
Fotó: Beliczay László
Világszerte már több mint 737 ezer embert fertőződött meg a tüdőgyulladást okozó új koronavírus a hétfő délutáni adatok szerint, a halottak száma 35 ezer, a gyógyultaké pedig 156 ezer fölé emelkedett.
2020. március 30., 17:342020. március 30., 17:34
2020. március 30., 17:412020. március 30., 17:41
A legsúlyosabban érintett Olaszországban vasárnap estig 24 óra alatt 756-tal emelkedett a halálos áldozatok száma, s így összesen 10 779-re nőtt, de már második napja csökken a halálozási szám. Valamelyest mérséklődött az új fertőződések száma is, de így is több mint ötezren kapták el egy nap alatt a vírust. Összesen 97 689 fertőzöttet regisztráltak, közülük 13 030-an már felépültek, és 3906 ember van intenzív osztályon.
Hétfőig 24 óra alatt mintegy 6300 új fertőzöttet szűrtek ki. Az elhunytak száma egy nap alatt 812-vel emelkedett. A fertőzésbe összesen 7340-en haltak bele.
Spanyolország, Olaszország és Franciaország úgynevezett koronakötvények közös európai kibocsátását sürgeti a válságkezelés költségeinek fedezésére, ám ettől Hollandia és Németország mereven elzárkózik.
A vírus okozta betegségben (Covid-19) elhunytak száma jelentősen nőtt, 433-ról 541-re emelkedett vasárnap délelőtt óta.
Donald Trump amerikai elnök április végéig meghosszabbította a társadalmi távolságtartásra vonatkozó előírásokat az Egyesült Államokban. Az országban vasárnap estig 139 675 esetben állapították meg a vírusfertőzést és 2436 amerikai halt bele a fertőzés nyomán kialakult betegségbe.
Anthony Fauci, a koronavírus-járvány elleni küzdelem amerikai kormányzati munkacsoportjának egyik tagja arra figyelmeztetett:
Nagy-Britanniában Neil Ferguson, az Imperial College London epidemiológusa hétfőn úgy vélekedett: valószínűleg a lakosság 2–3 százaléka fertőződött meg. Az országban már jóval több mint ezer halálos áldozata van a járványnak.
A közép-kínai Vuhanban, ahonnan az új koronavírus a múlt év végén terjedni kezdett, hétfőn bevásárlóközpontok és üzletek nyithattak ki, mert az egyre kedvezőbb járványügyi adatoknak köszönhetően a helyi kormányzat fokozatosan enyhíti a kór megfékezésére életbe léptetett szigorú óvintézkedéseket. Vuhanból már hatodik napja nem jelentettek egyetlen újabb fertőzöttet sem.
Megszavazták a védekezésről szóló törvényt Magyarországon
Elfogadta a budapesti parlament hétfőn a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt. A veszélyhelyzet idején a kormány a jogszabályoktól eltérő rendkívüli intézkedéseket hozhat az emberek egészsége, a jogbiztonság és a gazdaság stabilitása érdekében. Varga Judit igazságügyi miniszter előterjesztésének kétharmados többséget igénylő rendelkezéseit 137 igen szavazattal 53 nem ellenében – sürgősséggel – szavazta meg az Országgyűlés. Egyben felhatalmazta a kormányt, hogy a veszélyhelyzetben az alaptörvény vonatkozó bekezdése szerinti rendeleteinek hatályát a veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbítsa. A Ház a veszélyhelyzet megszűnését megelőzően ezt a felhatalmazását visszavonhatja. Az ellenzéki pártok még a nap elején közölték: csak abban az esetben hajlandóak támogatni a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvényt, ha abba időkorlátot építenek. Egyébként Magyarországon a fertőzöttek száma 447-re, az elhunytaké pedig 15 főre nőtt.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
szóljon hozzá!