
Maria Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint Maia Sandu moldovai államfő „kudarcot vallott” hazája élén
Moldova gyarmatosításának szándékával vádolta meg az orosz külügyminisztérium Romániát, miután Maia Sandu, a Prut menti ország elnöke nemrég díjat vett át Temesváron, illetve Chișinăuban átkereszteltek egy orosz személyiség nevét viselő utcát.
2024. január 22., 21:032024. január 22., 21:03
2024. január 22., 21:112024. január 22., 21:11
Mint arról beszámoltunk, Sandu január 13-án ünnepség keretében vette át az Európai Értékekért Temesvár-díjat Dominic Fritz polgármestertől. Ennek kapcsán
A szóvivő felrótta Sandunak, hogy a rendezvényen elmondott beszédében ismét felsorolta „az Oroszországgal szembeni hagyományos, alaptalan vádakat”, amelyek a belpolitikai helyzet destabilizálására irányuló kísérletekre, a demokrácia aláásására, a hibrid hadviselésre és a dezinformációra vonatkoznak.
„Ha felidézzük, hogy Sandu román állampolgár, világos, miért gyűlöli ennyire a Szovjetuniót” – jegyezte meg a szóvivő, mielőtt felsorolta azokat az „előnyöket”, amelyeket Moszkva szerint Moldova szovjet tagköztársaságként élvezhetett. Szerinte a Szovjetunió részeként Moldova egy tönkrement gazdaságú agrárországból virágzó agrár-ipari köztársasággá alakult át, több mint 550 ipari vállalatot hoztak létre a területén, a villamosenergia-termelés csaknem hatszorosára nőtt – 3 milliárd kWh-ról 17 milliárd kWh-ra.
A szóvivő felidzézte, hogy
„A valóságban ma a lakosság egyharmada a szegénységi küszöb alatt él. A Sandu megválasztása óta eltelt három év alatt a kumulatív infláció 54,6 százalékos volt. Moldova lakossága 1991 óta 41,1 százalékkal 2,5 millióra csökkent. És ez a folyamat folytatódik. A fiatalok a szegénység és a jogfosztottság miatt menekülnek az országból. Az Országos Statisztikai Hivatal szerint a 2023-2024-es tanévben 56,5 ezer hallgató lesz a felsőoktatási rendszerben, szemben a 2007-es 132 ezerrel” – mutatott rá Marija Zaharova.
A szóvivő ezután bírálta és vádolta a chișinăui hatóságokat, amiért Mária román királynőről nevezték el az eddig Puskin nevét viselő utcát, amit a demokrácia „szembe köpésének” minősített. „A moldovai hatóságok elfojtanak minden eltérő véleményt, blokkolják a független sajtót, üldözik az ellenzéket és nyíltan zsarolják saját népüket. Következetesen a nemzeti identitás,
Ez nemcsak a moldovai nép, hanem a demokrácia szembe köpése is, amelyről Sandu oly sokat beszél. Hány utcát fognak még múltbeli uralkodóknak szentelni? Hány tér, intézmény és közterület lesz királypárti színezetű?” – tette hozzá Zaharova.
„Ha a jelenlegi chișinăui vezetés ezekkel a tervekkel indult volna a választásokon, akkor nem lennének kérdések. Ha bejelentették volna, hogy átértelmezik az ország történelmét, hogy feladják a moldovai nyelvet a román nyelv javára, hogy más országok uralkodóházainak képviselőit dicsérik és dicsőítik a Moldovai Köztársaság szabadságáért, függetlenségéért és demokráciájáért harcoló és harcoló emberek helyett, és a polgárok támogatják őket, akkor nem lennének kérdések. De Sandu csapata pont az ellenkező tézissel érkezett.
– szögezte le a külügyi szóvivő.
„Úgy tűnik, hogy mindezen »európai értékek« népszerűsítéséért Sandu 30 ezer eurós díjat kapott Temesváron. Az ilyen politikát az európai integráció álcája alatti »hibrid gyarmatosításnak« nevezik” – hangsúlyozta Marija Zaharova.
Egyébként Moldovában vita támadt a 30 ezer eurós díj miatt, egyesek szerint ugyanis nem szabadott volna elfogadnia, és korrupciót kiáltanak, mondván: ezzel „lefizették” az ország államfőjét.
Több fontos moldovai állami tisztségbe is romániaiakat neveztek ki
Az utóbbi hónapokban számos moldovai intézmény élére neveztek ki a chișinăui hatóságok Romániából „oadejtőernyőzött” személyeket. Legutóbb, december 22-én Anca Dragu volt román pénzügyminisztert, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátorát nevezték ki a moldovai nemzeti bank élére.
Romániából érkezett a pénzmosás elleni hatóság vezetője, Daniel Marius Staicu is, akit 2022 novemberében iktattak be tisztségébe. A korábban Romániában a Iași megyei munkaügyi felügyelőségnél dolgozó Cătălin Țacu ma már a moldovai állami munkaügyi felügyeletnél tölt be vezetői tisztséget, miután tavaly megkapta a moldovai állampolgárságot. Az ezelőtt a romániai környezetvédelmi felügyeletet vezető Octavian Berceanu ma Moldovában az újraerdősítési program megvalósításában vesz részt – ahogy ő fogalmazott, Maia Sandu államfő csapatának tagjaként.
Mellettük az Európai Unió is számos romániai személyt nevezett ki tanácsadónak a moldovai kormány mellé, köztük Daniel Funeriu volt oktatási minisztert.

A Moldovai Köztársaság elnöke szombaton átvette a Temesvár az európai értékekért díjat, amelyet a város önkormányzata idén alapított.
Legalább tíz ember meghalt egy középiskolában és egy lakóépületben kitört lövöldözésben a kanadai Brit Columbia tartományban – közölte a rendőrség helyi idő szerint kedden.
Kegyelmi döntés fejében hajlandó beszélni Jeffrey Epstein börtönbüntetését töltő egykori barátnője – közölte Ghislaine Maxwell ügyvédje, miután a Kongresszus alsóházában a felügyeleti bizottság által kezdeményezett meghallgatás eredménytelenül zárult.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn az orosz BRICS televíziónak nyilatkozva azzal vádolta a Trump-kormányzatot, hogy megtagadja az Ukrajnával kapcsolatos állítólagos orosz–amerikai megállapodások végrehajtását.
A hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudtak törni az orosz fegyveres erők az elmúlt nap folyamán – közölte hétfőn a moszkvai védelmi minisztérium.
Egy legalább 306 millió euró, kábítószerkereskedelemből és más bűncselekményekből származó illegális haszon tisztára mosásával gyanúsított bűnözői hálózat 13 tagját állították elő Romániában és Franciaországban.
Oroszországnak nincs terve Európa megtámadására, de szükség esetén készen áll a katonai megtorlásra – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Volodimir Zelenszkij szerint Oroszország az energiahordozók értékesítéséből származó bevételeiből vásárolja azon fegyvereit, amelyekkel Ukrajnát támadja, így mindegy, hogy Ukrajna az orosz katonai célpontokat, vagy az energetikai létesítményeket támadja.
Elrabolták Daniel Kajmakoszki északmacedón énekest a szombat esti belgrádi fellépését követően – közölte a szerb sajtó vasárnap.
A külhoni magyaroknak nyújtott támogatások megtartását és átláthatóvá tételét ígéri frissen nyilvánosságra hozott programjában a Tisza Párt.
Felerősödtek a magyarellenes hangok az ukrán médiában a hétvégén, miután a miniszterelnök szombaton kijelentette: amíg Ukrajna azt követeli Brüsszeltől, hogy válassza le az országot az olcsó orosz energiáról, addig Ukrajna Magyarország ellensége.
szóljon hozzá!