott és hamisan regisztrált járművekkel csempészett migránsokat a Balkánon keresztül Olaszországba.

Migránsok illegális szállítását tető alá hozó embercsempészeket fogtak el, Románia is érintett
2026. július 22., szerda

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
Hirdetés
Hirdetés