Hirdetés

Növelhetik az amerikai jelenlétet Irakban

Egy tegnap bejelentett halálesettel háromezerre emelkedett az Irakban elesett amerikai katonák száma a Pentagon adatain alapuló hírügynökségi összesítés szerint. Az Irakban meghalt 3000 amerikai katona közül 2415 harc közben, 585 pedig "nem ellenséges cselekmény" miatt vesztette életét az amerikai védelmi minisztérium adatai szerint. Több mint 22 100 katona sebesült meg a közép-keleti országban.

Krónika

Krónika

2007. január 08., 00:002007. január 08., 00:00

Nem véletlen, hogy az amerikai demokraták ellenzik az új csapatküldést az országba. Az amerikai média szerint George Bush elnök szeretné még legalább 20-40 ezer katonát Irakba küldeni, és ennek bejelentése a jövő hét elejére várható. Ez az elképzelés azonban valószínűleg nemcsak a demokrata párti honatyák ellenzését váltja ki, hanem az elnök magára haragíthat több befolyásos republikánust, sőt, még a katonai vezetés egyes tagjait is. Wesley Clark amerikai tábornok, aki 1997 és 2000 között a Koszovóba vezényelt NATO-csapatok parancsnoka volt, úgy vélekedett: nem lehet elég amerikai katonai egységet küldeni Irakba, és késő is lenne, csupán tovább mérgezné a helyzetet az országban a koalíciós erők számára.
Közben tegnap egy magas rangú helyi tisztségviselő bejelentette: az iraki hadsereg három hadosztályát vezénylik Bagdadba az észak-iraki kurd, valamint a déli síita területekről, hogy elejét vegyék a polgárháború kirobbanásának. Szami al-Aszkari, az iraki miniszterelnök egyik tanácsadója közölte, hogy a csapatok áthelyezése része annak a tervnek, amelynek keretében iraki erők veszik át az ellenőrzést Bagdad belső területein, míg a főváros külső negyedeiben a nemzetközi erők felügyelik a rendet. Núri al-Maliki miniszterelnök szombaton ismertette Bagdad új biztonsági tervét, hangoztatva, hogy a törvénytelen fegyveres csoportok felszámolásakor nem lesznek tekintettel vallási hovatartozásra. A politikus ezzel azt sugallta, hogy kész leszerelni a síita közösséghez hű milíciákat, ahogy ezt Washington és az egykor az országot kormányzó szunnita kisebbség követeli.

Hírösszefoglaló


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés