
2011. március 06., 14:002011. március 06., 14:00
Ketten meghaltak és legkevesebb harmincan megsebesültek vasárnap felkelők és kormányerők összecsapásaiban a líbiai Ben-Dzsavádban, Szirttől, Moammer Kadhafi líbiai vezető szülőhelyétől mintegy száz kilométerrel keletre – közölte egy orvosi forrás. A forrás szerint három sebesült állapota válságos. Egy másik orvos 40-45-re tette a sebesültek számát. A tájékoztatás szerint mindegyikük líbiai lázadó, egy francia újságíró kivételével, aki velük ment Ben-Dzsavádba.
A felkelők közben bejelentették, hogy visszavonultak a városból keletebbre, Rász-el-Unúfba. „Rász-el-Unúf lesz a védelmi vonalunk” – mondta egyikük. „Nehézfegyverekkel támadtak bennünket” – mondta egy másik, fiatal lázadó, kezében kalasnyikovval, hozzátéve, hogy Kadhafi erői sokkal jobban fel vannak fegyverezve.
Nehézfegyverekkel lőtték a Kadhafi-erők a lázadók kezén lévő Miszráta központját is. „Harckocsik lövik a belvárost a rádiószékház közelében - mondta egy helybéli. - Az itt lakóknak nincsenek fegyvereik. Ha a nemzetközi közösség nem lép közbe gyorsan, vérfürdő lesz.”
Ugyancsak támadták a kormányerők a felkelők ellenőrizte az-Závíját is, Tripolitól nyugatra, de a lázadók – saját közlésük szerint – visszaverték őket. „Ma reggel újabb támadás volt, nagyobb, mint tegnap – mondta szóvivőjük telefonon. – Meghalt két emberünk, és sokan megsebesültek.”
Rász-el-Unúf olajterminálját hatalmas robbanás rázta meg vasárnap, majd légvédelmi lövések hallatszottak – jelentette a helyszínről az AFP tudósítója. A detonáció oka egyelőre nem ismeretes, de korábban vasárnap már két légicsapás érte a kikötővárost, kárt vagy sebesülést nem okozva. A lázadók azt állítják, hogy a harcok közben lelőttek egy helikoptert a város partjainál, és látták, amint a tengerbe zuhan. Egyéb részletet egyelőre nem közöltek. A város közelében egyébként szombaton lezuhant egy Szuhoj típusú líbiai vadászgép, a két pilóta életét vesztette. A gép lezuhanásának oka egyelőre nem ismert, az ellenzék mindazonáltal azt állította, hogy az ő fegyveresei lőtték le.
A Kelet-Líbiában létrehozott lázadótanács gazdasági vezetője arról számolt be vasárnap az al-Arabíja hírtelevíziónak, hogy a térség jól el van látva élelemmel, a készletek mintegy három-négy hónapra elegendőek. Szaad al-Ferdzsáni azt is kijelentette, hogy a tanács teljesíteni fog minden olajszállítási szerződést.
A Kadhafi-erők felrobbantottak egy fegyverraktárat a kelet-líbiai Bengázi egyik elővárosában – közölte a brit hírügynökséggel az ország második legnagyobb városát ellenőrző felkelők egyik szóvivője. A Radzsma településen lévő fegyverraktárban, amely a környék egyik legnagyobb ilyen telepe, tűz pusztít. Kórházi források szerint az egymást követő robbanásokban eddig legkevesebb 9 ember veszette életét, további 10 pedig megsebesült. Több közeli ház összeomlott.
Az al-Dzsazíra arab hírtévé jelentése szerint 17 ember vesztette életét a fegyverraktár elleni támadásban. Marosi Antal, az MTI Hírcentrum Bengáziban tartózkodó tudósítója 20 ember haláláról tud. A város kórházaiba számos sérültet szállítottak.
Szemtanúk elmondása szerint Kadhafihoz hű kommandósok követtek el öngyilkos merényletet a lőszer- és fegyverraktár területén. Más hírek szerint harci gépek mértek rá légicsapást. A detonáció erejére jellemző, hogy néhány kilométeres távolságban ablakok törtek be, és még 30 kilométerre is megremegtek a házfalak – írta Marosi Antal.
A sérülteket fogadó al-Dzsalaa kórház egyik vezetője szerint ugyanakkor a robbanás akkor következhetett be, amikor lázadók fegyvert próbáltak szerezni a raktárból.
Tripoliban közben Kadhafi több ezer támogatója özönlött az utcákra, zászlókat lengetve, és a levegőbe lövöldözve. Hajnalban a főváros erős gépfegyverropogásra ébredt, és a lakosság nem tudta annak eredetét. A hatóságok később azt közölték, hogy üdvlövések voltak a televízió hírére, miszerint a kormányerők visszafoglalták Rász-el-Unúfot és Miszrátát – amit az ellenzék mindkét városban cáfol.
Vasárnapra virradóra heves lövöldözés tört ki Tripoli központjában – közölték szemtanúk. Az AFP francia hírügynökség tudósítója szerint az automata fegyverekből leadott lövések egy szálloda felől hallatszottak, amely Tripoli óvárosának szélén, a Zöld tértől alig egy kilométerre fekszik.
Szemtanúk arról is beszámoltak, hogy sok gépkocsi hangkürtje is megszólalt.
Tripoli Kadhafi hatalmának központja. A líbiai főváros az elmúlt egy hétben nagyrészt mentes volt Kadhafi híveinek és a távozását követelő ellenzéki tüntetőknek az összecsapásaitól.
Moammer Kadhafi azt hangoztatta az országában kitört példátlan népfelkeléssel kapcsolatban egy párizsi lapban vasárnap megjelenő interjújában, hogy ő a terrorizmus ellen harcol és hiányolja a külföldi segítséget; Kadhafi azt szeretné, ha az ENSZ vagy az Afrikai Unió (AU) vizsgálóbizottságot küldene az észak-afrikai arab országba a helyzet felmérésére. Az interjú a Le Journal du Dimanche című francia lapban jelenik meg, s az újság vasárnapra virradóra részleteket közölt belőle.
Kadhafi a nyilatkozatában értetlenségének adott hangot amiatt, hogy „senki sem érti, a terrorizmus elleni harcról van szó” Líbiában. „A biztonsági szolgálataink együttműködnek (a nyugatiakkal). Sokat segítettünk Önöknek az elmúlt években. Akkor hogyan fordulhat elő, hogy ha mi Líbiában harcban állunk a terrorizmussal, senki sem viszonozza nekünk a segítséget?” – hangoztatta.
A líbiai vezető arról is beszélt, hogy szeretné, ha az ENSZ vagy az Afrikai Unió vizsgálóbizottságot küldene országába a helyzet felmérésére. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy semmilyen módon nem akadályoznák a bizottság tevékenységét, és kedvezően fogadná, ha Franciaország szeretné irányítani a testület munkáját.
Kadhafi egyúttal tömeges líbiai kivándorlás veszélyét vetítette előre, kijelentve, hogy „emberek ezrei árasztják majd el Líbiából Európát”, és „senki sem fogja megállítani őket”.
Kadhafi 1969-ben katonai államcsínnyel jutott hatalomra Afrika negyedik legnagyobb országában, amelyet az azóta eltelt több mint négy évtizedben tekintélyuralmi eszközökkel irányít. Februárban példátlan népfelkelés tört ki Líbiában, a lázadók ellenőrzésük alá vonták az ország keleti felét, s a nyugati országrészben is meggyengült Kadhafi hatalma.
A nyugati vezetők elítélték, hogy Kadhafi megítélésük szerint brutális, véres megtorlást alkalmaz a lázadókkal szemben. A Nemzetközi Büntetőbíróság pedig közölte, vizsgálat indulhat a líbiai vezetővel és szűk környezetével szemben azon bűncselekmények miatt, amelyeket a biztonsági erők a polgári lakosság terhére követtek el.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.