Hirdetés

Megszavazta az Európai Parlament a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést

Orbán Viktor miniszterelnök a jelentésről szóló, az Európai Parlamentben kedden rendezett vitán •  Fotó: MTI

Orbán Viktor miniszterelnök a jelentésről szóló, az Európai Parlamentben kedden rendezett vitán

Fotó: MTI

Megszavazta a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést szerdán az Európai Parlament (EP), a plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők a dokumentumot.

MTI

2018. szeptember 12., 15:112018. szeptember 12., 15:11

2018. szeptember 12., 15:292018. szeptember 12., 15:29

A jelentés elfogadásához a leadott voksok több mint kétharmadára, valamint az összes képviselő abszolút többségének támogatására (vagyis legalább 376 szavazatra) volt szükség. A tartózkodás nem számított leadott szavazatnak. Szükség volt a Fideszt is soraiban tudó Európai Néppárt legalább részleges támogatására is, s sajtóhírek szerint a belga, a finn, a görög, a holland, a lengyel, a luxemburgi, az osztrák, a portugál és a svéd tagpártok képviselői is igennel szavazhattak.

A zöldpárti Judith Sargentini által összeállított és az EP illetékes szakbizottságában korábban már nagy többséggel jóváhagyott dokumentum szerint Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, ami indokolja az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását.

Hirdetés

A magyar jogállamiság ügye a szavazás nyomán az uniós tagországok kormányainak tanácsa elé kerül, amely négyötödös többséggel dönt majd arról, valós-e a veszélye annak, hogy Magyarországon csorbulnak az Európai Unió alapértékei. A szövegben számos aggályosnak ítélt kérdést felsoroltak az alkotmányossággal, a választási rendszerrel, az igazságszolgáltatás függetlenségével, a korrupcióval kapcsolatban, ahogy a véleménynyilvánítás, a tudományos élet, az egyesülés és a vallás szabadságával, a kisebbségek és a menedékkérők jogaival, az egyenlő bánásmóddal összefüggésben is.

A hetes cikk olyan többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely az uniós alapértékek súlyos és rendszerszintű megsértése esetén végső soron akár az érintett állam szavazati jogának felfüggesztésével vagy más komoly szankcióval is járhat, de ehhez az összes többi EU-tag egyöntetű támogatására van szükség, amit elemzők szinte kizártnak tartanak.

Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője a Sargentini-jelentésről tartott szavazást követően az MTI-nek úgy nyilatkozott: az Európai Unió parlamentje kiállította a bizonyítványt magáról. A kormánypárti politikus szerint olyan szervezet mondott ítéletet, amelyik képtelen megőrizni a kontinens kultúráját, megvédeni a határait és növelni versenyképességét. „Azt a tagállamot ítélték el, amelyik képes minderre” – mutatott rá a KDNP frakcióvezetője.

Hirdetés
5 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés