Hirdetés

Népszavazás márciusban

A vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről szavazhatnak március 9-én a magyar állampolgárok. Sólyom László magyar köztársasági elnök március 9-ére, vasárnapra tűzte ki a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről szóló népszavazást, közölte tegnap a Köztársasági Elnöki Hivatal.

Gazda Árpád

2008. január 24., 00:002008. január 24., 00:00

Sólyom László több okból döntött a március 9-i dátum mellett: ez felelt meg az eddigi gyakorlatnak, nem látta indokoltnak a referendum további késleltetését, valamint így a tavaszi ünnepek sem esnek egybe a kampány időszakával, mondta Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője. Kiemelte azt is, hogy a népszavazás kiírását megelőző, hosszúra nyúlt eljárás után a köztársasági elnök nem látott indokoltnak semmilyen további késedelmet. Hozzátette: Sólyom László azt is mérlegelte, hogy a március 9-i dátumot választva a két közeli ünnep, március 15-e és a húsvét is a népszavazás után lenne. A népszavazás kiírását az tette lehetővé, hogy Alkotmánybíróság kedden elutasította a kórházi napidíj, a vizitdíj és a tandíj ügyében népszavazást elrendelő országgyűlési határozatok elleni kifogásokat. A magyar Országgyűlés december 17-én rendelte el a Fidesz és a KDNP kezdeményezte kérdésekről a népszavazást.

Daróczi Dávid kormányszóvivő az államfő döntésére reagálva az MTI-nek hangsúlyozta: a népszavazásnak nincsen tétje, hiszen nem érinti a reformok lényegét, és nem járhat azzal az eredménnyel, amit az ellenzék remél tőle, hiszen parlamenti választások csak 2010-ben lesznek. Hozzátette: a kormány már elkülönítette a költségvetésből a népszavazás lebonyolításához szükséges 4,5 milliárd forintot. Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese, a kampány politikai koordinátora szerint pártjának nem okozott meglepetést a dátum, tájékoztató kampányuk előkészítésénél számoltak március 9-ével mint a népszavazás lehetséges időpontjával.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az MTI-nek nyilatkozva elmondta: örül annak, hogy a köztársasági elnök a lehető legrövidebb időn belül kitűzte a népszavazást. A politikus azt mondta: a magyar demokrácia szégyene, hogy ennyi évvel a rendszerváltás után egy évig kell harcolni egy alkotmányos jog érvényesüléséért. Halász Zsuzsa, a Kereszténydemokrata Néppárt szóvivője közölte: üdvözlik, hogy Sólyom László a legkorábbi időpontra tűzte ki a szociális népszavazást, mivel ez az ügy már eddig is rendkívül hosszú ideje húzódott. Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke szerint egy ilyen korai időpont a Fidesznek kedvez. Horváth Ágnes liberális egészségügyi miniszter arról beszélt sajtótájékoztatón, hogy a vizitdíj eltörlésével a háziorvosok és a házi gyermekorvosok bevételei egynegyedükkel csökkennének. Az MDF tiszteletben tartja az államfő döntését, és örül annak, hogy rövid lesz a kampány, mondta Csapody Miklós, a párt képviselője.

Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője beszámolt arról, hogy a kormány 4,47 milliárd forintot biztosított a népszavazás lebonyolítására. Kitért arra is: a népszavazás akkor eredményes, ha a választópolgárok negyede adott kérdésre azonos választ ad. Ez azt jelenti, hogy az eredményes népszavazáshoz mintegy 8 millió választó közül kétmillióan igennel, vagy kétmillióan nemmel kell hogy voksoljanak kérdésenként.

MTI

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
2026. október 08., csütörtök

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be

Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be
2026. október 08., csütörtök

Márton Áron példáját állította a hívek elé a nagyváradi püspök a Vatikánban

Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.

Márton Áron példáját állította a hívek elé a nagyváradi püspök a Vatikánban
Hirdetés
Hirdetés