
Nem távoznak. Az amerikai katonák nem hagyják el Kelet-Szíriát
Fotó: U.S. Army /Spc. William Gore
Az Egyesült Államok bejelentette, hogy továbbra is fenntartja katonai jelenlétét Kelet-Szíriában, ahol az SDF ellenőrzése alatt álló területek vannak, és megteszi a szükséges lépéseket ahhoz, hogy megakadályozza az Iszlám Állam 2014-től 2017-ig létező államalakulatának újjáéledését.
2024. december 11., 13:282024. december 11., 13:28
Erik Kurilla tábornok, az amerikai hadsereg közel-keleti erőinek parancsnoka kedden „több szíriai támaszponton is meglátogatta az amerikai katonai parancsnokokat és katonákat, valamint az Iszlám Állam legyőzéséért küzdő partnereinket, a Szíriai Demokratikus Erőket” – közölte az X közösségi platformon az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Kurilla később Bagdadban is járt, ahol az iraki kormányfővel és katonai vezetőkkel találkozott, hogy tájékozódjon az Iszlám Állam terrorszervezet ellen harcoló szíriai és iraki misszió helyzetéről.
Jon Finer amerikai helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó kedden arról tájékoztatta a Reuters hírügynökséget, hogy
Eközben Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes az NBC News amerikai hírcsatornának nyilatkozva egy kedden sugárzott interjúban közölte: nagyon biztonságos körülmények között szállították Oroszországba Bassár el-Aszad volt szíriai elnököt, akit a lázadó csoportok egy villám hadművelettel távolítottak el a hatalomból.
Rjabkov az NBC honlapján található szöveg szerint kijelentette: veszélytelenül oldották meg Aszad kimenekítését. „Szavatolták (Aszad) biztonságát, és ez azt mutatja, hogy Oroszország úgy cselekszik, ahogyan egy ilyen rendkívüli helyzetben az szükséges”.
Hozzátette, nem részletezi azt, hogy ez miképpen zajlott le, és hogyan rendezték meg orosz részről.
Moszkva a hidegháború kezdete óta támogatta Szíriát, 1944-ben elismerte függetlenségét, amikor Damaszkusz igyekezett megszabadulni a francia gyarmati uralomtól.
Kedden Szíria új ideiglenes vezetője, Mohamed el-Basír bejelentette, hogy ügyvezető miniszterelnökként átveszi az ország irányítását az Aszadot megbuktató lázadók támogatásával.
Az intrejúban Rjabkov egyebek között szólt arról is,
hasonlóan az idén augusztusban lefolytatotthoz, amelynek keretében a The Wall Street Journal amerikai lap újságírója, Evan Gershkovich és Paul Whelan volt amerikai tengerészgyalogos is visszatérhetett hazájába, az Egyesült Államokba.

A Hajat Tahrir as-Sam (HTS) lázadói koalícióból álló katonai műveleti parancsnokság elfoglalta a kelet-szíriai Deir ez-Zor városát az Egyesült Államok által támogatott, kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) elől.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
szóljon hozzá!