
Fotó: Orosz elnöki hivatal
Az amerikai nemzetbiztonsági stratégia módosításai sok mindenben megegyeznek az orosz elképzelésekkel, de a mélyállam megakadályozhatja a végrehajtásukat – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című vasárnapi műsorában,
2025. december 07., 19:262025. december 07., 19:26
„A jelenlegi adminisztráció gyökeresen különbözik a korábbiaktól, és (Donald) Trump elnök jelenleg a belpolitikai pozícióit tekintve erős, ami lehetőséget nyújt számára arra, hogy a saját elképzeléseinek megfelelően módosítsa a koncepciót” – mondta a Kreml szóvivője.
Mint fogalmazott, a módosítások „sok tekintetben megfelelnek a mi elképzeléseinknek is”.
„Tudjuk, hogy előfordul, amikor minden nagyon szépen, koncepcionálisan meg van írva, de az, amit ők deep state-nek neveznek, mindent másképp csinál, ilyen is előfordul” – tette hozzá.
Mint fogalmazott, figyelemmel kell kísérni, miként valósul meg ez a koncepció.

Az Egyesült Államok dominanciájának megerősítését tűzi ki célul a nyugati féltekén Washington új nemzetbiztonsági stratégiája, amelyben egyebek mellett azt állítják: az európai országok „a civilizációs megsemmisülés” kilátásával néznek szembe.
Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója ugyanebben a tévéműsorban azt mondta, hogy az Egyesült Államok „vasbeton” szilárdságú megállapodást ígért Oroszországgal arra az esetre, ha a felek megegyeznek.
„Ezek az amerikaiak (a Trump-kormányzat képviselői) megesküsznek arra, hogy ha Trump valamiben megállapodik, akkor az vasbetonból lesz” – nyilatkozott.
A tisztségviselő szerint az amerikai fél képviselői hangsúlyozzák, hogy különböznek azoktól az elődeiktől, akik az ukrajnai konfliktus kezdeményezői voltak. Hangot adott benyomásának, miszerint amerikai tárgyalók közel állnak Trumphoz, és pontosan végrehajtják az utasításait.

Az ukrán támadások sokkal nagyobb veszteségeket okoznak Oroszországnak, mint valamennyi nyugati ország szankciói együttvéve – jelentette ki Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője szombaton egy kijevi fórumon.
Elmondásra értelmében a felek megpróbálnak megegyezni a nehéz pontokban, amelyek meg fogják határozni a jövőbeli megállapodás formáját és sorsát. Mint fogalmazott, néhány Ukrajnával kapcsolatos kérdés „radikális változtatásokra” szorul az amerikai dokumentumokan.
A tanácsadó úgy vélekedett, hogy az orosz hadsereg harctéri sikerei kedvezőbb légkört teremtettek az amerikai delegációval a Kremlben kedden folytatott tárgyalásokhoz, amelyek eredményeképpen Oroszország és az Egyesült Államok jobban megérti egymás álláspontját. Hozzátette, hogy Putyin és Trump esetleges találkozójáról ezúttal nem esett szó.
Peszkov arra hívta fel még a figyelmet, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is arra figyelmeztetett, hogy az orosz kintlévőségek európai lefoglalása negatív hatást gyakorolhat a nemzetközi pénzügyi rendszerre. Emlékeztetett rá, hogy az IMF-et a Nyugat hozta létre a monetáris politika alapjaként.
„Azok a pénzek, amelyekről beszélnek, elvileg még pár évig elegendőek ahhoz, hogy az ukránokat lőszerként pazarolják” – hangoztatta a Kreml szóvivője.

Az Egyesült Államok és Ukrajna vezető tárgyalói pénteken kijelentették, hogy konstruktív megbeszéléseket folytattak az ukrajnai háború befejezéséről, de a béke felé vezető út Oroszországtól függ.
„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.
Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a Nyitottakták.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Immár kormányszinten is reagált Románia Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnökének kijelentésére, amelyben azzal vádolta a romániai bevándorlókat, hogy kifosztják a német szociális rendszert.
Jókora pofont jelent Donald Trump elnök és a Republikánus Párt számára a keddi félidős kongresszusi választások eredménye, hiszen a demokraták mind a képviselőházban, mind a szenátusban átvették a többséget.
A Romániában található amerikai katonai támaszpontokat is azon potenciális célpontok között tüntette fel két iráni konzervatív lap, amelyekre válaszcsapást mérhetnek egy újabb amerikai és izraeli támadás esetén.
szóljon hozzá!