
Sokéves terv. Ahmed es-Saraa szerint három évig si eltarthat Szíria új alkotmányának kidolgozása
Fotó: Alarabiya.net
Szíria de facto új vezetője, Ahmed es-Saraa, a Bassár el-Aszad elnököt megdöntő iszlamista vezetésű lázadószövetség parancsoka kijelentette, hogy körülbelül három évig tart a háború dúlta ország új alkotmányának kidolgozása – jelentette vasárnap az al-Arabíja rijádi székhelyű pánarab hírtelevízió.
2024. december 30., 10:042024. december 30., 10:04
A lázadóvezér – a háborúban használt nevén Abu Mohammed al-Dzsoláni – a televíziónak adott interjúban hozzátette, hogy a szíriai választások megszervezése négy évet vesz igénybe.
„Minden értelmes választáshoz átfogó népszámlálást kell tartani”, hogy megállapíthassák a szavazásra jogosultak számát az országban.
Az al-Arabíja jelentése szerint Saraa közölte, hogy feloszlatják a HTS-t és konferencia összehívását jelentette be a szíriai nemzeti párbeszéd beindításához.
Saraa Aszad elűzése óta mérsékelt képet kíván magáról mutatni, és kapcsolatba szeretne kerülni a világ többi részével.
– ígérte az al-Arabíjának adott interjúban.
Az új vezető reményét fejezte ki, hogy a jövő hónapban hivatalba lépő Donald Trump amerikai elnök kormányzata visszavonja az Aszad vezette Szíria ellen elrendelt szankciókat.
Anasz Hattab, a hírszerzés újonnan kinevezett főnöke közölte, hogy a biztonsági hivatalokat feloszlatják, és újakat állítanak fel – jelentette szombaton a SANA szíriai állami hírügynökség.
Az átmeneti kormány biztonsági erői a múlt héten mintegy háromszáz gyanúsítottat vettek őrizetbe Szíria különböző részeiben, így Homsz, Hama, Tartúsz, Latakia és Deir-Ezzór tartományban, továbbá Damaszkuszban. Fegyvereket és lőszert is lefoglaltak.
továbbá olyan személyek, akik az Aszad-rezsim védelmét élvezve visszaéléseket követtek el – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns megfigyelő szervezet.
Az OSDH szerint Libanon szombaton mintegy hetven szíriait – közöttük – katonatiszteket – adott át a szíriai hatóságoknak a két ország határán fekvő egyik határátkelőnél.
Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.
Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.
A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.
Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.
Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.
Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
szóljon hozzá!