
Kövér László: Márton Áron püspök hitbéli igazsága örök és elévülhetetlen igazság, szellemi, társadalmi és politikai lényeglátását pedig az idő napjainkban is igazolja.
Fotó: MTI/Varga György
Felavatták Márton Áron (1896-1980), Erdély minden diktatúra ellen következetesen kiálló római katolikus püspökének szobrát Kaposváron szombaton.
2020. október 03., 16:322020. október 03., 16:32
2020. október 03., 16:422020. október 03., 16:42
Kövér László, az Országgyűlés elnöke a város Kossuth terén, Párkányi Raab Péter szobrászművész alkotásánál hangsúlyozta:
A házelnök szavai szerint a szoborállítás tisztelgés Erdély 20. századi lelki vezetője és székely szentje előtt, akit „az egyházjogi kánon még nem, de mi, az Istent, a hazát és a nemzetet szerető magyarok milliói a szívünkben már szentté avattunk, és akként tisztelünk”.
– fogalmazott Kövér László, aki felidézte: Márton Áron egy csíkszentdomokosi székely földműves család harmadik gyermekekeként született. Az első világháborúban harcolva háromszor is megsebesült, 1919 nyarán két hónapig román katonai fogságba került, majd hazatérve döntött úgy, hogy szülőföldjét és népét a lélek erejével fogja tovább szolgálni.
Márton Áron 1920 októberében jelentkezett a gyulafehérvári papneveldébe, XI. Pius pápa 1938 karácsonyán nevezte ki gyulafehérvári püspöknek, amit Erdély hívő népe örömmel fogadott – közölte.
Elmondta, Márton Áron 1944-ben magyar hatóságoknál kelt az észak-erdélyi zsidóság védelmére, 1945 után a román hatóságoknál a romániai görögkatolikusokat vette védelmébe mindenféle diplomáciai vagy politikai támasz nélkül.
Az Országgyűlés elnöke kiemelte,
hat évig börtönben tartották, évekig kényszerlakhelyen próbálták elzárni a külvilágtól – mondta.
Rámutatott,
Kövér László úgy vélte: Márton Áron püspök hitbéli igazsága örök és elévülhetetlen igazság, szellemi, társadalmi és politikai lényeglátását pedig az idő napjainkban is igazolja.
„A bolsevizmus édes gyermeke a liberalizmusnak. Marx és Lenin a legkövetkezetesebb liberálisok. Nem álltak meg félúton, a liberális tételekből lehozták a legvégső következtetéseket” – idézte a házelnök Márton Áron 1933-ban írt sorait. Kövér László szerint „napjainkban szemlélhetjük, ahogy a nagyvilágban a mai liberalizmus lassan, de biztosan átfordul a bolsevizmusra emlékeztető újabb önkénybe”.
Fotó: MTI/Varga György
Kitért arra, hogy Márton Áron 1947-ben azt írta:
Kövér László szerint napjainkra beérett Márton Áron jövendölése, felmorzsolták az emberi értéktudatot azok, akik elérkezettnek látják az időt arra, hogy a 21. században ismét alávessék és kifosszák embertársaikat.
A házelnök azt mondta: egyelőre úgy tűnik, hogy a vérrel és mocsokkal, bűnnel, szenvedéssel és halállal terhelt 20. század nem akar véget érni, sőt, mintha a gonosz – az emberek önmaguk által előidézett szenvedéseinek tapasztalatait összegezve – egy még pusztítóbb színjátékra készülne.
Úgy vélte: a 21. században épülőfélbe lévő totalitárius liberalizmus már túl van az Isten, haza, család fogalmának tagadásán és egy lépésre van az ezek által meghatározott közösségek betiltásától. Már nem kevesebbel próbálkozik, mint az ember teremtés általi, vagy biológiai meghatározottságának kétségbe vonásával, azt ígéri, hogy megvalósítja, a tökéletes, korlátlan szabadságot, valójában a lelkünk amputálására készíti elő a műtőt – hangsúlyozta.
A lelkünk Isten kezében van, de azért adott szabad akaratot, hogy cselekedeteinkkel magunk határozzunk sorsunk felől, rajtunk is múlik, milyen élet vár a 21. században gyermekeinkre és unokáinkra – mondta Kövér László.
Szita Károly (Fidesz-KDNP), a város polgármestere arról szólt, hogy a szoborállítás a trianoni békediktátum századik évfordulóján azt üzeni az utókornak, a magyarság isteni védelem alatt áll, „mindig is voltak és ezután is lesznek köztünk olyanok, akik megnövelik bennünk őseink hitét, becsületét, szellemi és lelki erőit, akik csapások idején nem engedik, hogy letargiába zuhanjunk, s egész lényükkel azon lesznek, az élet szentsége győzedelmeskedjen minden baj felett”.
Kéki Zoltán, Kaposvár volt címzetes főjegyzője azt közölte:
Az alkotást Kövér László, Szita Károly, Kéki Zoltán mellett Soltész Miklós egyházi kapcsolatokért, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya leplezte le.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
1 hozzászólás