Hirdetés

Lavrov: elfogadhatatlan eszkaláció Kijev ellátása nyugati F-16-osokkal

Szergej Lavrov •  Fotó: Facebook/Russian Foreign Ministry - МИД России

Szergej Lavrov

Fotó: Facebook/Russian Foreign Ministry - МИД России

Az ukrajnai konfliktus elfogadhatatlan eszkalációjának nevezte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vasárnap a nyugati országoknak azt a tervét, hogy F-16-os vadászgépeket szállítanak Ukrajnának.

2023. május 28., 21:242023. május 28., 21:24

„Természetesen ez elfogadhatatlan eszkaláció. Úgy gondolom ennek ellenére, hogy vannak még értelmes emberek Nyugaton, akik ezt megértik, ám mindent Washington, London és az ő Európai Unión belüli szatellitjeik, elsősorban a balti államok, Lengyelország diktálnak, akik közvetlenül a terepen hajtják végre az Egyesült Államok által kitűzött feladatot: Oroszország meggyengítését, azt, hogy stratégiai vereséget okozzanak neki” – mondta az orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című heti magazinműsorában.

Lavrov felhívta a figyelmet arra, hogy nyugati politológuskörökben már Oroszország „dekolonizációjáról” beszélnek.

Hirdetés
Idézet
Országunk feldarabolását értik ez alatt. A tűzzel játszanak. Efelől nem lehet kétség”

– tette hozzá. A tárcavezető kifejezte reményét, hogy a józan emberek kezdenek majd eltávolodni a Nyugat által létrehozott „neonáci rezsim” támogatásától. „A terepen kialakult valóság megértéséhez az első lépésnek” nevezte, hogy Mark Milley, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke – első hivatalos személyként – kijelentette: Ukrajna nem számíthat arra, hogy belátható időn belül visszakapja az 1991-es határokon belüli összes területét.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője ugyanebben a műsorban azt hangoztatta, hogy a nyugati országok „tágabb értelemben” háborút folytatnak Oroszország ellen.

„Minden fronton háború folyik ellenünk: legyen szó a gazdaságról, az államközi kapcsolatokról, a tulajdonviszonyokról” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a nyugati államok szerinte „semmitől sem riadnak vissza”. Úgy vélekedett, hogy Oroszország ennek ellenére nem engedhet az indulatainak, összeszedettnek és erősnek kell maradnia, a saját érdekei szerint kell cselekednie és álláspontját világossá kell tennie a Nyugat számára. Leszögezte, hogy az ukrajnai „különleges hadművelet” céljai továbbra sem változtak.

Peszkov reagált Lindsay Graham amerikai republikánus szenátor Kijevben, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök jelenlétében pénteken elhangzott kijelentésére, amely szerint az oroszok halála a legjobb befektetés az Egyesült Államok számára. Az orosz elnöki szóvivő szerint „nehezebb elképzelni nagyobb szégyent egy ország számára annál, mint azt, hogy ilyen szenátorai legyenek”.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő kijelentette, hogy az amerikaiak egyik beruházása „a második világháborúhoz és a holokauszthoz vezetett el”. Emlékeztetett rá, hogy amerikai cégek sora működött a náci Németországban. Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke Telegram-bejegyzésében arra emlékeztette Grahamet, hogy „szeretett Amerikájában nemcsak egyszerű embereket gyilkolnak rendszeresen, de piszkos pénzt költenek szenátorok meggyilkolására is”. Felidézte egyebek között a Robert Kennedy szenátor ellen 1968-ban és Huey Long szenátor ellen 1935-ben elkövetett merényletet, valamint Clementa Carlos Pinckney lelkész 2015-ben és John Milton Elliot 1879-ben történt lelövését.

Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) elnöke elrendelte, hogy indítsanak büntetőeljárást Graham ellen az oroszok meggyilkolásáról tett kijelentései nyomán. A hatóság szerint a szenátor az interneten megjelent videófelvételek tanúsága szerint azt mondta a Zelenszkijjel folytatott megbeszélésen, hogy az Egyesült Államok „anyagilag részes orosz állampolgárok halálának okozásában”.

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve az ukrán fegyveres erőknek az elmúlt nap során elszenvedett emberveszteségét több mint 540 főben nevezte meg. Mint mondta, elérte a 340-et azoknak a katonáknak a száma, akik a Donyeck körzetében vívott harcokban estek el. A megsemmisített ukrán katonai célpontok között nevezte meg a külföldi „zsoldosok” egy ideiglenes szállását a Harkiv megyei Bohoduhivban, valamint két vezetési- és megfigyelőpontot, továbbá négy lőszerraktárt.

Az enerhodari hatóságok közölték, hogy vasárnap a zaporizzsjai atomerőműtől mintegy ötszáz méterre kényszerítettek leszállásra egy termobárikus gránátot szállító ukrán csapásmérő drónt.
Vjacseszlav Gladkov, az oroszországi Belgorod megye kormányzója vasárnapi Telegram-bejegyzésében közölte, hogy a határmenti régióba a hét elején Ukrajna felől végrehajtott fegyveres betörésben külföldiek, mások mellett lengyelek és amerikaiak is részt vettek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

Moszkva közölte, hajlandó-e befagyasztani az ukrajnai háborút

Oroszország nem fogja „befagyasztani” az ukrajnai katonai műveleteket anélkül, hogy a háború „mélyebb okait” kezelné – jelentette ki Mihail Galuzin külügyminiszter-helyettes.

Moszkva közölte, hajlandó-e befagyasztani az ukrajnai háborút
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Az amerikai kormány új fegyvereket kér a beszállítóktól az iráni háborúban kimerült készletek pótlására

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma arra szólította fel az amerikai katonai beszállítókat, hogy fokozzák a fegyvergyártást, mivel az iráni háború folytatódásával egyre nagyobb az aggodalom a készletek kimerülése miatt.

Az amerikai kormány új fegyvereket kér a beszállítóktól az iráni háborúban kimerült készletek pótlására
2026. augusztus 08., szombat

A román radarok nem észlelték a végül Bulgáriában felrobbant drónt

A román védelmi minisztérium szombaton közölte, hogy a hadsereg radarfelderítő rendszerei nem észleltek Románia légteréből Bulgária felé tartó drónt.

A román radarok nem észlelték a végül Bulgáriában felrobbant drónt
2026. augusztus 08., szombat

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
2026. augusztus 07., péntek

Külügy: az oroszoknak való kémkedés miatt őrizetbe vettek egy román állampolgárt Németországban

Kémkedéssel gyanúsított román állampolgárt tartóztattak le Németországban a rheinei Szövetségi Bíróság által kiadott elfogatóparancs alapján – jelentette be a román külügyminisztérium.

Külügy: az oroszoknak való kémkedés miatt őrizetbe vettek egy román állampolgárt Németországban
2026. augusztus 07., péntek

Trump: igaz, hogy egyes fegyverekből kevesebb van, de attól még folytatni tudjuk a háborút Irán ellen

Az Iránnal folytatott, hónapokig tartó háború után bizonyos lőszerek készletei „szűkösebbek” lettek, de az Egyesült Államoknak vannak más, kevésbé fejlett fegyvertípusai is, amelyekkel szükség esetén folytathatják a harcot – ismerte el Donald Trump.

Trump: igaz, hogy egyes fegyverekből kevesebb van, de attól még folytatni tudjuk a háborút Irán ellen
Hirdetés
2026. augusztus 07., péntek

Moszkva: nem utánozzuk a románok „barátságtalan” gesztusát, de nem marad válasz nélkül egy követségi alkalmazott kiutasítása

Oroszország nem hívja vissza konzultációra romániai nagykövetét, azonban egy orosz diplomata bukaresti hatóságok általi kiutasítására „megfelelő válasz” fog érkezni.

Moszkva: nem utánozzuk a románok „barátságtalan” gesztusát, de nem marad válasz nélkül egy követségi alkalmazott kiutasítása
2026. augusztus 06., csütörtök

Zelenszkij: partnereink talán azért nem adnak légvédelmi rakétákat, hogy engedékenyebbek legyünk

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a nemzetbiztonsági tanács szerdai ülésén megerősítette: partnereitől elutasító választ kapott arra a kérésére, hogy biztosítsanak további légvédelmi eszközöket ballisztikus rakéták ellen.

Zelenszkij: partnereink talán azért nem adnak légvédelmi rakétákat, hogy engedékenyebbek legyünk
2026. augusztus 05., szerda

Jövő kedden választhat köztársasági elnököt az Országgyűlés: kérdés, hogy kit?

A Tisza-frakció kezdeményezte, hogy a parlament jövő kedden válassza meg Magyarország új köztársasági elnökét.

Jövő kedden választhat köztársasági elnököt az Országgyűlés: kérdés, hogy kit?
Hirdetés
Hirdetés