
Fotó: Agerpres
2008. augusztus 14., 00:002008. augusztus 14., 00:00
Előzőleg a grúz nemzetbiztonsági tanács titkára a televízióban bejelentette, hogy mintegy ötven harckocsi és páncélozott harcjármű vonult be a szakadár Dél-Oszétia köztársaság közelében fekvő Gori grúz városba, ahol grúz katonai létesítményeket semmisítettek meg. Egy helybéli a BBC tudósítójának elmondta, a megszálló erők – közük déloszét szakadárok – fosztogatni kezdtek. Emellett arról is érkeztek beszámolók, hogy egy harckocsioszlop Goriból elindulva lezárta a Dél-Oszétiába vezető útvonalat.
Moszkva ugyanakkor ismét cáfolt. „Sem orosz békefenntartók, sem logisztikai egységek nincsenek Goriban” – közölte az orosz békefenntartók vezérkara. A grúz külügyminiszter egy francia lapnak adott nyilatkozatában megvádolta Moszkvát, hogy tönkre akarja tenni a grúz demokráciát, és meg akarja akadályozni Grúzia csatlakozását a NATO-hoz. Grúziának szüksége van a nemzetközi közösség segítségére, hogy megóvja területi integritását – mondta Eka Tkeselasvili a Le Figarónak. Szaakasvili még ennél is messzebb ment, és nagyszabású orosz hódító hadjárat veszélyére figyelmeztette Európát. „Orosz páncélosok százainak grúziai behatolása után a Baltikum és Ukrajna lehet a következő” – jelentette ki az elnök. „Nemcsak Grúziáról van szó” – mondta Szaakasvili, s azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államoknak mihamarabb meg kell szerveznie Európa védelmét. Szerinte Oroszország a volt Szovjetunió helyreállítására törekszik, s ugyanaz a hegemonisztikus gondolkodás érvényesül, mint a szovjet csapatok korábbi bevonulásainál.
Lavrov cáfol
Moszkva nem törekszik arra, hogy elfoglalja Grúziát, vagy megszállás alatt tartsa az ország bármely részét – írta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Financial Times című brit napilap tegnapi számában, ismételten hangsúlyozva, hogy Oroszország tiszteletben tartja Grúzia szuverenitását. „Teljes képtelenségnek” nevezte azokat a találgatásokat, amelyek szerint az orosz katonai akciónak Dél-Oszétiában az lehetett a célja, hogy megdöntse a grúz kormányt. Az orosz csapatok addig nem hagyják el Grúziát, amíg a grúz katonák vissza nem térnek kaszárnyáikba, és Oroszország ragaszkodik ahhoz, hogy nemzetközi szinten vizsgálják felül a szakadár Dél-Oszétia és Abházia státusát, amelyről nincs szó a Franciaország által előterjesztett rendezési tervben.
Elfogadott béketerv
Nicolas Sarkozy francia elnök kedd este Tbilisziben bejelentette, hogy a dél-oszétiai konfliktus rendezésére kidolgozott, módosított béketervet Moszkvában és Tbilisziben is elfogadták. A francia terv szerint az orosz katonák és a grúz fegyveres erők visszavonulnak a fegyveres konfliktus kezdete előtti pozíciókba, és a nemzetközi közösség hozzálát Dél-Oszétia és Abházia majdani státusa és a térség szilárd biztonságának garantálásához szükséges intézkedések megvitatásához. Közben tegnap az EU-tagországok külügyminisztereinek brüsszeli rendkívüli találkozóján leszögezték: az Európai Unió kész szerepet vállalni a grúziai békefenntartásban, a „helyszínen” is. Nagy hangsúlyt kapott a grúziai függetlenség és területi épség megőrzése. Azt is fontosnak tartották azonban, hogy az Unió ne próbálja a bíró szerepét játszani a konfliktusban.
Hírösszefoglaló
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.