Hirdetés

Líbia: kevés sikerrel jártak a nyugati bombázások a negyedik éjszakán

A nyugati koalíció légiereje már a negyedik éjszaka bombázott csütörtökre virradóan Líbiában, de egyelőre nem tudott gátat vetni annak, hogy a Moammar Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erők harckocsijai lőjék a felkelők kezén lévő városokat. Alain Juppé francia külügyminiszter szerint a bombázások nem fognak hónapokig tartani.

MTI

Hírösszefoglaló

2011. március 24., 13:342011. március 24., 13:34

Kadhafi tankjai az éjszaka leple alatt visszatértek Miszrátába, és elkezdték lőni a központi kórház környékét – közölték szemtanúk és lázadók. A koalíciós erők légitámadásai miatt nappal a harckocsik nem támadtak, viszont a kormányerők orvlövészeit a légicsapások sem tudták eltántorítani attól, hogy egész nap lőjenek, akire csak tudnak. A lázadók egyik szóvivője szerint az orvlövészek 16 ember életét oltották ki.

Egy erős robbanást lehetett hallani csütörtök reggel a fővárosban, Tripoliban, és füst szállt fel egy katonai támaszpont környékén. A fővárostól délnyugatra fekvő Zenten város lakói arról számoltak be, hogy Kadhafi erői újabb katonákat és harckocsikat vezényelnek a felkelők kezén lévő városhoz.

Közben a felkelők több mint három napja hasztalan próbálkoznak azzal, hogy átvegyék az ellenőrzést egy stratégiai fontosságú útkereszteződés felett Adzsdábíja városában.

A líbiai kormány tagadta, hogy a hadsereg támadó hadműveleteket folytatna, s azt állította, hogy a katonák csak védik magukat a felkelők támadásaival szemben.

Líbiai kormányzati tisztségviselők csütörtök reggel egy tripoli kórházba hívtak több külföldi újságírót, hogy megmutassák nekik 18 katona és civil szénné égett holttestét. Azt állították, hogy nyugati harci gépek vagy rakétatámadások áldozatai.

Az amerikai hadsereg közölte, hogy sikerült teljesen érvényt szerezni a repülési tilalomnak Líbia part menti térsége felett, és mostantól a kormányerők tankjait veszi célba. A szövetségesek harci gépeinek 24 óra leforgása alatt 175 bevetésük volt, s ezek közül 113-at amerikai gépek hajtottak végre.

Gérard Longuet francia védelmi miniszter közölte: a francia légierő három nap alatt 10 líbiai páncélozott járművet semmisített meg, hogy érvényesítse az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát a líbiai légtérzárlatra vonatkozóan.

Alain Juppé francia külügyminiszter az RTL francia kereskedelmi rádióban csütörtökön azt mondta: folytatódnak a nemzetközi koalíció légicsapásai Líbiában Moammer Kadhafi erői ellen, de azok nem fognak hónapokig tartani. „Szorul a hurok, Kadhafi offenzívája leállt. Ebből a szempontból elmondhatjuk, hogy az első sikert elértük” – jelentette ki.

Arra kérdésre, hogy még mennyi ideig fognak tartani a hadműveletek, a francia külügyminiszter elmondta: még nem tudja pontosan, de egészen addig, ameddig sikerül Kadhafi erőit semlegesíteni. „Hosszú lehet, de nem akarjuk elhúzni ... Ez nem Afganisztán vagy Irak” – hangsúlyozta. Később a sajtó képviselői előtt kifejtette, hogy „Kadhafi katonai képességeinek megsemmisítése eltarthat napokig, hetekig, de semmiképpen sem hónapokig”.

Juppé úgy vélte, hogy Kadhafi rezsimje már nem tart sokáig, de emlékeztetett arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1973-as számú határozatában nem szerepel célként a líbiai vezető megbuktatása. Juppé ugyanakkor „a nemzetközi közösség számára elfogadhatatlan és barbár rezsimnek” nevezte Kadhafi rendszerét, amely „zsákutcába jutott”.

„Nem hisszük hogy egy ilyen személy által megtestesített rendszer még sokáig tarthat, de a líbiaiaknak kell a jövőjükről dönteniük. Meg vagyok arról győződve, hogy Tripoliban már sokan felteszik azt a kérdést, hogy meddig folytathatják még ezzel a diktátorral. Nem akarok túlzó kifejezéseket használni, de ezzel az őrülttel” – fogalmazott Juppé, s jelezte, hogy a légicsapásoknak egyik célja éppen az, hogy Kadhafi ellenzékét kezdeményező helyzetbe hozza.

„A következő fázis a békekezdeményezés lesz. Már most gondolni kell a béke megszervezésére, a nemzeti párbeszéd feltételeinek megteremtésére az Átmeneti Nemzeti Tanács és esetleg más politikai erők között, mivel számos hagyományos jellegű hatóság létezik Líbiában” – hívta fel a figyelmet a külügyminiszter.

Ennek az új fázisnak a megszervezése is szerepel az Európai Unió csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcstalálkozójának témái között, valamint ezzel is foglalkoznak majd jövő kedden a Líbia elleni nemzetközi koalíció, valamint az Arab Liga és az Afrikai Unió tagjai első, külügyminiszteri szintű londoni munkaértekezletükön.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés