
Volodimir Zelenszkij
Fotó: Kovács Tamás/MTI
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő magyar szavakat szőtt első, elnöki minőségében elmondott újévi köszöntő beszédébe, amelyben összefogásra biztatta honfitársait a köztük lévő különbségek ellenére. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fontosnak és szépnek nevezte a gesztust.
2020. január 01., 17:062020. január 01., 17:06
2020. január 01., 17:252020. január 01., 17:25
A kedd éjfél után sugárzott beszédében Zelenszkij arra kérte az ukránokat, hogy őszintén gondolkodjanak el azon, kik ők, majd példaként felsorolt számos tipikus élettörténetet. Ezek között említett volt fizikust, aki Olaszországban mosogat, egykori luhanszki tanárt, aki két évig taxisofőrként dolgozott, majd visszatért a kelet-ukrajnai megyébe, egy számítógépes szakembert, aki arról álmodik, hogy elhagyja a hazáját, és egy krími lakost, aki mindent elvesztett a félsziget Oroszország általi elcsatolásakor és új életet kezdett Harkivban.
– jegyezte meg.
Hangsúlyozta, hogy a különbözőségek ellenére egyformán tiszteli mindenki a nemzet nagyjait, és ez az, ami egyesíti az ukránokat: ugyanúgy örülnek egy gyermek születésének, és „éppúgy sírtak az örömtől orosz- és ukránajkúak, amikor az Oroszországban bebörtönzött haditengerészek más foglyokkal együtt hazatérhettek”.
„Történelmünkben nem kevés olyan epizód van, amely minket egyesít. Időszakonként megtanultunk egységben élni” – emlékeztetett. Végezetül arra kérte az ukránokat, hogy egymás iránt legyenek tisztelettel, tekintettel az egymás közti különbségekre. „Szeretni Ukrajnát azt jelenti, hogy szeretni minden ukránt, bármely sarkában is született országunknak” – tette hozzá Zelenszkij.
A magyar kormány az Ukrajnával való jószomszédi kapcsolatok helyreállításában érdekelt – hangsúlyozta szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Zelenszkij újévi köszöntőjére reagálva. A tárca MTI-hez eljuttatott tájékoztatása alapján a miniszter arra az álláspontra helyezkedik, hogy a jószomszédi kapcsolatok helyreállítása Magyarországnak, Ukrajnának és a kárpátaljai magyar közösségnek is jó lenne. „Fontos és szép gesztusnak tartjuk, hogy az ukrán elnök magyarul is beszélt újévi köszöntőjében, egyben reméljük, hogy szavait mihamarabb tettek is követik, és az ukrán parlament úgy módosítja majd az oktatásról és a kisebbségi nyelvek használatáról szóló törvényeket, hogy azzal visszaadják a kárpátaljai magyaroktól korábban elvett jogokat" – hangsúlyozta a miniszter.
Szijjártó Péter aláhúzta, hogy a magyar kormány készen áll a magas szintű párbeszédre, és a továbbiakban is készen áll megadni minden segítséget ahhoz, hogy Ukrajna minél gyorsabban fejlődhessen.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!