2008. február 20., 00:002008. február 20., 00:00
„Zuschlag János az ügyészségen vallomást tett, a kormányokon és politikai oldalakon átívelő ifjúsági intézményrendszer működéséről, a politikai ifjúsági szervezetek finanszírozási módjáról” – mondta a védő. Kovács ugyanakkor rámutatott: Zuschlag János beszámolt az ügyészségen a Fiatal Baloldal gazdálkodási stílusáról is, „melynek során elmondta, bevett gyakorlat volt, hogy politikai ifjúsági szervezetek más civil szervezetekkel közösen valósítják meg programjaikat”. A kormánypárti képviselő vallomásában elismerte: „a büntetőeljárásban érintett egyesületek a Fiatal Baloldallal sok közös programot szerveztek, így a finanszírozási ügyek is összezavarodhattak, ha tehát ilyen tekintetben szabálytalanságok történtek, azért, a FIB elnökhelyetteseként, politikai felelősséget vállal”. Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyészhelyettese a sajtó érdeklődésére megerősítette, hogy a vallomás elhangzott. Hozzátette: Zuschlag János vallomásában nem tért ki konkrét részletekre, sőt az ilyen irányú kérdésekre nem is volt hajlandó válaszolni, emiatt a gyanúsított vallomása semmilyen újdonsággal nem szolgált a nyomozó hatóság számára. Szabó Ferenc emlékeztetett arra: március 19-e a nyomozás lezárásának határideje.
Hírösszefoglaló
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.