
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség az ukrajnai háború lezárásához – hangsúlyozta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
2023. június 30., 10:582023. június 30., 10:58
A kormányfő kifejtette, az Európai Unión belül két iskola létezik az ukrajnai háború megítélésében: a „nagyok” azt mondják, tovább kell menni az eddigi úton, működik az az elgondolás, hogy le lehet győzni ukrán katonákkal és nyugati pénzzel, eszközökkel az oroszokat.
Hozzátette, ő egyedül képvisel ezzel szemben ellenvéleményt. Eltelt másfél év, ezt csináltuk, amit csináltunk;
- értékelt a kormányfő.
Rengeteg ember halt meg, még több fog meghalni, fölmérhetetlen a pusztítás, az emberi fájdalom és szenvedés, ami ott kialakul, ezért minden eszközt arra kell használni, hogy tűzszünet legyen és béketárgyalás – szögezte le Orbán Viktor.
Arról is beszélt:
A kormányfő hangsúlyozta: a kormány harcolni fog ez ellen, és nem áll szándékában végrehajtani ilyen intézkedést.
Orbán Viktor felháborítónak nevezte az eljárást, amelynek során „puccsszerűen” erőltették át a migrációs kvótarendszerről szóló döntést az unió belügyminisztereinek tanácsán.
A döntés mögött a Soros-hálózat állhat, amelynek élén „őrségváltás történt”, az új generáció pedig politikailag aktívabb – mondta a miniszterelnök, utalva arra, hogy Soros György átadta NGO-hálózatának irányítását a fiának.
Azt is kifejtette:
Azt mondta: a bizottság a költségvetés hétéves időszakának a felénél bejelentette, hogy elfogyott a pénz, és most arra kéri a tagállamokat, hogy eurómilliárdokat fizessenek be még pluszban ahhoz képest, amit egyébként előír a költségvetés.
Hozzátette:
Emellett – folytatta – a bizottság most még 18 vagy 19 milliárd eurós hozzájárulást kér a felújítási alap megnövekedett kamatterhéhez is, úgy, hogy ebből az alapból a magyarok és a lengyelek egy fillért sem kaptak. Jelezte:
miközben azt követelik Magyarországtól, hogy törölje el a rezsicsökkentést.
„Tehát a magyar emberek otthon fizessenek többet a rezsiért, küldjünk ide több pénzt, amiből nekik lesz plusz fizetésük. Tehát úgy, ahogy van az egész, az oly mértékig abszurd, hogy nyilván nem csak egy magyarnak, de majdnem minden európai uniós tagállam vezetőjének kinyílik a bicska a zsebében” – fogalmazott.
Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
szóljon hozzá!