
Kiborultak. Már a külügyminisztérium és a miniszterek, illetve vezető politikusok is bírálták Alice Weidel AfD-elnök szavait
Fotó: Facebook/Alice Weidel
Immár kormányszinten is reagált Románia Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnökének kijelentésére, amelyben azzal vádolta a romániai bevándorlókat, hogy kifosztják a német szociális rendszert.
2026. november 05., 09:542026. november 05., 09:54
Míg kedden az ellenzéki nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői bírálták az általánosítást, szerdán már miniszteri szintű reakció is érkezett.
Mihai Alexandru Ghigiu beruházásokért és az európai projektekért felelős miniszter reakciójában rámutatott: közel 903 000 román él Németországban, és a munkaképesek 70 százaééka részt vesz az ország gazdaságában.
A szociáldemokrata politikus egy szerdán a közösségi médiában közzétett videóban ijelentette, hogy az ilyen kijelentések gyengítik az európai kohéziót, és táplálják a társadalomban tapasztalható elégedetlenséget és polarizációt.
„A Németországban élő románok évek óta fizetnek adót, hozzájárulnak a német költségvetéshez, nem rabolják ki azt, és úgy gondolom, hogy ebből a tényből kell kiindulnunk” – szögezte le a miniszter.

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Emlékeztetett arra, hogy a románok különböző iparágakban dolgoznak, vállalkozásokat vezetnek, orvosként praktizálnak, illetve az informatikai szektorban hozzájárulnak a német gazdaság fejlődéséhez.
„Minden ilyen románnak és minden ilyen európai polgárnak joga van ahhoz, hogy tisztelettel bánjanak vele, mert hozzájárulnak a társadalom és a közösség fejlődéséhez, amelyben élnek” – mondta Ghigiu.
A miniszter a németországi román közösségre vonatkozó adatokat is ismertetett.
Elmondása szerint az országban élő mintegy 903 000 román közül a munkaképesek 70 százaléka vesz részt a gazdaságban, ami összehasonlítható a német állampolgárok arányával, és magasabb, mint más bevándorlói közösségek esetében.
Ghigiu megjegyezte, hogy ezek az adatok a románok német költségvetéshez való hozzájárulását mutatják, és cáfolják az AfD vezetője által megfogalmazott általánosító vádakat.
Korábban reagált a román külügyminisztérium is, amely közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.
A tárca közleménye szerint figyelemmel kísérik a külföldi román közösségekkel, köztük a Németországban élőkkel kapcsolatos nyilvános állásfoglalásokat. Hangsúlyozták, hogy a román állampolgárok jelentős mértékben hozzájárulnak a befogadó országok gazdasági és társadalmi életéhez, munkájukat pedig a német hatóságok és munkáltatók is elismerik.
A minisztérium azt is közölte, hogy a diszkriminatív kijelentésekre diplomáciai úton is reagálnak.
Megszólalt Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, volt miniszterelnök is, aki felszólította Alice Weidelt, hogy vonja vissza állítását, miszerint a román bevándorlók „kifosztják” Németország szociális rendszerét, és kérjen bocsánatot a román közösségtől.
Grindeanu leszögezte, hogy több mint 500 000 román dolgozik legálisan Németországban, és hozzájárul a társadalombiztosítási rendszerhez.
„A származás alapján történő kollektív vádaskodás ellentétes azokkal az értékekkel, amelyekre az EU épült” – hangsúlyozta Sorin Grindeanu az X-en közzétett bejegyzésében.
Szerinte a munkaképes korú románok négyötöde Németországban dolgozik, ami hasonló arányt jelent, mint a németek körében. Grindeanu kiemelte, hogy több mint 4 000 román orvos dolgozik, és német betegeket kezel.
A PSD elnöke bírálta Alice Weidel kijelentéseit, mondván, hogy azok újra napirendre tűzik az idegengyűlöletet, és ellentmondanak az európai értékeknek.
Leszögezte: a románok ugyanazt a tiszteletet érdemlik, mint amilyet a németek kapnak a többi európai államban.
„Önnel ellentétben én meg fogom védeni az EU-ban dolgozó vagy oda utazó németek jogait, ugyanúgy, ahogyan ma is védem román honfitársaimat” – közölte Sorin Grindeanu.
A PSD főtitkára, Claudiu Manda szintén felszólította az AfD elnökét, hogy vonja vissza a németországi románokról tett kijelentéseit, és kérjen tőlük bocsánatot.
„Amikor az AfD vezetője, Alice Weidel azzal vádolja a Németországban élő románokat, hogy »kifosztják« a szociális rendszert, azzal mindenkit megsért, aki becsületes munkával építette fel az életét” – írta a PSD főtitkára.
Szerinte „semmilyen politikai érdek nem igazolhat ilyen igazságtalanságot”.
„Alice Weidelnek vissza kell vonnia kijelentéseit, és bocsánatot kell kérnie a Németországban élő románoktól” – írta Manda.
A szociáldemokrata politikus szerint „a világ minden táján vannak románok, akiknek munkájukkal és komolyságukkal sikerült helyet szerezniük maguknak, és elnyerniük a közösségek tiszteletét, amelyekben élnek. Újrakezdték az életüket, megtanultak egy új nyelvet, és feláldozták magukat azzal, hogy évekig távol éltek szeretteiktől, abban a reményben, hogy jobb életet biztosíthatnak nekik”.
„Orvosok, tanárok, mérnökök, építők, vállalkozók – olyan emberek, akik mindennapi munkájukkal hozzájárulnak azoknak az országoknak a fejlődéséhez, ahol dolgoznak” – tette hozzá.

Ilie Bolojan pártelnökkel, korábbi miniszterelnökkel az élen több nemzeti liberális párti (PNL) politikus is elítélte Alice Weidel, az AfD elnökének kijelentését, amelyben a német szociális rendszer lerablásával vádolta meg a románokat.
Emellett azt is hangsúlyozta, hogy a külföldön élő románok „megérdemlik a tiszteletet azokban az országokban, ahol dolgoznak, és támogatást saját hazájuktól”.
„Joguk van tudni, hogy Románia megvédi őket, ha igazságtalanság éri őket, bárhol is legyenek” – zárta szavait Claudiu Manda.
Hasonlóan fogalmazott Mihai Fifor, a PSD képviselője is, aki Weidel vádjait „mélységesen sértőnek és elfogadhatatlannak” nevezte.
Mint arról beszámoltunk, a román politikusok reakcióit Alice Weidel október 28-án közzétett, a Németországban letelepedett románokról szóló bejegyzése váltotta ki.
„Gyermekpénz, alapellátás, egészségügyi ellátás: egyre több román bevándorló rabolja le a szociális rendszerünket. Csak Magdeburgban a kiadások 20-szorosára nőttek, elérve az évi három millió eurót. Csak az AfD-vel lesz irányváltás a bevándorláspolitikában!” – írta Weidel az X-en.
Az AfD társelnöke egy, a német regionális közszolgálati televízió, az MDR által készített dokumentumfilm kapcsán posztolt, amely a romániai és bulgáriai bevándorlók helyzetét, valamint a szociális segélyek igénybevételével kapcsolatos lehetséges visszaéléseket mutatja be.
A dokumentumfilm kitér a német hatóságok csalás elleni küzdelmével kapcsolatos nehézségekre is.
Németországi újságírók riportja a német szociális segélyekből származó pénzek útját követi nyomon „a nagy házakkal és drága autókkal teli” romániai falvakig. Az MDR regionális közszolgálati televízió riportját idéző Bild a német városokra nehezedő pénzügyi teherre helyezi a hangsúlyt.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a Nyitottakták.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Jókora pofont jelent Donald Trump elnök és a Republikánus Párt számára a keddi félidős kongresszusi választások eredménye, hiszen a demokraták mind a képviselőházban, mind a szenátusban átvették a többséget.
A Romániában található amerikai katonai támaszpontokat is azon potenciális célpontok között tüntette fel két iráni konzervatív lap, amelyekre válaszcsapást mérhetnek egy újabb amerikai és izraeli támadás esetén.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozta nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) szerdán, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulóján.
A külföldön élő magyar állampolgárok – legyenek külhoni magyarok vagy külföldön tanulók, dolgozók – szavazási lehetőségeinek egységesítése az egyik fontos módosítás, amelyet az NVI a választásokat érintő jogszabályokra vonatkozóan javasol.
Ilie Bolojan pártelnökkel, korábbi miniszterelnökkel az élen több nemzeti liberális párti (PNL) politikus is elítélte Alice Weidel, az AfD elnökének kijelentését, amelyben a német szociális rendszer lerablásával vádolta meg a románokat.
Az előzetes becslések szerint valószínűsíthető, hogy jelentős győzelmet aratott az ellenzéki Demokrata Párt az Egyesült Államokban kedden megtartott félidős választáson: biztosnak tűnik a képviselőházi és a szenátusi többség átvétele a republikánusoktól.
Nagy-Britannia és Franciaország vezetésével hadgyakorlatot tartanak, amelynek célja annak tesztelése, hogy egy multinacionális erő képes-e Ukrajnába települni, amennyiben békemegállapodás jön létre.
szóljon hozzá!