Hirdetés

FRISSÍTVE - Putyin azt vizionálja, hogy Oroszország ellen zajlik háború

•  Fotó: Twitter

Fotó: Twitter

A civilizáció ma ismét fordulóponthoz érkezett, Oroszország ellen újra háború folyik, de az ország képes szavatolni biztonságát – jelentette ki Vlagyimir Putyin kedden, a győzelem napja alkalmából rendezett díszszemlén a moszkvai Vörös téren.

Hírösszefoglaló

2023. május 09., 12:392023. május 09., 12:39

2023. május 09., 16:122023. május 09., 16:12

„Oroszország ellenfeleinek az a céljuk, hogy elérjék az ország összeomlását és megsemmisülését, eltöröljék a második világháború eredményeit, véglegesen megtörjék a globális biztonság és a nemzetközi jog rendszerét, megfojtsanak minden szuverén fejlődési központot” – hangoztatta az orosz elnök.

A náci Németország felett aratott 1945-ös győzelem emlékére összegyűlt több ezer orosz katona és politikus előtt Putyin hangsúlyozta, hogy

Hirdetés

Oroszország jövője az Ukrajnában harcoló katonáktól függ.

„Semmi sem fontosabb most, mint az önök katonai feladata (…) Önök becsülettel teljesítik küldetésüket, Oroszországért harcolnak. Nincs fontosabb az egységnél és a hazaszeretetnél, amit őseink a nagy honvédő háborúban bebizonyítottak” – hangoztatta.

Az orosz elnök rövid beszéde után több ezer katona vonult végig a Vörös téren orosz és szovjet zászlókat lengetve. A hivatalos adatok szerint mintegy nyolcezren voltak, köztük mintegy ötszáz olyan katona, aki Ukrajnában is harcolt.

A felvonuláson részt vevő harci járművek között haladt a II. világháború legendás T-34-es harckocsija, de más korszerű harckocsi nem.

Ezzel kapcsolatban hivatalos magyarázatot nem adtak.

Volt ugyanakkor különböző típusú páncélozott szállító jármű, továbbá Iszkander-M hadműveleti-harcászati, Sz-400-as Triumf légvédelmi, valamint Jarsz-M mobil indítóállásból indítható, szilárd hajtóanyagú interkontinentális ballisztikus rakétarendszer.

A hagyományos katonai parádé anélkül ért véget, hogy az ilyenkor szokásos módon bemutatták volna az orosz légierő harci gépeit.

A légi parádé annak ellenére maradt el, hogy Moszkva felett tiszta volt az égbolt

– derült ki az orosz állami tévé helyszíni közvetítéséből.

Bár kezdetben nem vártak külföldi politikus vendégeket,

a volt szovjet tagköztársaságok közül Fehéroroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Örményország, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán vezetői részt vettek az ünnepségen.

Idén nem tartották meg a „halhatatlan ezred” felvonulását sem, amelyet a győzelem napi díszszemle után eddig hagyományosan megrendeztek. Több mint húsz oroszországi városban magát a díszszemlét is törölték a magas biztonsági kockázatra hivatkozva.

Ismét Kijevben tárgyal Ursula von der Leyen Volodimir Zelenszkijjel

Kijevbe érkezett kedden reggel az Európai Bizottság elnöke, hogy tárgyalásokat folytasson Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
Ursula von der Leyen az Ukrajna ellen indított orosz hadművelet tavaly februári kezdete óta ötödik alkalommal látogat Kijevbe. Legutóbb februárban járt ott Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével együtt. Most is Lengyelországból érkezett vonattal az ukrán fővárosba. A korábbiaktól eltérően utazását ezúttal előre bejelentették.
Von der Leyen jelképes napon érkezett Kijevbe. Az Európai Unió (EU) május 9-én ünnepli az Európa-napot: 1950-ben ezen a napon jelentette be Robert Schuman korábbi francia külügyminiszter és miniszterelnök az Európai Szén- és Acélközösség létrehozásának tervét, amely a mai Európai Unió elődje lett.
Oroszország május 9-én a náci Németország felett aratott győzelmére emlékezik, hagyományosan a moszkvai Vörös téren rendezett díszszemlével.Zelenszkij a szovjet múlttal való szakítás újabb lépéseként hétfőn kezdeményezte, hogy a nácizmus feletti győzelemről május 8-án emlékezzenek meg, míg a rákövetkező napon ezentúl – a nyugat-európai országokhoz hasonlóan – az Európa-napot ünnepeljék. Von der Leyen érkezésekor üdvözölte ezt a döntést.Ukrajnát tavaly hivatalosan is EU-tagjelölt országgá minősítették, Kijev a bizottság értékelésére vár a hivatalos csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez.
Von der Leyen most sem szólt arról, hogy Ukrajna mikor válhat az unió tagjává, de kijelentette: „Ukrajna európai családunk része”, és mostani megbeszélései is a „csatlakozási tárgyalások megkezdésének előkészítését szolgálják”. Ezenkívül, mint mondta, a tárgyalásokon terítékre kerülnek az Ukrajnának szánt fegyverszállítások és jelentős pénzügyi támogatás, valamint Oroszország felelősségre vonása „az agresszióval elkövetett bűneiért”. Az EU az Oroszországra gyakorolt nyomás fokozására, a szankciók teljes körű végrehajtásának biztosítására és a megkerülésüket szolgáló kiskapuk bezárására koncentrál – hangsúlyozta.
Brüsszel eddig 67 milliárd euró értékben nyújtott katonai, pénzügyi és humanitárius támogatást Kijevnek, és folyamatban van újabb gazdasági szankciócsomag előkészítése Oroszországgal szemben.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

Moszkva közölte, hajlandó-e befagyasztani az ukrajnai háborút

Oroszország nem fogja „befagyasztani” az ukrajnai katonai műveleteket anélkül, hogy a háború „mélyebb okait” kezelné – jelentette ki Mihail Galuzin külügyminiszter-helyettes.

Moszkva közölte, hajlandó-e befagyasztani az ukrajnai háborút
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Az amerikai kormány új fegyvereket kér a beszállítóktól az iráni háborúban kimerült készletek pótlására

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma arra szólította fel az amerikai katonai beszállítókat, hogy fokozzák a fegyvergyártást, mivel az iráni háború folytatódásával egyre nagyobb az aggodalom a készletek kimerülése miatt.

Az amerikai kormány új fegyvereket kér a beszállítóktól az iráni háborúban kimerült készletek pótlására
2026. augusztus 08., szombat

A román radarok nem észlelték a végül Bulgáriában felrobbant drónt

A román védelmi minisztérium szombaton közölte, hogy a hadsereg radarfelderítő rendszerei nem észleltek Románia légteréből Bulgária felé tartó drónt.

A román radarok nem észlelték a végül Bulgáriában felrobbant drónt
2026. augusztus 08., szombat

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
2026. augusztus 07., péntek

Külügy: az oroszoknak való kémkedés miatt őrizetbe vettek egy román állampolgárt Németországban

Kémkedéssel gyanúsított román állampolgárt tartóztattak le Németországban a rheinei Szövetségi Bíróság által kiadott elfogatóparancs alapján – jelentette be a román külügyminisztérium.

Külügy: az oroszoknak való kémkedés miatt őrizetbe vettek egy román állampolgárt Németországban
2026. augusztus 07., péntek

Trump: igaz, hogy egyes fegyverekből kevesebb van, de attól még folytatni tudjuk a háborút Irán ellen

Az Iránnal folytatott, hónapokig tartó háború után bizonyos lőszerek készletei „szűkösebbek” lettek, de az Egyesült Államoknak vannak más, kevésbé fejlett fegyvertípusai is, amelyekkel szükség esetén folytathatják a harcot – ismerte el Donald Trump.

Trump: igaz, hogy egyes fegyverekből kevesebb van, de attól még folytatni tudjuk a háborút Irán ellen
Hirdetés
2026. augusztus 07., péntek

Moszkva: nem utánozzuk a románok „barátságtalan” gesztusát, de nem marad válasz nélkül egy követségi alkalmazott kiutasítása

Oroszország nem hívja vissza konzultációra romániai nagykövetét, azonban egy orosz diplomata bukaresti hatóságok általi kiutasítására „megfelelő válasz” fog érkezni.

Moszkva: nem utánozzuk a románok „barátságtalan” gesztusát, de nem marad válasz nélkül egy követségi alkalmazott kiutasítása
2026. augusztus 06., csütörtök

Zelenszkij: partnereink talán azért nem adnak légvédelmi rakétákat, hogy engedékenyebbek legyünk

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a nemzetbiztonsági tanács szerdai ülésén megerősítette: partnereitől elutasító választ kapott arra a kérésére, hogy biztosítsanak további légvédelmi eszközöket ballisztikus rakéták ellen.

Zelenszkij: partnereink talán azért nem adnak légvédelmi rakétákat, hogy engedékenyebbek legyünk
2026. augusztus 05., szerda

Jövő kedden választhat köztársasági elnököt az Országgyűlés: kérdés, hogy kit?

A Tisza-frakció kezdeményezte, hogy a parlament jövő kedden válassza meg Magyarország új köztársasági elnökét.

Jövő kedden választhat köztársasági elnököt az Országgyűlés: kérdés, hogy kit?
Hirdetés
Hirdetés