Hirdetés

Megadták magukat a jemeni húszik Trump szerint, aki „nagyon nagy bejelentésre” készül

Donald Trump szerint a jemeni húszik kapituláltak

Donald Trump szerint a jemeni húszik kapituláltak

Fotó: X/Fehér Ház

Donald Trump szerint a jemeni húszik megadták magukat, elállnak a harctól, amit az Egyesült Államok a légicsapások leállításával viszonoz – az amerikai elnök ezt kedden a Fehér Házban jelentette be, amikor fogadta Mark Carney-t, a múlt héten megválasztott kanadai miniszterelnököt.

MTI

2025. május 06., 21:442025. május 06., 21:44

Donald Trump „nagyon pozitív hírnek” nevezte azt, hogy a Jement uraló húszik leállítják támadásaikat a Vörös-tengeren közlekedő hajók ellen. Megfogalmazása szerint a húszik „kapituláltak”, hozzátette, hogy az Egyesült Államok elfogadja az adott szót, és „azonnali hatállyal” leállítja az ellencsapásait.

Idézet
Nem akarnak harcolni, és mi ezt díjazzuk. Leállítjuk a bombázásokat”

– fogalmazott az elnök. Marco Rubio amerikai külügyminiszer hozzáfűzte, hogy a „feladat” a tengerhajózás szabadságának helyreállítása volt, és amennyiben ez teljesül, az Egyesült Államok leállítja a beavatkozását. A jemeni húszi iszlamista fegyvereseket az Egyesült Államok terrorszervezetként tartja nyilván.

Hirdetés

Donald Trump egyben közölte, hogy jövő hétfőn a Közel-Keletre utazik, a látogatás Szaúd-Arábia mellett érinteni fogja az Egyesült Arab Emírségeket, valamint Katart. Részletek említése nélkül közölte, hogy „nagyon-nagyon nagy bejelentésre” készül még az utazást megelőzően, már akár csütörtökön, vagy pénteken. Hozzátette, hogy

pozitív bejelentésről lesz szó, az egyik legfontosabb bejelentésről lesz sok év óta „egy bizonyos témakörben”.

Később még hozzátette, hogy „nem feltétlenül” kereskedelmet érintő bejelentésről lesz szó.

korábban írtuk

Netanjahu válaszcsapást ígér Irán ellen is a Ben Gurion repülőtér elleni húszi rakétatámadás miatt
Netanjahu válaszcsapást ígér Irán ellen is a Ben Gurion repülőtér elleni húszi rakétatámadás miatt

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök válaszcsapást ígért a húszik ellen, miután egy, a jemeni terrorszervezet által kilőtt rakéta csapódott be Izrael fő repülőterének területén.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 13., vasárnap

Trump kiengedte a szellemet a palackból: széteshet Nagy-Britannia?

A függetlenségi népszavazások előkészítéséről tárgyal hétfőn Cardiffban Skócia, Észak-Írország és Wales miniszterelnöke.

Trump kiengedte a szellemet a palackból: széteshet Nagy-Britannia?
Hirdetés
2026. szeptember 13., vasárnap

Orbán Viktor: vége az újkommunistákkal szembeni türelmi időnek

„Vége az újkommunistákkal szembeni türelmi időnek. Felvesszük a kesztyűt és harcolunk!” – szögezte le Orbán Viktor szombaton késő este a Facebook-oldalán közzétett posztban.

Orbán Viktor: vége az újkommunistákkal szembeni türelmi időnek
2026. szeptember 13., vasárnap

Kijev szerint a Fekete-tengeren lezajlott a világ első drónok közötti csatája, és Ukrajna nyert

Egy ukrán személyzet nélküli felszíni hajó megsemmisített egy orosz tengeri drónt a Fekete-tengeren – jelentette be szombaton az ukrán haditengerészet.

Kijev szerint a Fekete-tengeren lezajlott a világ első drónok közötti csatája, és Ukrajna nyert
2026. szeptember 12., szombat

A CIA előre figyelmeztetett a repülős támadás veszélyére: titkos iratokat hoztak nyilvánosságra 9/11-ről az évfordulón

Az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynöksége (CIA) pénteken 71 dokumentumot tett közzé az al-Kaida iszlamista terrorszervezetről és annak egykori vezetőjéről, Oszama bin Ladenről, a 2001. szeptember 11-i támadások 25. évfordulóján.

A CIA előre figyelmeztetett a repülős támadás veszélyére: titkos iratokat hoztak nyilvánosságra 9/11-ről az évfordulón
Hirdetés
2026. szeptember 12., szombat

Folytatódhat az üzemanyagár-emelkedés? Megtámadtak egy stratégiai fontosságú szaúdi olajvezetéket

Kigyulladt egy stratégiai jelentőségűnek tartott szaúd-arábiai olajvezeték, miután ismeretlen drónok támadták meg.

Folytatódhat az üzemanyagár-emelkedés? Megtámadtak egy stratégiai fontosságú szaúdi olajvezetéket
2026. szeptember 12., szombat

Putyin: háborút jelent, ha az európai országok katonákat vezényelnek Ukrajnába

Bármilyen jellegű európai csapatok Ukrajnába vezénylése Oroszország elleni háborút jelentene – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken.

Putyin: háborút jelent, ha az európai országok katonákat vezényelnek Ukrajnába
2026. szeptember 11., péntek

„Spekuláció”, „fantáziálás”: az orosz nagykövetség tagadja, hogy kém volt a letartóztatott orosz férfi

Tagadja a bukaresti orosz nagykövetség, hogy kém lenne az az orosz állampolgár, akit a hét elején tartóztattak le szabotázsakcióra való készülődés gyanúja miatt.

„Spekuláció”, „fantáziálás”: az orosz nagykövetség tagadja, hogy kém volt a letartóztatott orosz férfi
Hirdetés
2026. szeptember 11., péntek

Magyar Péter: Ukrajnának konkrét lépéseket kell tennie a kárpátaljai magyarság jogainak biztosítása érdekében

Ukrajnának konkrét lépéseket kell tennie a kárpátaljai magyarság jogainak biztosítása érdekében ahhoz, hogy további uniós csatlakozási klaszterek megnyitását támogassák – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Pozsonyban, sajtótájékoztatón.

Magyar Péter: Ukrajnának konkrét lépéseket kell tennie a kárpátaljai magyarság jogainak biztosítása érdekében
2026. szeptember 10., csütörtök

Moszkva szerint Románia fegyvert szállított Kijevnek a lebombázott ukrán-moldovai átkelőn. De milyen fegyvereket szállított?

Románia fegyvert szállított Ukrajnának az ukrán-moldovai határon található Sztarakazacse átkelőn keresztül, amelyet szerdára virradóra bombázott le az orosz hadsereg – állította az orosz TASZSZ hírügynökség.

Moszkva szerint Románia fegyvert szállított Kijevnek a lebombázott ukrán-moldovai átkelőn. De milyen fegyvereket szállított?
2026. szeptember 10., csütörtök

Amerikai jelentés: jócskán meghaladja az elutasított vízumkérelmek száma a vízummentességhez szükséges arányt

Jócskán meghaladja a vízummentességi programba (Visa Waiver) való bekerüléshez szükséges arányt az elutasított román vízumkérelmek száma – derül ki egy friss amerikai jelentésből.

Amerikai jelentés: jócskán meghaladja az elutasított vízumkérelmek száma a vízummentességhez szükséges arányt
Hirdetés
Hirdetés