2010. augusztus 16., 16:082010. augusztus 16., 16:08
A célpontokra vonatkozó következtetést a csoport által használt számítógépek vizsgálatából vonta le egy bolíviai szakértői testület. Ennek főnöke, Wilson García szerint valamilyen szinten az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) is tudott a tervekről, mert Rózsa Flores kapcsolatot tartott fenn az ügynökség egyik emberével, a magyar Belovai Istvánnal, akitől tanácsokat kapott.
A számítógépes üzenetváltásból a vizsgálat állításai szerint az derült ki, hogy az alapos gondossággal kiválasztott célpontok közt humanitárius feladatokat végző kubai orvosok és venezuelai mérnökök is voltak, valamint Bolívia leghosszabb hídja, amelyet kiszemeltek felrobbantásra. A hidat Evo Morales bolíviai elnök avatta fel, aki a hivatalos álláspont szerint szintén a lehetséges áldozatok között szerepelt kormányzatának más vezetőivel együtt. A kubai orvosok és venezuelai katonai mérnökök Kelet-Bolívia legszegényebb vidékén segítették a falvak lakóit.
A TeleSUR tévében ismertetett vizsgálat szerint Belovai meghalt tavaly novemberben, az Egyesült Államokban, Denverben. A CIA ezen ügynöke az összeállítás szerint eredetileg a magyar hírszerzés ezredese volt, aki átadta a nekik információkat nyújtó amerikaiak nevét a CIA-nak.
Wilson García azt állítja: kiderítette Rózsa Flores levelezéséből, hogy 2008 októberében és novemberében hűvösebbé vált a viszony a magyar-bolíviai-horvát állampolgár Rózsa Flores és szeparatista bolíviai megbízói között, mert nem kapta meg tőlük azokat a hatalmas összegeket, amelyeket nehézfegyverek - rakéták, tankok - beszerzésére követelt. Rózsa Flores ekkor állítólag közvetlen kapcsolatot keresett a CIA-val Belovain és a terrorizmussal vádolt kubai emigránson, Armando Walladaresen keresztül.
A Rózsa-csoport állítólagos tevékenységének a bolíviai rendőrség kommandós akciója vetett véget 2009. április 16-án, amikor a csoportot erőszakkal felszámolták, s eközben Rózsa Florest és két másik személy agyonlőttek, kettőt pedig letartóztattak Santa Cruz kelet-bolíviai város egyik szállodájában. A nyomozás azóta is folyik az ügyben.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.