2010. szeptember 20., 14:172010. szeptember 20., 14:17
A spiegel.de hírportálnak nyilatkozó Sigmar Gabriel akár az országból való kiutasítást is lehetségesnek tartaná azokkal szemben, akik ismételten elutasítják a német állam által kínált integrációs lehetőségeket, például nyelvtanfolyamon való részvételt. „Az ilyenek éppúgy nem maradhatnak Németországban, mint azok a külföldről fizetett hitszónokok, akik gyűlöletre buzdítanak a mecsetekben” - szögezte le az SPD elnöke.
Az interjúban szorgalmazta a külföldiek beilleszkedését szolgáló intézkedések körének bővítését, így a napközi otthonos iskolák számának növelését, valamint a bevándorlók sikeres beilleszkedését alátámasztó példák széles körű ismertetését. Hangsúlyozottan említette az oktatás, a tanulás fontosságát az integráció szempontjából, amit az államnak akár kényszerítő intézkedésekkel is nyomatékosítania kell.
„Aki nem gondoskodik arról, hogy a gyerekei rendszeresen és pontosan járjanak iskolába, ahhoz ki kell küldeni a rendőrséget, és súlyos pénzbírsággal kell sújtani - akkor is, ha Hartz IV-ből él” - célzott Gabriel a tartósan munkanélkülieknek járó segélyre, amelynek összege havi 359 euró. Mint hozzátette, ezt nemcsak külföldiek, de németek esetében is szükségesnek tartja.
A szociáldemokrata politikus síkraszállt azért, hogy jelentősen növeljék a rendőrök számát azokban a nagyvárosi körzetekben, amelyek súlypontot képeznek a bűnözési statisztikában.
A Bild am Sonntag nemrég azt írta, hogy Duisburg egyik törökök lakta negyedében, Marxlohban a rendőrök már több ízben kénytelenek voltak kapitulálni erőszakos fiatalkorúak bandái előtt. Ezt kommentálva Angela Merkel kancellár szeptember elején egy tv-interjúban leszögezte: Németországban nem létezhet egyetlen település vagy városnegyed, kerület sem, ahol a rendőrség nem képes érvényt szerezni a jognak.
Az SPD elnöke megvédte a fentihez hasonló kemény intézkedéseket sürgető SPD-tag, Thilo Sarrazin ellen indított pártfegyelmi eljárást. Utóbbit azzal indokolta, hogy a bankár nézetei, amelyeket augusztusban kiadott könyvében propagál, „a 20-as évek fajtisztasági téziseiből kevert kotyvalékot” képeznek. „Sarrazin vagy annyira képzetlen történelmi téren, hogy ezt nem tudja, vagy pedig ellenkezőleg: tudatosan hangoztat ilyen nézeteket” - tette hozzá Gabriel.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.