
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter
Fotó: Facebook/Russian Foreign Ministry - МИД России
Az Egyesült Államok irányítja az Oroszország elleni háborút Ukrajnában – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című vasárnapi műsorában.
2023. szeptember 17., 17:472023. szeptember 17., 17:47
„Ukrajnát éveken át készítették fel arra, hogy önmaga feláldozásával harcoljon Oroszország ellen, és stratégiai vereséget mérjen rá.
– mondta. A miniszter ekképpen kommentálta azt az értesülést, miszerint Washington még több nagy hatótávolságú rakétával tervezi ellátni Kijevet. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a tervek szerint jövő héten az Egyesült Államokba utazik, egyebek között az ENSZ-közgyűlés ülésszakára. Az amerikai média szerint Washington közel áll ahhoz a döntéshez, hogy ATACMS rakétákat ad át Ukrajnának, amelyeknek a hatótávolsága háromszáz kilométer, és amelyeket HIMARS sorozatvetőkből lehet indítani.
Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes pénteken azt hangoztatta:
Vasárnap az orosz hatóságok közlései szerint a Krím légterében hat drónt lőtt le az orosz légvédelem, a fővárosi régióban kettőt, Voronyezs megyében pedig egyet. Orjolban egy pilóta nélküli repülőgép tüzet okozott egy olajtárolóban, Tula megyében pedig logisztikai központra zuhant. Utóbbi helyszínen sérülés nem történt, és jelentősebb anyagi kár nem keletkezett.
Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek ukrán tüzérségi támadást a helyi hatóságok. Kurszk megyében, Uszpenovka községben vasárnap délután három civil megsérült a tüzérségi találatoktól. A „Donyecki Népköztársaság” által reggel kiadott közlés szerint a régió településeire az ukrán hadsereg egy nap alatt 241 lövedéket lőtt ki, aminek következtében hat ember életét vesztette, kilenc pedig megsebesült.
Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve kilenc támadás visszaverését jelentette be, amelyek során az ukrán fél mintegy 560 katonát veszített állítása szerint. A megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említette a harkivi páncélosüzem javítóműhelyeit, két vezetési és megfigyelőpontot és nyolc páncélozott járművet.
Idehaza, Erdélyben és egész Romániában, de még a jobban álló Magyarországon is kíméletlenül ostoroznak minden érintettet a siralmas PISA-eredmények láttán – joggal. Ám a tisztánlátás kedvéért nem szabad elhallgatni, hogy a visszaesés globális tendencia.
Washingtonban fogadta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba.
Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
szóljon hozzá!