
Fotó: Makkay József
Az egyre terjedő koronavírus-járvány megfékezésére a belga főváros és a hozzá tartozó régió minden bárjának és kávéházának, rendezvényközpontjának legalább egy hónapra be kell zárnia.
2020. október 07., 18:392020. október 07., 18:39
2020. október 07., 18:482020. október 07., 18:48
Emellett közterületen tilos lesz az alkoholfogyasztás is csütörtök reggel 7 órától – erről döntött a Brüsszel-fővárosi régió vezetése szerdán. A tájékoztatás szerint a bezárás az alkoholt nem árusító vendéglátóhelyekre és a sportlétesítmények büféire is vonatkozik.
Az éttermek asztalainál legfeljebb négy ember tartózkodhat zárt- és szabadtéren egyaránt. Az asztalokat megfelelő távolságban kell elhelyezni. Az éjszaka is nyitva tartó üzleteknek 22 órakor be kell zárniuk, a piacokon továbbra sem szabad élelmiszert helyben fogyasztásra árusítani, a sporteseményeket a következő hónapban csak zárt ajtók mögött szabad megrendezni.
Rudi Vervoort, a brüsszeli régió miniszterelnöke sajtótájékoztatóján az intézkedéseket a koronavírus-járvány felgyorsult terjedésével indokolta. Tájékoztatása szerint
A fővárosi régióban jelenleg 100 ezer lakosra 500 fertőzött jut. A napi új esetszámok tekintetében Brüsszel a második helyen áll az európai fővárosok között, csak Madrid előzi meg, utána pedig Párizs következik – mondta a miniszterelnök. A belga nemzeti közegészségügyi intézet szerdai tájékoztatása szerint
Belgiumban 100 ezer lakosra 246 fertőzött jut, 77 százalékkal több, mint egy hete. Kórházba naponta átlagosan 89 embert szállítanak. A jelenleg kórházban ápolt 952 beteg közül 189-nek kell intenzív ellátást biztosítani. A járvány megjelenése óta a betegségben több mint 10 ezren haltak meg Belgiumban.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!