Hirdetés

Maia Sandu: Moldova Transznisztria nélkül szeretne az Európai Unió tagja lenni

•  Fotó: Facebook/Maia Sandu

Fotó: Facebook/Maia Sandu

Moldova abban reménykedik, hogy 2030-ig az Európai Unió tagja lehet, azonban egyelőre a szakadár „Dnyeszter Menti Köztársaság” nélkül – közölte Maia Sandu moldovai elnök a Radio Moldova közszolgálati rádió hétfő esti műsorában.

MTI

2023. november 15., 10:012023. november 15., 10:01

Mint mondta, a chișinăui vezetés kétlépcsős uniós csatlakozást fontolgat, így első lépésben „a Dnyeszter jobb partja”, majd a másodikban „a Dnyeszter bal partja” következne.

Kijelentette, hogy

Hirdetés

szó sem lehet arról, hogy Moldova csak a Dnyeszter-melléki konfliktus rendezését követően csatlakozhasson az Európai Unióhoz, mert ez szerinte de facto „a Kreml vétójogát jelentené Moldova európai integrációja kérdésében”.

Sandu mindemellett meggyőződését fejezte ki, hogy „a második lépés” nem sokáig várat magára. Azt fejtegette, hogy amint a Dnyeszter-melléken élők meglátják az uniós csatlakozás következtében fokozatosan emelkedő életszínvonalat a Moldovai Köztársaságban, ők is ugyanezt az utat akarják majd választani.

Sandu egyben arra utalt, hogy

Moldova európai partnerei a chișinăui vezetés lelkére kötötték, hogy a Dnyeszter-mellék ne váljon akadállyá az európai integráció útján.

A moldovai államfő hangsúlyozta, hogy hazája az Európai Bizottság javaslatainak 92 százalékát teljesítette, és ennek megfelelően reményét fejezte ki, hogy az Európai Tanács december közepén a csatlakozási tárgyalások elindításáról dönt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Kreml: az európaiak sokkal inkább a háború folytatására koncentrálnak, mintsem a béketárgyalásokra

A Kreml elfogadhatatlannak tartja azokat a feltételeket, amelyeket az európai országok támasztanak Oroszországgal szemben ahhoz, hogy közvetítői erőfeszítésekbe kezdjenek az ukrajnai konfliktus rendezéséért – jelentette ki Dmitrij Peszkov.

Kreml: az európaiak sokkal inkább a háború folytatására koncentrálnak, mintsem a béketárgyalásokra
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Dák műkincsek: még a börtönben is a műtárgyakból próbál pénzt csinálni az egyik rabló

Még a börtönben is az ellopott dák műkincsekből próbál jövedelemre szert tenni a bűncselekmény egyik elkövetője – számolt be a holland sajtó.

Dák műkincsek: még a börtönben is a műtárgyakból próbál pénzt csinálni az egyik rabló
2026. június 09., kedd

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben

Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben
2026. június 08., hétfő

Ukrajnai háború: ismert üzletember közvetít Moszkva és Kijev között, jöhetnek a béketárgyalások?

Ukrajna vezetői és szoros európai szövetségesei – az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország – öt feltételt fogalmaztak meg egy „igazságos és tartós” megállapodás elérése érdekében, amely véget vetne az Oroszországgal folytatott háborúnak.

Ukrajnai háború: ismert üzletember közvetít Moszkva és Kijev között, jöhetnek a béketárgyalások?
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megint eldurvult a háború, Irán megtámadta Izraelt, a zsidó állam visszaütött

Ismét közvetlen katonai csapások történtek Irán és Izrael között, miután Irán rakétákat lőtt ki a zsidó államra.

Megint eldurvult a háború, Irán megtámadta Izraelt, a zsidó állam visszaütött
2026. június 06., szombat

Kuvait és Bahrein ellen is rakétákat indított Irán

Irán hét rakétát lőtt ki Kuvait és Bahrein irányába – közölte szombaton az amerikai hadsereg. Tájékoztatásuk szerint a rakéták közül hatot elfogtak, valamint a hetedik sem találta el a kijelölt célpontját – jelentette az AFP és a Reuters.

Kuvait és Bahrein ellen is rakétákat indított Irán
2026. június 05., péntek

Kárpátaljai pártelnök a Krónikának: nagy a bizakodás, a magyar kormány a szomszédok számára is kikaparta a gesztenyét

Nagy a bizakodás a magyar és az ukrán kormány között a kárpátaljai magyar közösség jogainak visszaadásáról megkötött megállapodás kapcsán – jelentette ki a Krónikának Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke.

Kárpátaljai pártelnök a Krónikának: nagy a bizakodás, a magyar kormány a szomszédok számára is kikaparta a gesztenyét
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Ukrajna elismerte, hogy az övé volt a román kikötőben felrobbant drón

Ukrajna elismerte, hogy a pénteken reggel Konstanca kikötőjében felrobbant tengeri drón az ukrán haditengerészethez tartozott. Közben az incidens miatt több száz személyt evakuáltak megelőző jelleggel Konstanca és Tulcea megye tengerparti övezeteiből.

Ukrajna elismerte, hogy az övé volt a román kikötőben felrobbant drón
2026. június 05., péntek

Szolidaritási tüntetést tartottak a budapesti román nagykövetség előtt a nagyváradi premontrei apát mellett

Szolidaritási tüntetést tartottak a nemzeti összetartozás napján, csütörtökön este a budapesti román nagykövetség előtt Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát mellett, akit múlt héten lakoltatott ki a rendházból a város önkormányzata.

Szolidaritási tüntetést tartottak a budapesti román nagykövetség előtt a nagyváradi premontrei apát mellett
2026. június 05., péntek

Zelenszkij tárgyalna Putyinnal a háború lezárásáról, az orosz elnök szerint az EU „katonai tömbbé” alakul

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz államfőnek címzett nyílt levelében sürgette a háború lezárását és a vezetők közti közvetlen tárgyalásokra való áttérést – ismertette az Interfax Ukrajina ukrán hírügynökség.

Zelenszkij tárgyalna Putyinnal a háború lezárásáról, az orosz elnök szerint az EU „katonai tömbbé” alakul
Hirdetés
Hirdetés