Hirdetés

Líbia: menekül Kadhafi környezete

Moammer Kadhafi líbiai vezető megtiltotta a kormánytagoknak és a magas rangú tisztségviselőknek, hogy elhagyják az észak-afrikai országot – írta az as-Sark al-Auszat című arab napilap pénteken.

MTI

Hírösszefoglaló

2011. április 01., 14:012011. április 01., 14:01

Az újság értesülései szerint nem Músza Kusza, a Nagy-Britanniába menekült líbiai külügyminiszter az egyetlen, aki a süllyedő hajó elhagyása mellett döntött. Állítólag al-Bagdadi al-Mahmúdi kormányfő – aki egyben a parlament elnöke – szintén a távozást fontolgatja.

Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió jelentése szerint többen menekültek Tunéziába Kadhafi szűkebb köréből. A beszámoló egy magas rangú diplomatáról, Sokri Gánemről, a nemzeti olajvállalat vezetőjéről, valamint Buzeid Dordáról, a titkosszolgálat első emberéről ejtett szót. Utóbbi kettő tagadta, hogy elhagyta volna az országot.

A líbiai állami televízió nyilvánosságra hozott egy Dordával készített telefonos interjút, amelyben a hírszerzés vezetője elmondta, hogy nem fogja elárulni a népet és a vezetőt. Dorda azt állította, meg sem fordult a fejében, hogy búcsút intsen Líbiának, és a történtek ellenére rendületlenül kitart Kadhafi mellett.

A líbiai külügyminiszter szerdai távozása után csütörtökön újabb magas rangú diplomata jelentette be lemondását, Kadhafi pedig fenyegetést intézett a Nyugathoz.

Ali Abdel-Szalam el-Treki egykori líbiai külügyminisztert a felkelés első napjaiban hazája ENSZ nagykövetévé nevezték ki. A lemondásáról szóló közleményét számos líbiai ellenzéki honlap közölte csütörtökön.

Szerdán Musza Kusza líbiai külügyminiszter Londonba utazott, és ott jelentette be, hogy lemond posztjáról. A távozások jelzik Moammer Kadhafi líbiai vezető rezsimjének megrendülését, ami ösztönzőleg hat az ország keleti részén visszavonulásra kényszerített felkelőkre.

Két héttel ezelőtt líbiai kormánytisztviselők nagyobb csoportja érkezett Tunéziába, de helyszíni beszámolók szerint a hét közepén is több diplomáciai jelzéssel ellátott jármű távozott Líbiából.

Nemcsak a vezetők, az átlagemberek is menekülnek. Az ENSZ menekültügyi főbiztosa, António Guterres csütörtöki kairói látogatásán drámainak nevezte az észak-afrikai országban uralkodó állapotokat. Körülbelül 400 ezer ember menekült Líbiából a szomszédos Egyiptomba és Tunéziába, sokan pedig a harcoló lázadók és kormányerők közötti senki földjén rekedtek: az ő helyzetüket Guterres kétségbeejtőnek nevezte.

Kadhafi egyébként csütörtökön kiadott nyilatkozatában azzal vádolta a Nyugatot, hogy olyan háborút robbantott ki muzulmánok és keresztények között, amelynek irányítása kicsúszik a kezéből.

„Ha folytatják, a világ egy igazi keresztes háborúba sodródik. Elindítottak valami veszélyeset, amely fölött elveszítik az ellenőrzést, így az irányíthatatlanná válik” – hangzik a televízióban felolvasott üzenet.

„Megsemmisítették népeik és a líbiai nép közös érdekeit, aláásták a békét, elpusztítottak polgári lakosokat, és vissza akarnak bennünket űzni a középkorba” – szól Kadhafi üzenete.

A líbiai vezető a felkelés első napjaiban rendszeresen tartott a televízió által közvetített beszédeket, de már néhány napja nem jelenik meg a nyilvánosság előtt. Hivatalos források szerint változtatni kellett napirendjén azt követően, hogy Tripoliban találat érte a rezidenciáját is magába foglaló, nagy erőkkel őrzött központi épületegyüttest.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés