
Fotó: Barabás Ákos
Január elsejétől elérhető a nagyszülői gyermekgondozási díj (gyed), amelynek maximális összege valamivel több mint 225 ezer forint – hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.
2020. január 03., 16:392020. január 03., 16:39
2020. január 03., 16:402020. január 03., 16:40
Rétvári Bence sajtótájékoztatóján közölte: a Magyarországon teljesen új családtámogatási lehetőséget olyan még dolgozó, nem nyugdíjas nagyszülők igényelhetik, akik – gyermekük helyett – átvennék az unokák napközbeni ellátásának feladatait. Hozzátette, így az egyébként az anyának vagy apának járó gyedet az ellátást a szülők otthonában végző nagyszülő kaphatja meg.
Az Emmi korábbi közlése szerint a juttatást egyszerre csak az egyik nagyszülő veheti fel, de akár több unoka után is. A feltételekről Rétvári Bence közölte: a nagyszülőnek az unoka megszületését megelőző két éven belül egy év munkaviszonyt kell igazolnia, a két szülőnek pedig – egyedülálló szülő esetében a gondozást végző anyának vagy apának – kereső tevékenységet kell folytatnia.
A szülőknek írásban kell nyilatkozniuk arról, hogy a gyedet a nagyszülő kapja, aki ez alatt nem dolgozhat és nem is lehet nyugdíjas. A gyermeket ebben az időszakban nem lehet bölcsődében, óvodában elhelyezni – közölte az államtitkár. Rétvári Bence szintén a feltételek között szólt arról, hogy a gyermek után más nem kaphat a gyermekgondozást segítő ellátást, és a szülők másik gyermekük után sem részesülhetnek gyermekgondozási ellátásban. Aktív korú nagyszülők esetében az unokák gondozása szolgálati időtartamnak számít – jelezte.
A nagyszülők foglalkoztatójuknak kell, hogy benyújtsák a kérelmet, vállalkozóknak és őstermelőknek a járási kormányhivatalokhoz kell fordulniuk. Az igénylés további részletei és az ahhoz szükséges nyomtatvány elérhető a Magyar Államkincstár (MÁK) honlapján – hívta fel a figyelmet az államtitkár. A politikus azt mondta: bízik benne, hogy a nagyszülői gyed rugalmasan igazodik a családok igényeihez, ugyanis – mint fogalmazott – nagyon sokak számára legfontosabb szempont (újabb) gyermek vállalásakor a munka, a karrier és a családi élet összeegyeztetése. „Így a családok sem a családtámogatástól, sem pedig a szülők jövedelmétől nem esnek el” – mutatott rá. Rétvári Bence újságírói kérdésre közölte: a munkáltatóval szemben ugyanaz a felmondási védelem illeti meg az érintett nagyszülőket, mint ami a szülőket.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!