
Kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen a „Stop Soros” törvénycsomag miatt, illetve bírósági szakaszba lépett a menekültügyi szabályozás miatt korábban megindított jogsértési eljárás – jelentette be csütörtökön az Európai Bizottság.
2018. július 19., 13:512018. július 19., 13:51
2018. július 19., 14:182018. július 19., 14:18
Mina Andreeva bizottsági szóvivő arról számolt be, hogy úgynevezett hivatalos felszólító levelet küldtek a magyar kormánynak, és ezzel megindul az eljárás a most júniusban elfogadott törvénycsomag és az ahhoz kapcsolódó alkotmánymódosítás ügyében, a testület szakértői szerint ugyanis több szempontból is komoly aggályok merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy az új rendelkezések összeegyeztethetők-e az uniós joggal.
Brüsszel szerint a törvény továbbá indokolatlanul korlátozza az uniós polgárok szabad mozgáshoz való jogát, és nem veszi kellőképp figyelembe az eljárási garanciákat, az érintettek jogait. „Másrészt a menedékkérelmek elfogadhatatlanságára vonatkozó újabb indok bevezetése sérti a menekültügyi eljárásokról szóló uniós irányelvet, az EU alapjogi chartájával összeegyeztethetetlen módon korlátozza a menedékjogot” – közölte a bizottság.
A magyar hatóságoknak két hónap áll rendelkezésükre, hogy válaszoljanak a fenti kifogásokra. Ha nem érkezik válasz, vagy nem tekinthető kielégítőnek, akkor az Európai Bizottság dönthet úgy, hogy a jogsértési eljárás következő lépéseként úgynevezett indokolással ellátott véleményt küld Budapestnek. Ezt követően szükség esetén az Európai Bíróság elé vihetik az ügyet. A tájékoztatás szerint Brüsszel figyelembe vette a Velencei Bizottság értékelését is. Az Európa Tanács alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testülete a törvénycsomag bizonyos rendelkezéseinek visszavonására szólított fel, rámutatva, hogy azok súlyosan akadályozzák a törvényesen működő civil szervezetek tevékenységét.
A magyar kormány indoklása szerint az újabb alaptörvény-módosítás célja, hogy megvédje Magyarország nemzeti szuverenitását és megtiltsa idegen népesség betelepítését az országba, a „Stop Soros” törvénycsomag pedig büntethetővé teszi az illegális bevándorlás elősegítését és szervezését. A brüsszeli testület ezzel párhuzamosan az Európai Bírósághoz fordult a magyar menekültügyi szabályozás ügyében, a harmadik szakaszba léptetve ezzel a 2015 végén kezdeményezett jogsértési eljárást.
A bizottság szerint a magyar szabályok bizonyos pontjai nincsenek összhangban a közösségi joggal, a hatóságok pedig máig nem orvosolták a problémákat. A testület egyebek mellett kifogásolja, hogy Magyarországon kizárólag a tranzitzónákon belül lehet menedékkérelmet benyújtani, s ezekben csak korlátozott számú személy számára és túlságosan hosszú várakozási idő után teszik lehetővé a hozzáférést a menekültügyi eljáráshoz. Emellett a nem megfelelő szabályozás miatt fennáll annak kockázata, hogy a migránsokat megfelelő biztosítékok nélkül küldik vissza, megszegve a visszaküldés tilalmának elvét.
Amennyiben egy tagország az Európai Bíróság első ítélete ellenére sem cselekszik, a bizottság újabb jogsértési eljárást indíthat, és ekkor már egyetlen figyelmeztetés után a bírósághoz fordulhat, pénzbírság kiszabását javasolva az érintett állammal szemben.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
szóljon hozzá!