2010. november 29., 14:492010. november 29., 14:49
A Nyugat-barát választási szövetség nem szerezte meg azt a többséget a chisinaui parlamentben, amellyel megválaszthatja az ország új elnökét. Ehhez a 101 mandátum közül legkevesebb 61 képviselői helyre van szükség.
Az államfő megválasztásához szükséges többség hiánya miatt Moldova hónapok óta politikai válságban tengődik. Másfél év leforgása alatt most harmadszor tartottak parlamenti választást Európa egyik legszegényebb országában.
Elemzők ráadásul felhívják a figyelmet arra, hogy a választási győzelem ellenére a régi kormánykoalíció feltámasztása is komoly nehézségekbe ütközik, elsősorban Filat és Marian Lupu demokrata párti elnök rivalizálása miatt, amely eddig csak Mihai Ghimpu ügyvezető elnöknek kedvezett.
Mindhárom politikus államfő szeretne lenni. Ha a szövetségesek nem fogják támogatni Lupu megválasztását, az könnyen az ellenzéki kommunisták ölelésébe sodorja a politikust, aki a tavalyi év közepéig még a kommunista pártnak volt a tagja. Ugyanakkor az államfő megválasztásához csak a kommunisták és a Filat vezette liberális demokratáknak lesz elegendő képviselőjük az új parlamentben.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.