2010. augusztus 30., 16:012010. augusztus 30., 16:01
Németh Zsolt a Külügyminisztérium előtt álló feladatok között említette egy új külügyi képzési rendszer létrehozását, valamint azt is, hogy újragondolják a kapcsolattartást azokkal az államokkal, amelyekben Magyarországnak nincs állandó képviselete.
Az államtitkár kiemelte, hogy a visegrádi együttműködés (V4) mellett intenzív térségpolitikára van szükség. Ennek jeleként említette, hogy Orbán Viktor első miniszterelnöki útja Varsóba vezetett, valamint hogy Martonyi János még külügyminiszteri beiktatása előtt végigjárta a szomszédos országokat.
A politikus arra is kitért, hogy noha az elmúlt években sok szó esett a határon túli magyar közösségek autonómiájáról, alig sikerült eredményt elérni. Úgy fogalmazott: „Elfogadható deal lenne, hogy mi kevesebbet emlegetjük az autonómiát, de lesz autonómia a szomszédos országokban élő magyarok számára”.
Ezzel kapcsolatban Németh Zsolt kiemelte, hogy a határon túli magyar közösségek egyenjogúságának útja az autonómián át vezet, a kétoldalú kapcsolatok pedig a kisebbségi problémák megoldása révén javulhatnak. Példaként említette, hogy a Magyarország és Szlovákia, valamint a Magyarország és Ukrajna közötti viszony is jobbá vált az elmúlt hónapokban pusztán azáltal, hogy párbeszéd indult a problémákról.
Németh Zsolt fontosnak nevezte, hogy a nemzetpolitika a kétoldalú tárgyalások állandó témája legyen, ne váljon azonban a térségbeli többoldalú kapcsolatok részévé, mert „semmi sem alkalmasabb a V4 szétverésére, mint ha kisebbségi témákat akarnánk megtárgyalni a visegrádi együttműködésben”.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.