Hirdetés

Lebukás Bukarestben

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Az iraki újjáépítésre szánt pénzeket tulajdonítottak el az amerikai bűnbanda tagjai. Bukarestben tartóztatták le az iraki újjáépítéssel kapcsolatos bűncselekményekkel vádolt amerikai hálózat egyik tagját a román hatóságok. A csalással és pénzmosással vádolt amerikai üzletember őrizetbe vételéről a bukaresti fellebbviteli bíróság döntött. A keddi akcióról igazságügyi források csütörtökön elmondták, azt az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozóirodája (FBI) kérésére hajtották végre, amely a gyanúsított kiadatását kérte.

Balogh Levente

Balogh Levente

2007. február 09., 00:002007. február 09., 00:00

A washingtoni igazságügyitárca közleménye szerint a Romániábanélő Seymour Morrist, aki egyben egy ciprusi székhelyűpénzügyi tanácsadó cég tulajdonosais, négy másik, szintén amerikai – közülükhárom tartalékos katona – társávalegyütt azzal vádolják, hogy kiterjedt pénzmosóhálózatot hoztak létre, és az irakikoalíció Ideiglenes Hatóságánaküzleti ügyeibe is beavatkoztak. Összesen 25 vádpontvan, ebből 11-et Morris ellen fogalmaztak meg. A vádpontokközött szerepel a kenőpénz elfogadása,bűnszövetkezet létrehozása, lopott árukcsempészése, sikkasztás, pénzmosásés az okirat-hamisítás. Kiadatása utánaz amerikai hatóságok New Jersey-ben kívánjákbíróság elé állítani.
A nyomozati anyag szerint az ötvádlott – Curtis Whiteford ezredes, Debra Harrison ésMichael Wheeler alezredes, valamint Seymour Morris és WilliamDriver – 2003 és 2005 decembere között azIdeiglenes Hatóság egykori pénztárosával,Robert Steinnel és egy Phillip Bloom nevű üzletemberrelközösen azon munkálkodtak, hogy a hatóságmegrendeléseit Bloom cégei kapják. Bloom több,Irakban és Romániában bejegyzett cégtulajdonosa, a vádak szerint összesen 8,6 milliódollár értékben kötött szerződéseketaz iraki hatósággal. Cserében több mintegymillió dollár értékű készpénzzel,luxusautókkal, ékszerekkel, repülőjegyekkel ésegyéb értéktárgyakkal vesztegette megvádlott-társait. Emellett az általa kiépítetthálózat tagjai mintegy kétmillió dollárttulajdonítottak el az iraki újjáépítésreszánt összegből. Bloom a Romániában,Irakban és Svájcban nyitott számláithasználta fel arra, hogy azokon keresztül juttassa el alopott pénz egy részét Harrisonnak ésSteinnek a cégeinek juttatott szerződések fejében.Morrist azzal vádolják, hogy segített Bloomnak etranzakciók lebonyolításában. A vádiratszerint a vádlottak a lopott pénzből fegyvereket isvásároltak, amelyeket aztán az EgyesültÁllamokban értékesítettek. A vádlottakközül Steint január 29-én kilenc évbörtönbüntetésre ítélték.Tavaly március 10-én Bloom is bűnösnek vallottamagát megvesztegetés és pénzmosásbűntettében, esetében e hónap 16-ánhoznak ítéletet.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés