
Fotó: Agerpres
2008. október 17., 00:002008. október 17., 00:00
McCain, a republikánus jelölt Obama szemébe mondta: ő nem Bush, s ha Obama szenátor Bush ellen akar harcolni, négy évvel ezelőtt kellett volna megpályáznia az elnökséget. A két nagy párt elnökjelöltje ezúttal egy asztalnál ülve ütköztette nézeteit a New York állambeli Hempsteadben, a Hofstra Egyetemen. A 20 nappal a választás előtt rendezett vita egyik fő témája ismét a pénzügyi válság, az amerikai gazdaság jövője volt.
Obama kijelentette, a középosztályt megsegítő mentőcsomagra van szükség, s erre neki konkrét javaslatai vannak. Egyebek mellett adókönnyítéseket ígért az Amerikában munkahelyeket teremtő vállalatoknak. McCain kifejtette: kormánya felvásárolná a bajba jutott háztulajdonosok hiteltartozásait, és újratárgyalná azokat, hogy fizetni tudják a részleteket. McCain azzal vádolta Obamát, hogy megadóztatná a vállalkozó amerikaiakat, akik nem tudnák megvalósítani az amerikai álmot, elvenné tőlük kemény munkájuk eredményét. Obama elmondta, a dolgozó amerikaiak 95 százaléka számára adót csökkentene, 250 ezer dolláros évi jövedelem alatt. McCain szerint Obama újraosztaná a vagyont, ami megengedhetetlen, ilyen nehéz időkben nem szabad senkit nagyobb adókkal sújtani. Az országos felmérések szerint Obama biztosan vezet, a legtöbb kétesélyes államban előnyben van; ha ma rendeznék a választást, valószínűleg könnyedén megszerezné a győzelemhez szükséges 270 elektori voksot. November 4-éig azonban még három hét maradt, így McCain, aki korábban több ízben nagy visszatérőnek bizonyult, elvben még fordíthat a verseny állásán.
Hírösszefoglaló
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.