
Békét teremtenének. Orbán Viktor hétfőn Pekingben egyeztetett Hszi csin-pinggel az ukrajnai helyzetről
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn felszólította a nemzetközi közösséget és a nagyhatalmakat, hogy segítsenek megteremteni az ukrajnai háború enyhítéséhez szükséges feltételeket, elősegítve a Kijev és Moszkva közötti közvetlen párbeszéd újraindítását – közölte hétfőn a kínai külügyminisztérium.
2024. július 08., 15:592024. július 08., 15:59
A minisztérium tájékoztatása szerint Hszi erről az Orbán Viktor miniszterelnökkel tartott pekingi találkozóján beszélt, ahol a két vezető a háborús helyzet enyhítésére tett békejavaslatokról tartott megbeszélést.
Hszi a találkozó során gratulált Orbán Viktornak az Európai Unió soros elnökségének átvételéhez és nagyra értékelte a magyar kormányfő erőfeszítéseit az ukrajnai válság politikai rendezésének előmozdítására, kifejezve emellett Peking készségét arra, hogy az ügyben továbbra is kapcsolatban maradjon Budapesttel – közölte a kínai külügyi tárca.
A kínai elnök hangsúlyozta, hogy a mielőbbi tűzszünet és a politikai rendezés minden fél érdeke, és kijelentette, hogy „a helyzet lecsillapítása a legfontosabb, három elv betartásával: a harctér nem terjedhet tovább, a harcok nem eszkalálódhatnak, és egyik fél sem szíthatja tovább a helyzetet”.
– tette hozzá.
„Kína a maga módján aktívan előmozdítja a béketárgyalásokat, bátorít és támogat minden olyan erőfeszítést, amely a válság békés rendezését szolgálja” – mondta, hozzátéve, hogy Kína és Magyarország alapvető javaslatai és erőfeszítéseik iránya megegyezik, így Kína kész arra, hogy kapcsolatban maradjon Magyarországgal és minden érintett féllel.

A magyaroknak fontos, hogy Kína szorgalmazza a békét a világban – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Pekingben, ahol Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott. A kormányfő felidézte, hogy a magyarok két és fél éve egy háború árnyékában élnek.
A kínai államfő elmondta továbbá, hogy
ezért szerinte továbbra is elkötelezettnek kell maradniuk az együttműködés mellett.
„Remélhetőleg Magyarország mint az Európai Unió soros elnöke, pozitív szerepet fog játszani a Kína-EU kapcsolatok szilárd és stabil fejlődésének előmozdításában és a konstruktív párbeszéd elősegítésében” – fogalmazott.
Az ukrán támadások sokkal nagyobb veszteségeket okoznak Oroszországnak, mint valamennyi nyugati ország szankciói együttvéve – jelentette ki Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője szombaton egy kijevi fórumon.
A Moldovai Köztársaság villamosenergia-átviteli rendszerének üzemeltetője bejelentette, hogy az orosz hadsereg által az Odesszai régióbeli villamosenergia-infrastruktúra elleni támadásait követően Ukrajna déli részének egy része áram nélkül maradt.
Oroszország szombatra virradó éjjel újabb masszív, kombinált csapást mért Ukrajna létfontosságú infrastruktúrájára drónokkal, valamint légi, tengeri és szárazföldi indítású rakétákkal, összesen 704 légi támadóeszközzel – közölte az ukrán légierő.
Az Egyesült Államok és Ukrajna vezető tárgyalói pénteken kijelentették, hogy konstruktív megbeszéléseket folytattak az ukrajnai háború befejezéséről, de a béke felé vezető út Oroszországtól függ.
Az amerikai hadsereg csütörtökön támadást hajtott végre egy állítólagos kábítószer-szállító hajó ellen a Csendes-óceán keleti részén, amelynek során négy ember meghalt a fedélzeten – közölte az amerikai déli parancsnokság.
Mind közjogi, mind kulturális, filozófiai értelemben túlléptek a magyarok a fájdalmas december 5-i népszavazáson és gőzerővel dolgoznak a magyar nemzeti egység megteremtésén – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.
Ukrajna „valódi békét, nem pedig megalkuvást” akar Oroszországgal – jelentette ki Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter csütörtökön az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ülésén.
Ki hiszi el, hogy Oroszország veszíteni fog Ukrajnában? Ez egy mese, egy teljes illúzió – jelentette ki Bart De Wever belga miniszterelnök a La Libre Belgique című belga napilapban.
Ausztria támogatja Románia csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) – jelentette ki csütörtökön Christian Stocker osztrák kancellár, hozzátéve, hogy Románia olyan partner országa számára, amelyre számítani lehet.
Oroszország katonai vagy egyéb eszközökkel fogja felszabadítani Donbaszt és Novorossziját – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az India Today televíziós csatornának adott interjúban, hivatalos indiai látogatása előtt.
szóljon hozzá!