2010. szeptember 06., 09:192010. szeptember 06., 09:19
A Pruton túli köztársaságban – ahol 2,6 millió választópolgárt vártak az urnák elé, a népszavazás érvényességéhez pedig legkevesebb egyharmados részvétel szükséges – a tavaly júliusban rendezett előrehozott választások nyomán politikai patthelyzet alakult ki, a chişinăui törvényhozás ugyanis kétszeri nekifutásra sem tudott államelnököt választani.
Az ellenzékbe szorult kommunisták mindannyiszor bojkottálták a 101 fős törvényhozás munkáját, a hatalomra jutott négy nyugatbarát demokrata-liberális alakulatnak pedig nem sikerült összegyűjtenie az államfőválasztáshoz szükséges 61 voksot.
Miközben az államfői posztról tavaly leköszönt Vladimir Voronin vezette kommunisták ezúttal is bojkottálták a népszavazást – azzal riogatva a lakosságot, hogy a jelenlegi hatalom a Romániával való egyesülésre készül –, Mihai Ghimpu ideiglenes elnök közölte: a referendum sikeressége esetén feloszlatja a törvényhozást, és novemberben egy időben kiírja a parlamenti és államfőválasztást.
Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.
Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.
A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés több közepes méretű városban is az élen végzett a franciaországi helyhatósági választások vasárnapi első fordulójában.
Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen – közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap. Szavai szerint Iránban még ,,ezernyi célpont" van, amelyet az izraeli hadsereg támadni kíván.
Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.
Vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett állami ünnepségen vasárnap Budapesten.
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, vasárnap reggel Budapesten a Kossuth Lajos téren.
A közel-keleti konfliktus nyomán megugró energiaárakra a térség több országa gyors intézkedésekkel reagált.