Hirdetés

Megállapodás született a korzikai autonómia feltételeiről

•  Fotó: Pixabay

Fotó: Pixabay

A korzikai kormány és a választott képviselők hétfő este megállapodtak egy „alkotmányos szövegtervezetről”, amely a sziget „autonóm státuszának elismerését” írja elő „a Francia Köztársaság keretein belül”, ami széleskörű konszenzus eredménye.

Balogh Levente

2024. március 12., 15:152024. március 12., 15:15

Ez a megállapodás-tervezet lezárja a belügyminiszter által kezdeményezett „Beauvau-folyamatot” (a francia belügyminisztérium épülete, a Beavau palota nevére utalva), és most megküldik a korzikai területi gyűlésnek szavazásra – mondta Gerarld Darmanin a sajtónak a minisztériumban tartott közel ötórás ülés végén.

A szöveg „tiszteletben tartja mind a köztársasági elnök és jómagam által meghatározott vörös vonalakat, mind az Emmanuel Macron által meghatározott menetrendet”, egy hat hónapos időszakot, amelynek március végén kell lezárulnia és megállapodáshoz kell vezetnie – hangsúlyozta a miniszter az AFP szerint.

Hirdetés

korábban írtuk

Autonómiát javasolt Korzika számára Emmanuel Macron
Autonómiát javasolt Korzika számára Emmanuel Macron

Bizonyos fokú, a jelenleginél nagyobb autonómiát javasolt Franciaországon belül Korzika számára Emmanuel Macron francia elnök a szigeten tett csütörtöki látogatása során.

Darmanin és a jelenlévő korzikai képviselők az írott szöveg első bekezdésében jutottak megállapodásra.

Az első bekezdés a következőképpen szól:

Idézet
„Ez az alkotmányos szöveg előírja Korzika autonóm státuszának elismerését a Köztársaságon belül, amely figyelembe veszi érdekeit, amelyek mediterrán szigetjellegéhez, valamint történelmi, nyelvi és kulturális közösségéhez kötődnek, amely egyedülálló kapcsolatot alakított ki a területével”.

A kormány és a választott képviselők abban is egyetértettek, hogy a szigeten „a törvények és rendeletek kiigazíthatók” – tette hozzá a miniszter.

A korzikai közgyűléssel folytatott konzultációt követően „a köztársasági elnök kezdeményezni fogja az alkotmányreformot”

– folytatta Darmanin, hozzátéve, hogy a szöveget a francia parlament két kamarájának azonos feltételek mellett kell megszavaznia, majd együttes ülésen, háromötödös többséggel elfogadnia.

A korzikai végrehajtó tanács autonómiapárti elnöke, Gilles Simeoni úgy vélte, hogy döntő lépés történt.

Üdvözölte, hogy „a törvényhozó jellegű hatalom elve, amely az Alkotmánytanács ellenőrzése alatt áll, egyértelműen rögzítve van”.

„Azt mondanám, hogy ma este az elődöntőben vagyunk, de az elődöntőt és a döntőt még meg kell nyernünk” – fogalmazott a korzikai vezető.

Mint arról beszámoltunk, Emmanuel Macron francia elnök még tavaly szeptemberben, Korzikán jelentette be, hogy bizonyos fokú, a jelenleginél nagyobb autonómiát javasol a sziget számára.

Macron „történelmi pillanatról” beszélt, és azt javasolta, hogy lépjen „új szakaszba” Korzika „belépése” a francia alkotmányosság keretibe, illetve a sziget autonómiája, amely „nem lenne sem az állam ellen, sem az állam nélkül”.

korábban írtuk

Ideges lett a román politika Korzika autonómiája bejelentésének hírére az RMDSZ elnöke szerint
Ideges lett a román politika Korzika autonómiája bejelentésének hírére az RMDSZ elnöke szerint

Kelemen Hunor a Krónika kérdésére elmondta, egyelőre nem tudja, módosíthat-e a román politikának az autonómiával szembeni elutasító álláspontján a francia államfő által Korzikának kilátásba helyezett önrendelkezés.

„A status quo mindannyiunk számára kudarcot jelentene” – hangsúlyozta a köztársasági elnök Ajaccióban, a hivatalos francia megfogalmazás szerint „nacionalista”, azaz autonómiapárti irányítás alatt álló korzikai törvényhozás előtt, amelynek pulpitusa mögött a francia és az EU-zászló mellé a sziget mórfejes zászlaját is kihelyezték.

Emmanuel Macron ezt „az elismerés alapvető gesztusának” és „a sziget és mediterrán környezet egyediségét tiszteletben tartó keretrendszer kiépítése alapjának” tekinti.

„Támogatom, hogy az alkotmányban, saját cikkelyben ismerjék el a korzikai sziget közösségének sajátosságát, a történelmi, nyelvi és kulturális jellegét” – mondta. Emmanuel Macron hat hónapos határidőt szabott a korzikai kormánynak és a vezetőknek, hogy kidolgozzák „az alkotmányos és organikus szöveget, amelyet jóváhagyásra benyújtanak”.

korábban írtuk

Merci, monsieur Macron!
Merci, monsieur Macron!

Még ha az erdélyi magyar közösség számára rövid távon konkrét eredményekkel nem is jár az, hogy Macron nagyobb mértékű autonómiát ajánlott Korzika számára, mégiscsak jó szolgálatot tett azoknak, akik szerint a magyarokat is megilleti az önrendelkezés.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Trump azt mondta: nagyon közel a megállapodás, majd rakétákat lőtt ki Iránra

Újabb rakétacsapásokat hajtott végre az Egyesült Államok hadserege iráni célpontok ellen szerdára virradóra.

Trump azt mondta: nagyon közel a megállapodás, majd rakétákat lőtt ki Iránra
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Egyre több gondot okoz a kábítószer-fogyasztás: az egészségügyi ártalmakon túl Európa biztonságát is fenyegeti

A természetes, a félszintetikus és a szintetikus opioidok használata, általában más anyagokkal kombinálva, továbbra is a kábítószerek okozta halálesetek vezető oka Európában – derült ki az EU Kábítószer-ügynökségének kedden közzétett éves jelentéséből.

Egyre több gondot okoz a kábítószer-fogyasztás: az egészségügyi ártalmakon túl Európa biztonságát is fenyegeti
2026. június 09., kedd

Kreml: az európaiak sokkal inkább a háború folytatására koncentrálnak, mintsem a béketárgyalásokra

A Kreml elfogadhatatlannak tartja azokat a feltételeket, amelyeket az európai országok támasztanak Oroszországgal szemben ahhoz, hogy közvetítői erőfeszítésekbe kezdjenek az ukrajnai konfliktus rendezéséért – jelentette ki Dmitrij Peszkov.

Kreml: az európaiak sokkal inkább a háború folytatására koncentrálnak, mintsem a béketárgyalásokra
2026. június 09., kedd

Dák műkincsek: még a börtönben is a műtárgyakból próbál pénzt csinálni az egyik rabló

Még a börtönben is az ellopott dák műkincsekből próbál jövedelemre szert tenni a bűncselekmény egyik elkövetője – számolt be a holland sajtó.

Dák műkincsek: még a börtönben is a műtárgyakból próbál pénzt csinálni az egyik rabló
Hirdetés
2026. június 09., kedd

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben

Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben
2026. június 08., hétfő

Ukrajnai háború: ismert üzletember közvetít Moszkva és Kijev között, jöhetnek a béketárgyalások?

Ukrajna vezetői és szoros európai szövetségesei – az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország – öt feltételt fogalmaztak meg egy „igazságos és tartós” megállapodás elérése érdekében, amely véget vetne az Oroszországgal folytatott háborúnak.

Ukrajnai háború: ismert üzletember közvetít Moszkva és Kijev között, jöhetnek a béketárgyalások?
2026. június 08., hétfő

Megint eldurvult a háború, Irán megtámadta Izraelt, a zsidó állam visszaütött

Ismét közvetlen katonai csapások történtek Irán és Izrael között, miután Irán rakétákat lőtt ki a zsidó államra.

Megint eldurvult a háború, Irán megtámadta Izraelt, a zsidó állam visszaütött
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Kuvait és Bahrein ellen is rakétákat indított Irán

Irán hét rakétát lőtt ki Kuvait és Bahrein irányába – közölte szombaton az amerikai hadsereg. Tájékoztatásuk szerint a rakéták közül hatot elfogtak, valamint a hetedik sem találta el a kijelölt célpontját – jelentette az AFP és a Reuters.

Kuvait és Bahrein ellen is rakétákat indított Irán
2026. június 05., péntek

Kárpátaljai pártelnök a Krónikának: nagy a bizakodás, a magyar kormány a szomszédok számára is kikaparta a gesztenyét

Nagy a bizakodás a magyar és az ukrán kormány között a kárpátaljai magyar közösség jogainak visszaadásáról megkötött megállapodás kapcsán – jelentette ki a Krónikának Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke.

Kárpátaljai pártelnök a Krónikának: nagy a bizakodás, a magyar kormány a szomszédok számára is kikaparta a gesztenyét
2026. június 05., péntek

Ukrajna elismerte, hogy az övé volt a román kikötőben felrobbant drón

Ukrajna elismerte, hogy a pénteken reggel Konstanca kikötőjében felrobbant tengeri drón az ukrán haditengerészethez tartozott. Közben az incidens miatt több száz személyt evakuáltak megelőző jelleggel Konstanca és Tulcea megye tengerparti övezeteiből.

Ukrajna elismerte, hogy az övé volt a román kikötőben felrobbant drón
Hirdetés
Hirdetés