
Az új negyeddolláros Angelou-t kitárt karokkal ábrázolja
Fotó: Facebook/ Omoniyi Ibietan
Maya Angelou arcképével díszített negyeddollárosokat ad ki az amerikai pénzügyminisztérium: az amerikai költő, író, emberi jogi aktivista az első színes bőrű nő, aki felkerül a pénzérmére – írja a BBC.com.
2022. január 11., 21:092022. január 11., 21:09
A döntést üdvözölte Janet Yellen, az Egyesült Államok első női pénzügyminisztere. „Minden alkalommal, amikor újratervezzük a pénzérméinket, lehetőségünk nyílik arra, hogy mondjunk valamint az országunkról, hogy mit tartunk értéknek, hogyan fejlődtünk társadalomként” – fejtette ki közleményében Yellen.
Mögötte egy repülő madár és a felkelő nap látható, az ábrát „költészete inspirálta és azt szimbolizálja, ahogyan ő élt” – közölte a pénzügyminisztérium. Az érme másik oldalán George Washington, az ország első elnökének portréja látható.
Az 1928-ban született Angelou első műve, az I Know Why the Caged Bird Sings (Tudom, miért énekel a rab madár) című önéletrajzi regény bestseller lett, ő volt az egyik első afroamerikai írónő, aki nagy közönségsikert arató könyvet írt.
Hat önéletrajzi műve, öt esszékötete, számos verseskötete jelent meg. Részt vett több színdarab, film készítésében, számos díjjal, köztük az amerikai Nemzeti Könyvdíj életműdíjával is kitüntették. 2010-ben Barack Obamától megkapta a legnagyobb civil amerikai elismerést, a Szabadság-érmet (Presidential Medal of Freedom).
Bill Clinton amerikai elnök 1993-as beiktatására írta az On the Pulse of Morning című versét, amelyet személyesen olvasott fel az eseményen. Georgia, Georgia című forgatókönyve (1972) volt az első, fekete nő által írt eredeti forgatókönyv, amelyet megfilmesítettek. Maya Angelou 2014-ben, 86 éves korában halt meg.
Az American Women Quarters (Amerikai nők a negyeddollároson) program keretében a következő négy évben más úttörő nők is felkerülnek a pénzérmékre, akik fontos szerepet játszottak az Egyesült Államok történetében.
Idén pénzérmére kerül Sally Ride, az első amerikai női asztronauta, Wilma Mankiller, a cseroki indiánok első női törzsfőnöke, az őslakosok jogaiért harcoló aktivista és Anna May Wong, az első kínai-amerikai hollywoodi sztár.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház színészeiből és barátaikból álló zenekar, a Loose Neckties Society vihette haza a Legszebb Erdélyi Magyar Dal fődíját a zsűri döntése alapján.
Elvitték vasárnap este a hatos lottó bruttó 49,15 millió lejes (9,66 millió eurós) főnyereményét. Ez minden idők második legnagyobb összegű romániai lottónyereménye.
Felborult a Duna-delta ökológiai egyensúlya az orosz–ukrán háború óta. A delta romániai partjaihoz sodródó „háborús hulladék” miatt csökkent a halállomány, továbbá egyes madárfajok a rezervátum romániai oldalára menekültek a háború elől – írja a Le Monde.
„Ne éhezzen senki!” támogatási kampány indul Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Nagyváradon, hogy a rászorulók számára a hideg téli hónapokra tartós élelmet és meleg ételt biztosítsanak.
Jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a brassói ítélőtábla emberölési kísérlet és garázdaság miatt Dani Mocanu manele-énekest.
Lovagi rangra emelte kedden a brit uralkodó a korábbi világsztár labdarúgót, David Beckhamet.
Jonathan Bailey brit színész lett a People magazin történetének első nyíltan meleg férfija, akit „a legszexibb férfinak” választottak.
Újra magyar kézben a Sziget: Európa egyik legnagyobb fesztiválja az eddigi menedzsmenttel és szervezői csapattal, az egykori alapító, Gerendai Károly stratégiai vezetésével vág neki a 2026-os rendezvény szervezésének.
Csíkszentimrei diákok a Krónikának elküldött üzeneteikben mesélték el a tusnádfürdői medvefesztivállal kapcsolatos élményeiket. A rendezvényen nemcsak a medvéről tanultak, hanem arról is, hogyan lehet felelősen, biztonságosan együtt élni a természettel.
A Románia természeti szépségeit világszerte népszerűsítő brit újságíró és filmproducer, Charley Ottley hivatalosan is román állampolgár lesz. Az állampolgársági esküt november 6-án teszi le Bukarestben.
szóljon hozzá!