Hirdetés

Radikális iszlamista nézeteket vallott a négy kollégáját agyonszúró párizsi rendőr

•  Fotó: AFP

Fotó: AFP

A párizsi rendőr-főkapitányságon két nappal ezelőtt négy áldozatot követelő késes ámokfutó az iszlám radikális nézeteit vallotta, a szélsőséges szalafista iszlamista mozgalomhoz tartozó emberekkel állt kapcsolatban, és tudatosan tervezte meg mostani tettét – mondta szombati sajtótájékoztatóján Jean-Francois Ricard, a francia terrorelhárítási ügyészség vezetője.

MTI

2019. október 05., 20:462019. október 05., 20:46

2019. október 05., 21:242019. október 05., 21:24

A 45 éves támadó – akit a helyszínen agyonlőttek – 2003 óta dolgozott a rendőrség hírszerzési igazgatóságán, konyhakésekkel gyilkolt csütörtökön. Eleinte a párizsi ügyészség még szándékos emberölés és emberölési kísérlet ügyében indított vizsgálatot, a francia terrorelhárítási ügyészég csak pénteken vette át az ügyet a bűnügyi nyomozók által addig gyűjtött bizonyítékok alapján. Tette ezt azután, hogy kihallgattak a támadó környezetéből több személyt, köztük a feleségét is, illetve megvizsgálták a mobiltelefonját.

Az első vizsgálatok arra derítettek fényt, hogy a 45 éves Michael Harponról környezete tudta, hogy egyetértett a muzulmán vallás nevében elkövetett egyes bűntettekkel, azt állította, hogy „megérti” a Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztősége ellen 2015 januárban elkövetett, 12 áldozatot követelő dzsihadista támadás elkövetőit.

Hirdetés

A francia terrorelhárítási főügyész azt is elmondta, hogy még aznap reggel, mielőtt elkövette volna tettét, egy közeli boltban vásárolt két kést, az egyik 33 centiméter hosszú fémkés, a másik egy osztrigakés volt, sikerült mindkettőt bevinnie a rendőrkapitányságra, ahol hét perc alatt megölte négy kollégáját. A támadást megelőző órákban 33 SMS-t váltott feleségével, mindegyik kizárólag vallási tartalmú volt. Az üzenetek vagy az Allah akbar kifejezéssel zárultak vagy pedig azzal, hogy „én vagyok szeretett prófétánk, Mohamed, és tanulmányozd a Koránt!” – mondta az ügyész.

A támadó feleségét még csütörtökön őrizetbe vették, és jelenleg is folyik a kihallgatása. Az egyik szemtanú egyébként a nyomozóknak elmondta: Mickael Harpon felettesei tudtak arról, hogy beosztottjuk az utóbbi időben „furcsán” viselkedett. A rendőrségen állítólag néhányan arról is tudtak, hogy az iszlám hitre 2008-ban áttért férfi egyre gyakrabban látogatott mecsetbe, ahova nem nyugati öltözékben, hanem muzulmán viseletben járt. A férfi fokozatosan tette magáévá az iszlám radikális nézeteit, a mobiltelefonja átvizsgálása során derült ki, hogy a szalafista mozgalomhoz tartozó szélsőségesekkel állt kapcsolatban. Az otthonában tartott házkutatás során azonban semmilyen olyan bizonyítékot nem találtak, amely a radikalizmusára vagy arra utalt volna, hogy valamilyen terrorcsoporthoz tartozott.

A tettes a Franciaországhoz tartozó Martinique szigetén született, nagyothalló és néma volt, marokkói származású feleségéhez hasonlóan. A férfi nem állt megfigyelés alatt, nem szerepelt a titkosszolgálatok nyilvántartásában, és a munkaköréből fakadó ötévenként kötelező alkalmassági vizsgálat nem jelzett nála semmilyen pszichológiai problémát, de 2009-ben házasságon belüli erőszak miatt eljárás folyt ellene. A jobboldali ellenzék szombaton jelezte: jövő héten parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi annak kivizsgálására, hogyan dolgozhatott egy ilyen ember a párizsi prefektúra hírszerzési igazgatóságán, ahol olyan érzékeny adatokat dolgoznak fel, mint a terrorizmussal kapcsolatos információk.

„Meg kell érteni, miért és hogyan lehetséges ilyesmi” – fogalmazott Nicolas Sarkozy volt jobboldali államfő, míg Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés elnöke „állambotrányról és súlyos működési zavarokról” beszélt. Szerinte mindenki, még a belügyminiszter felelősségét is meg kell vizsgálni, akinek le kell majd vonnia minden következtetést a helyzetből. A jobbközép Köztársaságiak nemzetgyűlési csoportja egyértelműen Christophe Castaner belügyminiszter lemondását követelte, aki a támadást követően még azt mondta: rendőrségi kollegái soha nem észleltek aggodalomra okot adó viselkedési zavart korábban Mickael Harponnál.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés