2011. február 15., 10:072011. február 15., 10:07
Orbán Viktor tegnap, napirend előtt a parlamentben azt mondta: a médiatörvény ürügyén támadást indítottak Magyarország ellen, a magyar demokratikus elkötelezettséget megkérdőjelezték, a magyaroknak kijáró tiszteletet megsértették, figyelmen kívül hagyták önbecsülésüket. A kormány azonban ezt a támadást viszszaverte – hangsúlyozta a kormányfő. Ideje, hogy mindenhol megértsék: vége annak a korszaknak, amikor Magyarország adathamisításokkal, hazugságokkal, a hatalommal való visszaéléssel eljátszotta a nemzetközi megbecsülést – mondta, hozzáfűzve: „ami történt, megtörtént, azokat, akik ezt elkövették Magyarországgal, a felháborodott magyarok megbüntették és félreállították. A mostani kormánnyal nem fogják feltörölni a padlót, ahogy ezt ügyefogyott és szerencsétlen elődeinkkel tették.” „Egyetlen országtól sem fogadunk el kioktatást, egyetlen országot vagy országközösséget sem fogadunk el fölénk rendelt ellenőrnek vagy felügyelőnek” – jelentette ki, megjegyezve: Magyarországon nem azért van demokrácia, mert azt bárki elvárhatja tőlünk vagy kikövetelheti rajtunk. „Brüsszel nem Moszkva” – fogalmazott. Orbán szerint az új alkotmány egyrészt azért szükséges, mert helyre akarják állítani az 1956-os forradalom igazságát, másrészt „hozzá akarjuk magunkat igazítani az új időkhöz”. Azt mondta, a különleges idők különleges eszközöket igényelnek. Ezért merül fel szerinte jogos igény arra, hogy az alaptörvénybe foglalják például az államadósság korlátjainak megállapítását, a nemzeti vagyon védelmét vagy a biológiai sokszínűség fenntartását.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.